Csiszolatlan gyémánt

Három évvel ezelőtt vált hivatalossá, hogy a britek legkékvérűbb márkája, a Rolls-Royce is beszáll a luxus SUV-k versenyébe, amelybe azóta már bőven fejest ugrottak az olyan fő konkurensek, mint a Bentley, vagy a Maserati. Pár nappal ezelőtt végre bemutatták a a Cullinan nevű modellt, amely számos paraméterében túlszárnyal minden mást ebben a kategóriában, többek között az árcédulájával is.

rolls-royce-cullinan_2.jpg

A britek amennyire csak lehet konzekvensen kerülik az SUV megnevezést és úgy hivatkoznak a Cullinanra, mint a “minden terepre megfelelő magasépítésű autó.” Okés, szóval egy SUV, amellyel a fő céljuk a módosabb és persze fiatalabb vásárlóközönség megszólítása. Torsten Müller-Ötvös, a Rolls-Royce első embere elmondta, hogy az új modell a luxus legtisztább formája egy nagyon praktikus formába öntve. 

Ha már a formánál tartunk, gyakorlatilag fogták a már jól ismert hűvösen elegáns Phantom formát és felfújták egy SUV-vá, ami úgy sikerült, ahogy. Azt hiszem hogy alapvetően megosztó a formaterv, elegánsnak próbál hatni, de a méretei miatt talán pont az elegancia az, amit sikerült belőle kiölni. A hátsó háromnegyedes nézetből elsőre Range Rovernek tűnik, habár az öngyilkos ajtók azonnal elárulják, hogy itt valami másról van szó. Szemből egyértelműen a legújabb Phantom, amit épp magasabbra emeltek a szokásosnál. 

rolls-royce-cullinan_4.jpg

A hátsó rész kialakítására “The Clasp”, azaz a kapocs néven hivatkoznak a Rolls-Royce tervezői, ez ugye a márka első olyan típusa, amelynek a hátsó része egy teret képez az utastérrel. A hátsó kialakítása nyúlványa utal a régi idők autóira, amikor még a csomagokat kívülről rögzítették az autókra, hogy több helyet adjanak az utasoknak. A Cullinan csomagtere egyébként 560 literes, amely 1 930 literig bővíthető a hátsó ülések ledöntésével. Szóval a hűtő és mosógép is kényelmesen elfér az új Rollsban.

rolls-royce-cullinan.jpg

A beltérben leginkább a hátul utazókat kényezteti az újdonság, a hátsó ülések kétféle konfigurációban is kérhetőek. A Lounge Seat kialakítása klasszikus módon három főnek ad helyet, ellenben az Individual Seat kialakítás két különálló fotel kényelmével csábít. A két fotel között egy robosztus középkonzol helyezkedik el, amelyben egy minibár kapott helyet whiskys és pezsgős poharakkal, valamint dekanterrel, amelyeket természetesen hűteni is lehet. 

A sofőr ülésben sem lehet azonban panasz semmire, a vezető a legújabb generációs infotainment rendszerrel vezérelheti az autó főbb funkcióit. A Rolls-Royce történetében ez az első érintőkijelzős központi egység, amelyet a középkonzolon elhelyezett Spirit of Ecstasy kontrollerrel is lehet vezérelni. A vezetőt természetesen számtalan segédlet és asszisztencia támogatja, amely ma már standardnak mondható ebben a szegmensben. Van éjjellátó rendszer, négy kamera figyeli az autó környezetét, ütközésre figyelmeztető rendszer, az autó figyeli a keresztirányú forgalmat is, holttérfigyelés, sávtartó automatika, valamint sávváltást támogató rendszer is van, és természetesen teljes az internetcsatlakozás is, WiFi hotspot, öt USB port és vezetéknélküli töltési lehetőség is van a lemerülő mobiltelefonok számára. Mondanom sem kell, hogy a beltérben a márkától megszokott legmagasabb minőségű anyaghasználat és kidolgozás a jellemző, a vevők pedig teljesen személyre szabottan kérhetik az autójukat.

A lemezek alatt a már jól ismert “Architecture of Luxury” platformra építkeztek, amelyet legutóbb az új Phantomnál alkalmaztak. A géptető alatt a 6,75 literes V12-es ikerturbós motor található, amelynek 850 Nm-nyi forgatónyomatéka a Rolls-Royce típusok között elsőként mind a négy kereket hajtja. Kell is a rettenetes erő, hiszen a Cullinan 2 660 kg-ot nyom a mérlegen, de a végsebességét még így is 250 km/h-ban limitálták. A légrugós felfüggesztés több fokozatban állítható, önmagát szintezi az autó, az elektronika ráadásul a másodpercenként elvégzett milliónyi számítás által, amelyeket a négykerék kormányzás, a gázpedál állás, az autó kocsiszekrényének mozgása, valamint a kamerainformációk alapján végez, folyamatosan képes változtatni a lengéscsillapítókat. 

rolls-royce-cullinan_6.jpg

Összességében valóban minden földi jóval kényezteti az utasokat az új Rolls, azonban külsőre inkább tűnik egy csiszolatlan gyémántnak, mint kifinomult luxusautónak. Apropó gyémánt, a Cullinan név a világ legnagyobb drágakő minőségű gyémántja volt, amelyet valaha is találtak. A több mint 621 gramm tömegű drágakövet több darabra vágták, amelyek közül kettő a brit koronázási ékszereket díszíti. A Rolls-Royce Cullinan ára 325 ezer dollártól indul, a határ pedig a csillagos ég. 

Képek, infók: Rolls-Royce

Total
0
Megosztások
3 hozzászolás
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share