Regatával repesztettem!

A motor hangja tölti be kellemesen az utasteret, miközben az autópálya felhajtójához érünk. A gumik szinte sírnak a kanyarban, de az autó meg sem moccan, tökéletesen fekszi az utat. A pályára érve a fordulatszám már-már belenyal a tiltott tartományba, Csikó éppen a megfelelő időben váltja a következő fokozatot. Egyre gyorsabb iramban közelítünk a főváros felé, guruló tejes dobozok és tejfölös poharak mellett elsuhanva a 80-as évekből velünk maradt olasz csodával. Azokban vezetés közben nyomják a Facebookot, mi viszont csak vigyorgunk, és élvezzük az autózást. Nem lépjük túl a megengedett sebességet, de a szélzaj és a motor hangja mégis azt sugallja, hogy legalább 180-nal repülünk. Hogy milyen olasz sportkocsival vagyunk? Semmilyennel! Egy családi kocsinak szánt Fiat Regata visz minket, 75 ló erejével, 1.5-ös motorral.

 A nyolcvanas években már kevés króm jutott az autókra, ebben az esetben a java az autó elején kapott helyet.

400 ezer kilométer. Ennyit ment eddig motorgenerál nélkül az 1987-es Regata. Jelenlegi tulajdonosa csak néhány alkalomra kérte el, de aztán megszerette a nagy csomagtartót, a kiváló menettulajdonságokat, azóta társa a mindennapokban. Jól látod, ő itt egy napi használatú autó.

Ha valaki nem tudja értékelni, itt egy átlagos állapotú Regata illusztrációnak.

A 80-as években készült olasz autóknak két nagy ellensége volt: a hanyag, vagy kispénzű tulajdonos, és a rozsda. A motor és a hajtáslánc ugyan bírja, de sajnos a karosszéria már teljes felújításra szorult, reméljük, most újabb harminc évig bírni fogja. Eredetileg sötétkékben pompázott, némi rozsdával tarkítva, most viszont Mercedes-kékben virít, ami a krómdíszekkel feldobva eléggé húzza a szemet. Általában nem mutat jól az új szín a régi autókon, de itt szinte elhiszi az ember, hogy ez még gyári kombinációban is létezhetett. Nem tudom, hogy a forma, vagy a szín miatt, de ez a Regata az egyetlen autó, amin még a fekete lemezfelni is jól mutat, azért a gyári alufelnik felkerülnek rá majd jövő tavasszal.

A fekete burkolatok rímelnek a fekete lemezfelnire, talán ezért nem hiányzik az alufelni róla.

A Regata mára a fenti okokból iszonyatosan ritka autó lett, a használt autós oldalakon is csak elvétve bukkan fel egy-két túlélő. Annak idején leginkább az elérhető nyugati-autóság miatt vett ilyet az ember, de aztán hamar megtapasztalta, hogy mennyire kényelmes és fürge egy KGST autóhoz képest. A benzines motorok kimentek a világból, a dízelt választók viszont nem feltétlenül őriznek szép emlékeket a típusról. Legyen ez az ő bajuk, nálunk az autó benzinnel megy, és nem kerreg, hanem berreg.

A formavilág és a hangulat halványan emlékeztet a kocka Ladákéra, ha a szovjetek vettek volna újabb licencet, akkor a 90-es évek elején már biztosan ilyen formájú gépek viselték volna a vitorlás hajós emblémát. Persze itt nem olyan elnagyoltak a részletek, sokkal finomabb szerkezet egy Regata, akárcsak az előd – a szintén levelesre rohadni képes – 131-es.

A kor szellemének megfelelő rend a motortérben. Amikor született, még csak első osztályos voltam az általános iskolában.

Az alapos felújítás után nagyjából azt kapjuk élményben, amilyen úgy 3-4 éves korában, tehát 1991 körül lehetett egy ilyen autó. Egyik este magam is a vezetőülésbe huppantam, hogy megtapasztaljam, milyen érzés vezetni. Vajon a tulajdonos vezetési stílusa, vagy az autó miatt akkora élmény vele a közlekedés?
A felülvezérelt, egy vezérműtengellyel rendelkező motor igényli a fordulatszámot, instrukcióként is azt kaptam, hogy pörgessem nyugodtan. Mivel nem sok lóerővel gazdálkodhatunk, így kell is a lendület. Egy hatvan lóerős Astrából hirtelen átülve persze jóval erősebbnek érződik, mint 75 lóerő, már az első gyorsításnál mosolyt csal az arcomra.

Aki ismer, tudja, hogy számomra a Lada a legkedvesebb autó, és a Regata is hasonló érzéseket ébreszt bennem. Szögletes, négyajtós forma kívül, és a 2107-es Ladáéhoz hasonló hangulatú, szintén szögletes beltér vesz körül, csak nagyságrendekkel kifinomultabb kidolgozásban: otthon érzem magam, azonnal kézre állnak a tekerentyűk és nyomantyúk, egyedül az irányjelző kapcsolója tűnik rövidnek, de a visszaúton ahhoz is hozzászokik az ember.

Az óra helyén jobban mutatna egy fordulatszámmérő. Mindent könnyen megtaláltam benne.

