10 évesek lettünk!

Éppen ma 10 éve, hogy a csákberényi Teleház egyik számítógépe előtt ülve bepötyögtem a blog.hu-s regisztrációmat. A név és a téma nem volt kérdés: Vancello és az autók. Magam sem hittem volna, hogy a saját utam keresésének botladozó naplózása néhány év alatt egy sikeres autós oldallá érlelődik.

Tessék, most itt vagyunk. Milliónyi a kattintások száma évente a vancello.hu-ra, az útkeresés és az ezzel járó lelkesedés mégis ugyanúgy megmaradt, mint amikor csak négyen-öten nyitották meg az oldalt.Ha nem volna az egyre nagyobb érdeklődés, talán mi sem volnánk már annyira motiváltak, így sok köszönettel tartozunk mindenkinek, aki figyelemmel követi a munkásságunkat. Igen, a többes szám már jópár éve indokolt, hiszen Ali, CaSh és Janika – barátaim és szerzőtársaim – is ugyanolyan lelkesedéssel csapnak a billentyűk közé, akárcsak én.

10259704_834398459930316_1368259580958624923_n.png

Rendhagyó módon azonban most nemcsak azoknak mondanék köszönetet, akik az elmúlt 10 évben tolták a vancello.hu szekerét. Azoknak szeretnék köszönetet mondani, akik megélhetésből lettek autós újságírók és tőlünk emelik el az ötleteinket, témáinkat. Nekünk ez még mindig „csak” hobby és egy érdekes életforma, nekik sajnos egy becstelen kenyérharc. Azoknak is köszönöm, akik köszönet nélkül leléptek, miután lehetőséget adtam nekik ezeken a hasábokon, hogy kipróbálhassák magukat írásban, vagy fotózásban-videózásban. Annak is köszönöm, aki úgy távozott, hogy elvitte a videós ötletünket magával, és most ebből vegetál.

Hogy miért? Mert onnan visznek el dolgokat, ahonnan van mit. Köszönöm nekik, hogy segítettek rávilágítani, mennyi minden van még bennünk, immár évtizedes múlttal a hátunk mögött!

talpashdr.jpgHa kiszakad a kerék, először nem segítségért telefonálunk, hanem fényképezünk az olvasóknak.

Mi továbbra is itt leszünk, és igyekszünk a nagy és örök szerelmünkről, az autózásról minden jót és érdekeset bemutatni Nektek. Írunk, fényképezünk, szerkesztünk és posztolunk az útszéli parkolókból, az otthonunkból, az irodából, az autónkból, a munkahelyünkről, vagy – ahogy az a napokban megesett – akár az intenzív osztályról is, mert akár esik, akár fúj, a műsornak menni kell!

Tartsatok velünk a következő 10 évben is, nem bánjátok meg!

Total
0
Megosztások
7 hozzászolás
  1. Gratulálok ! Kívánok még soxor több időt blog írással eltöltve, és egyben szeretném megköszönni azt a rengeteg érdekességet amit itt olvashattam !!!!
    Szóval gratula és köszönöm még1szer !
    metalex

  2. Jó a cél , jók az írások, csak így tovább!

  3. Bocs, hogy ezt mondom. De elég hülye vagy. Jobban jársz, ha előbb hívsz segítséget. Mert akkor előbb is fog jönni.
    Aztán amíg odaér, ráérsz fényképezgetni az olvasóidnak ….

  4. @usb2.0: Nem azon a 6 másodpercen fog múlni, míg elkészül a kép, ellenben félre kell tolni a gépet, ha útban van, úgy meg már nem olyan reális a kép, inkább beállított volna, ami nem az én műfajom. A lehülyézést elnézem, mindenre Te sem gondolhatsz. 😉

  5. További sikereket nektek, jó kis sziget ebbe a “politikus”bűnözők által szétcseszett országba!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share