Reggeli rozsda: egy ritka Ferrari 275 GTB

A Ferrari egyik legismertebb típusa a 250-es széria, amelyből számtalan változat látott napvilágot bő 10 éves pályafutása során. Azonban a maranellói sportautógyártónál sem tarthat minden örökké, így a híres-neves Ferrari sportautótípusnak is eljött az utódja 1964-ben, ez volt a Ferrari 275 GTB, amelyet ugyan csak rövidke négy évig gyártottak, és nem is készült belőle annyiféle változat, mégis a márka történetének egy érdekes fejezete. Főleg akkor, ha mondjuk poros garázsokból vagy pajtákból kerül elő egy-egy ritka példány, mint a képeken is látható 275 GTB, amelynek különlegessége a karosszériájában rejlik.

1966-ferrari-275-gtb-1-e1519680071229.jpg

A Ferrari 275 GTB-t szintén Pininfarina stúdiójában álmodták meg, legalábbis a GT és a roadster karosszériákat, az autó orrába már az új, 3,3 literes V12-es Colombo-féle motor került, amely kiviteltől függően 280-300 lóerő körüli teljesítményt adott le. Ez volt az első Ferrari, amelyben transaxle elrendezést alkalmaztak, azaz a váltóművet a hátsó tengelyhez helyezték a jobb tömegelosztás érdekében. 

A 275 GTB karosszériáját Scagliettinél készítették, már a debütálás évében elkészítették a GTB/C változatot, azaz a Competizione Speciales-t, amelyet homológ versenyautónak szántak. Ez a változat könnyebb volt az utcai példányokhoz képest, hiszen a karosszériáját alumíniumból készítették, ráadásul fele olyan vastag lemezt használtak, mint anno a 250 GTO esetében. A prototípussal együtt négy példány készült a ’65-ös versenyszezonra, majd a következő évben további 12 példányt építettek, amelyekből kettőt utcai használatúvá alakítottak. Ezzel megnyerték 1966-ban a saját kategóriájukat a Le Mans-i 24 órás futamon, összetettben pedig a nyolcadik helyen végeztek. 

1965-ben némileg módosították a karosszériát, ekkor mutatkozott be a “long nose”, azaz a hosszú orrú változat, amelyből csupán 205 példányt készítettek. A versenyváltozatok karosszériájánál nyert tapasztalatot szerették volna az utcai autókon is kamatoztatni, ezért a Carrozzeria Scaglietti mindössze 80 darabot készített speciális alumínium kasznival is. A fotókon látható példány nem régiben került elő Észak-Karolinából, ahol közel 30 évet állt egy garázsban. 

Szerencsére a szóban forgó 275 GTB múltja jól dokumentált, amely emeli az egyébként sem kicsi értékét. 1966 januárjában készült az akkori megrendelő igényei szerint Argento Metallizzato színben és kék bőrbelsővel, amely szerintem fantasztikus párosítás. Giorgo Pivetti volt az első tulajdonosa, aki Milánóban vette át az autót az M. Gastone Crepaldi S.A.S. cégtől, amely a Ferrari hivatalos milánói forgalmazója volt. Olaszországból 1975-ben került az Egyesült Államokba ez a különleges Ferrari, amelyet a Massachusetts államban található Melrose-ban vásárolt meg John Champney. Az új tulajdonos mindössze hat évig használta az autót, majd 1981-ben a New York Times-ban hirdette meg. Egy megszállott gyűjtő és Ferrari kereskedő, Marc Tauber felfigyelt a hirdetésre, majd nyomban felhívta egyik ismerősét a Gooding & Company-nál, aki informálta őt a típusról. Tauber azonnal repülőre ült és New Jersey-ből elrepült Champney-hez, akitől megvásárolta az autót. Tőle is tovább vándorolt ez a 275 GTB, a New York állambeli Dan Rischenole-hoz került. Nála sem maradt azonban sokáig, 1982-ben vette meg tőle a jelenlegi tulajdonosa, akinek mindig is tetszett a hosszú orrú 275-ös Ferrari, mindig is szeretett volna egy ilyet, amikor ezt az ezüst színű példányt meglátta, akkor a világ legszebb autójának találta. Sokáig használta az autót, a garázsában több más különleges sportautó is állt. A ’80-as évek végén egyre ritkábban vette elő ezt az olasz csodát, sajnos 1991-ben a jó barátja, aki egyben a Ferrariját kizárólagosan szerelte, hirtelen eltávozott az élők sorából. Ezután már többet nem futott az autó egy métert sem. 

Ezután meghirdette az autót a Ferrari Market Letter-ben, 665 ezer dollárért, nem sokkal  a hirdetés feladása után azonban úgy érezte, hogy nem készült fel arra, hogy megváljon akármelyik autójától is, így inkább érintetlenül hagyta a garázsban, ahol szépen lassan belepte a por. 30 évvel később a tulaj egy másik jó barátja fedezte fel az autókat a lezárt garázsban, hallott már róluk korábban is, de még sohasem látta őket. Egy szakértő is megvizsgálta az autót, és mivel szerencsére a teljes életútja dokumentálva van, így nem volt nehéz azonosítani. 

Mivel ’66 januári gyártású, ezért még a dupla vezértengelyes motorral szerelték, amelyet 1966 októberéig készített a Ferrari. Ekkor mutatták be ugyanis a Párizsi Autószalonon a 275 GTB/4 változatot, amely már négy vezérműtengelyt és hat Weber karburátort kapott, a korábbi szériákon még csak három karburátort alkalmaztak. Így ez a különleges változat nem csak a 80 alumínium kasznis változat egyike, hanem egyben azonban 453 példány közé tartozik, amelyet még csak két vezérműtengellyel szereltek. A Ferrari 1968-ig összesen 970 darabot készített a 275 GTB különféle változataiból. Ez a példány szerencsére megmaradt az utókornak, a Gooding & Company pedig hamarosan árverésre fogja bocsátani Amelia Island-en, Floridában. Az értékét 2,5 – 3,25 millió dollár közé datálják. 

Képek, háttérinfók: Gooding & Company

Total
0
Megosztások
4 hozzászolás
  1. Hogy lehet rajta régi olasz rendszám, ha ’75 óta az USA.ban futott? Ez az ottani szlovák rendszám?

  2. érdemes drágán venni egy autót és garázsba tenni 30 évre…haha

  3. Akkor már veszek egy újat…tized ennyiért..

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share