Az olasz életérzést és stílust azt gondolom, hogy nagyon sokan kedvelik szerte a világban. A temperamentum, a dolce vita és a szabadság érzése az olasz járművekből is sugárzik. Most persze nem a méregdrága Ferrarira, a Maseratira vagy a Lamborghinire gondolok, hanem az olyan egyszerű, ámde nagyszerű stílusikonokra, mint a Vespa, illetve annak négykerekű megfelelőjeként tekinthető Fiat 500, vagy ahogy az olaszok mondják Cinquecento. Mindkettő jármű egyfajta designikon, amelyeket ha meglátunk, akkor azonnal Olaszországgal azonosítjuk őket. Az 500-as mindenképpen az olasz autógyár legismertebb és legkedveltebb modellje, amelyben generációk nőttek fel, és amelynek története 60 évvel ezelőtt kezdődött.
A dolce vita megtestesítője
Az olasz Mickey Mouse, azaz a Fiat 500 Topolino volt az 1957-ben bemutatott Nuova 500 elődje. Az új Cinquecento létrehozását a szükség indokolta, ugyanis a második világháborút követően Olaszország romokban hevert, az embereknek alig volt pénze autóra, így egy olyan típust kellett piacra dobni, amely kicsi, olcsó, és a fenntartása sem kerül sokba, ennek jegyében fogant a farmotoros Fiat 500. A városi kisautót a két évvel korábban piacra kerülő Fiat 600 alá méretezték, mindössze 2,97 méter hosszúságúra sikeredett. Az aprócska olasz autó bájos formáit Dante Giacosa rajzolta, aki ezzel az autóval örökre beírta magát az autóipar történelemkönyvébe.
A torinói gyártósoron
Kezdetben 479 köbcentis motor került a Cinquecentóba, – innen ered a név is -, amely 13 lóerejével 85 km/h-ig röpítette a 499 kg tömegű kisautót. Már az első modellek teteje is teljesen nyitható volt, később ezt módosították és csak a tető feléig volt nyitható a vászon. Az olasz közönség hamar megszerette az öngyilkos ajtókkal felszerelt új 500-ast, így a Fiat az évek során folyamatosan fejlesztette a típust. Alig egy évvel később már megjelent az első sportosabb változat is, amely teljesen zárt tetőt kapott és a motorja is 499 köbcentire növekedett, amelyben már 21,5 lóerő biztosította a 105 km/h-s csúcssebességet. Később a Sport modellt is meg lehetett rendelni nyitható tetővel, ezt a változatot egyébként nagyon könnyű volt felismerni, hiszen a fehérre fényezett autók oldalán végig futott egy széles piros sáv. Az első szériát egészen 1960-ig gyártották és már ezekből is több mint 180 ezer példányt sikerült értékesítenie a Fiatnak.
Olasz szépség(ek)
1960-ban az eredeti Nuova-t az 500 D váltotta, ebben már standard volt a 499 köbcentis 17 lóerős motor, amelyet egészen az L szériáig használt a Fiat. Ennél a változatnál a tetőt szintén csak félig lehetett hátrahajtani, habár később érkezett olyan változat is, amelyen végig futott a vászon. Ez a széria egészen Új Zélandig eljutott, ott az autót Fiat Bambina néven forgalmazták, amely az 500-as máig használt beceneve is az olaszok körében. A Cinquecento D változatában már olyan extrák voltak, mint a napellenző, az ablakmosó, gumiszőnyegek és hamutál.
Giannini is tuningolta
Olaszországon kívül és belül
Szülőhazáján kívül több más országban is gyártották a Fiat 500-ast licencmegállapodások alapján, de Olaszországban az alapjaira építettek más modelleket is. 1961-ben a Neckar és az NSU a németországi Hellbronban kezdte meg a gyártását az NSU/Fiat Weinsberg 500 típusnak, később az ausztriai Grazban készültek a Steyr-Puch üzemében a Puch 500-asok. Hazájában a Vignale készített az alapjaira egy oadstert Gamine néven, illetve az Autobianchi Bianchina is az 500-as alapjaira épült.