Olasz autóknál gyakran hangzik el a majompóz, mint vezetési pozíció, de ennek nyomát sem véltem felfedezni. Majom volnék, és pont rám szabták? Csimpánznak nagy vagyok, ezüst hátú gorillának meg kicsi ( a hátam is csak akkor lenne ezüst, ha kályhaezüsttel rám fújna valaki), passzolom a kérdést. Mindenesetre a tartós szövetkárpitokkal burkolt üléseken kényelemben érzem magam. A kormány kellemesen direkt. Egy Toyota MR2-ből átülve biztosan ezt is másképpen látnám, de tényleg jó érzés tekergetni. A sebességváltóval sincs gondom. Nem akad és nem lötyög, örömmel kapcsolgattam fel és le, sokat hozzáadnak a Regata élvezetéhez, szórakoztató játékká változtatva a közlekedést.

A rádiót burkolat takarja a kíváncsi szemek elől, a kesztyűtartóba és az alatta lévő polcra rakodhatunk.

Rakodóhelyekről is illik szót ejteni, ha autós tesztet ír az ember fia. A csillagászok levehetik a szemüket az égről, ha fekete lyukat akarnak tanulmányozni, elég, ha kinyitják egy Regata hátulját. Óriási a tér, rendszeresen el is nyel bizonyos GM feliratos V8-as vasöntvény darabokat gond nélkül. Eldöntött hátsó ülésekkel pedig úgy meg lehet rakni, hogy a kenyeres furgonok is az árokba fordulnak szégyenükben. Ezen felül kapunk még kesztyűtartót is, ennyi. Pohártartót a mekiben kell keresni, fiókot és polcot meg a szekrénysoron – ez volt a 80-as évek beltértervezési jelmondata.

Méretes lámpák hátul is, a csomagtartó pedig óriási.

A Regata az elődjével, a 131-es Fiattal ellentétben már nem hátul kapar, hanem elöl hajt. Akinek itt elvettem a kedvét egy Regata vásárlásától, az ne sajnálja, úgysincs már szinte soha eladó példány kis hazánkban. Az elölkaparósság persze nem von le a vezetési élmény értékéből, hiszen a hátul is állítható összetartású és dőlésű, független felfüggesztésű futómű olyan kanyarsebességeket tesz lehetővé, amit nem néznénk ki egy 30 éves családi autóból. A lendületautózáshoz kell is a jó futómű és a fék (elöl tárcsa, hátul dob), tudták ezt Dzsovanniék, hát pakoltak alá rendeset belőlük. Nem csak nyöszögve lassítanak, és nem kapják be a tárcsát sem, egyszerűen csak megállnak, sokkal jobban, mint amire számítanál.

A hátsó sárvédőív lendületes formát ad az öreg szedánnak. Megnézik az utcán, de már nem tudják mi ez.

Nem szívesen gyepálok kölcsönautókat, de az egyik körforgalom előtt elhatároztam, hogy no, majd itt én most megríkatom a gumikat. Becsszó igyekeztem, de meg sem nyikkantak, azokban és a futóműben is volt még bőven tartalék, bennem meg kevés a bátorság.

A majompóz mellett az olaszautóság másik vesszőparipája az elektromos rendszer. Karácsonyfaként világító szórakoztató központot ezúttal nem kapunk, és elektromos gond is csak egyszer volt az autóval, a biztosítéktábla forrasztásai igényeltek 30 év után némi gondoskodást.

Zenei aláfestés, hogy meglegyen a hangulat.

Ha megunnánk az élvezetes lendületautózást, egy kulturált hifi szolgáltat aláfestő zenét az úton, és ezzel fel is soroltam a Regata összes létező extráját. Szervokormány? Elektromos ablakok? Csak bonyolítanának a dolgokon, nem hiányzik ebből az autóból semmi, ami nem került bele. Elég egy italo disco CD, és máris a nyolcvanas évekbe repít minket ez az olasz időgép. Magadra csukod az ajtaját, és még a ráncaid is kisimulnak, ráadásul a homlokodat sem fogod ráncolni a megbízhatóság miatt, hiszen mindig, mindenhová elvisz és haza is hoz, gond nélkül, élményekkel gazdagodva.

>>>A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK JANIKA KÉPEIBŐL<<<

Csikó persze néha mondja, hogy egy DOHC 2000-es Fiat motort azért elfogadna az autó ragyogó motorházteteje alá, amivel nem is kíván lehetetlent, hiszen Dél-Amerikában 8 szelepes, 115 lóerős motorral is lehetett kapni a Sergio Sartorelli által rajzolt családi Fiatot. A nagyobb motorral viszont elveszne a Regata egyik nagy előnye, a 6,5 l-es fogyasztás is. Valamit valamiért, nekem így is megfelelt.

Minden rendes autónak adnak nevet, ez a Regata Regazzoninak lett keresztbe menve, ööö, keresztelve. Talán elég lett volna csak ennyit írnom róla, hiszen ha egy életvidám Forma 1-es pilótáról neveznek el egy autót, az elég beszédes. Csikó barátom is élvezi, pedig egy Camaro a másik autója (nemsokára azt is megmutatjuk nektek, ütni fog). Regazzoni unokatesói, a Lancia Delta és Prisma, valamint a Fiat Ritmo már kezdenek kultikus szintre emelkedni, számomra egyértelmű, hogy mellettük ő is megérdemel egy helyet a klasszikusok között.