Az 500 D-vel párhuzamosan készült a kombi kivitel, amely a Gardiniera nevet kapta, de egyes piacokon 500 K típusnéven került forgalomba. Ebben a változatban oldalra fektették a motort és így tökéletesen sík padló fogadta a csomagokat, teljesen hátrahajtható volt a tető. A kombiból készült a Furgoncino kisáruszállító változat is, amelyen a hátsó oldalsó üvegeket belemezelték. 1966-ban az 500-as gyártását Torinóból Desióba helyezték át, ahol a Bianchi, a Pirelli és a Fiat közös cégénél, az Autobianchinál végezték az összeszerelést. A kombi és a kishaszon változat egészen 1975-ig gyártásban maradt mindvégig változatlan formában és összesen 327 ezer példányt gyártottak belőle.
Kombi öngyilkos ajtókkal
1965-ben ismételten változtattak a legkisebb Fiaton, megjelent az 500 F, vagy más néven Berlina széria, amely bár nagyon hasonló a D-hez, azonban van rajta egy szemmel látható különbség. A Fiat biztonsági okokra hivatkozva elhagyta az öngyilkos ajtókat és innentől kezdve előre nyíló ajtókkal szerelték a Cinquecentót. Ezt persze sok férfi nehezményezte, mondván a hagyományos ajtók miatt nem láthatják a csodaszép olasz nők lábait, amikor az 500-asból kiszállnak.
A Berlina széria már hagyományos ajtókat kapott
A skorpió mérge
A legkisebb Fiat sem menekült a skorpió elől, a legmérgesebb változatokat az Abarth készítette a D és F változatokból. Az 595 típusnév máig legendás, az Abarth műhelyében a 110F motorokat felfúrták és a Solex karburátoroknak is köszönhetően 27, az SS változat esetében pedig 32 lóerőt préseltek ki az apró kéthengeres motorból. 1964-ben bemutatták a 695-ös szériát, amelyben már 689,5 köbcentis motorok dolgoztak, a teljesítmény 30 és 38 lóerő között volt, illetve ebből készítették az Assetto Corsa versenyváltozatokat is. A 695-ös alatt Boranni acélkerekek forogtak.
Három évvel később jött a Lusso generáció, amellyel párhuzamosan még készült az F széria, amelyet ekkor már egyfajta alapmodellként kínáltak. Az 500 L-t az elődjétől leginkább az erősebb lökhárítói, valamint a korhoz képes jóval modernebb beltere különböztette meg az F-től. Továbbá ezen a modellen már a Fiat új emblémája díszelgett, a beltérben a kerek műszercsoportot szögletesre cserélték, valamint a korábbi festett lemez felületeket is plasztik műszerfal váltotta fel.
Igazi kis stílusikon
1972-ben érkezett meg az utód, a Fiat 126, amelyet felénk leginkább a kispolszki miatt ismer szinte mindenki. A 126 mellett azonban még három évig a kínálatban tartották az elődöt is. Az utolsó széria az 500 R, azaz a Rinnovata volt, ebbe már a 126-ban is használt 594 köbcentis motort építették, amelynek teljesítménye megegyezett az L változatéval, azaz 23 lóerő volt, de némileg nagyobb nyomatékkal. Ugyan az R volt a legkényelmesebb változat, azonban a belterét le is egyszerűsítették, kihagyták belőle az üzemanyagszint-jelzőt, e helyett csak egy alacsony üzemanyagszintre figyelmeztető visszajelzőt kapott.
Nem csak Olaszországot, hanem egész Európát meghódította
Egyedi változatok
Története során a Fiat 500-ból készült pár egyedi változat is, mint ahogyan a mai 500-as típusválaszték is igen színesnek mondható. A régi 500-as vonatkozásában a legszórakoztatóbb talán a Jolly volt, amelyet a Ghia készített, a leginkább strandautónak nevezhető változatnak nem voltak ajtajai, ráadásul normális teteje sem volt. Amerikába is exportálták a kisautót, ezek a példányok nagyobb lökhárítót, de ami még inkább feltűnő, nagyobb fényszórókat kaptak. A Ghia továbbá készített egy pick up koncepció változatot is, amely az 500 Ziba nevet kapta.
18 évnyi pályafutása során a Fiat 500 méltán vált az olasz autóipar egyik ikonjává, a bájos kisautó emberek millióinak szívét hódította meg szerte Európában. Tíz évvel ezelőtt az olaszok ismételten visszatértek a nagyszerű modelljükhöz és elkészítették a modernkori reinkarnációját, amelynek azóta már a második generációja fut. Az új Fiat 500-as az elődjéhez hasonlóan igazi sláger, amelyet nem lehet megunni. Ráadásul modern köntösben is képes megmosolyogtatni bárkit.
A technika új, a stílus örök
Képek, háttérinfók: Fiat, italymagazine.com, Pinterest