A Toyota a Gazoo Racing csapattal közösen egy héttel ezelőtt a saját történelmének legjelentősebb versenysikerét érte el, 33 évnyi sikertelenséget követően ugyanis végre sikerült felállniuk a Le Mans-i 24 órás verseny dobogójának a legtetejére. Más kérdés az, hogy most ezt milyen körülmények között sikerült elérniük, azonban így ők lettek a Mazda után a második japán autógyártó, akiknek Le Mans-i trófeájuk van. Összegyűjtöttük a márka azon autóit, amelyekkel az elmúlt bő 30 évben próbálkoztak a Circuit de la Sarthe aszfaltján.
Bő három évtizede már annak, hogy a Toyota először gyári csapattal jelent meg Le Mans-ban.
1985-ben vett részt első alkalommal a Toyota csapata Le Mans-i 24 órás futamon, akkor az FIA C csoport szabályainak megfelelő versenyautóval indultak, amely a 85C-L volt. Két autóval neveztek az 53. Le Mans-i futamra, az egyiket a saját versenycsapatuk, a Tom’s, a másikat a Dome csapat színeiben indították. A Dome készítette a vázat és a karosszéria jelentős részét. Ebben az autóban a 600 lóerős 2,1 literes 4T-GT négyhengeres turbós motort használták, amely a 900 kg tömegű versenyautót nagyon nagy tempóra volt képes gyorsítani. A C1 kategóriában induló autók közül a Tom’s Team autója a 12. helyen ért célba (Satoru Nakajima/Mesanori Sekiya/Kaoru Hoshino), a másik autó 141 kör megtétele után kiesett. Akkoriban a 956B és a 962C Porschék, valamint a Ferrari motoros Lancia LC2 és a Jaguar XJR-5 túl nagy ellenfeleknek bizonyultak.
Le Mans-ban már az is nagy eredmény, ha valaki végigmegy, a Toyotának ez elsőre sikerült is.
A következő évben a némileg továbbfejlesztett 86C-L versenyautóval indultak ugyanazon két csapat színeiben, de ezen a versenyen egyik autó sem ért célba. 1987-ben és 1988-ban a 87C-L és a 88C autókkal álltak a rajthoz, ’87-ben már csak a Tom’s indította mindkét autót, de célba ekkora sem értek. ’88-ban azonban a 12. és a 24. helyen fejezték be a futamot, mindkét versenyautó ekkor már az új 3S-GT motort használta, amely továbbra is 2,1 literes turbós volt.
A ’80-as években fele más eredményeket értek el.
1989-ben már a 89C-V versenygéppel látogattak el a híres pályára, az autóban a legújabb fejlesztésű motor, az R32V került, amely 3,2 literes turbós V8-as volt. A gyári csapat három autóval nevezett, amelyek közül az egyik még a korábbi versenyautó volt, azonban 58 kör megtétele után az utolsó még versenyben lévő autójuk is kiesett.
Toyota 89C-V.
1990-ben tovább folytatták a C csoportos versenyautók fejlesztését a Toyotánál. A Le Mans-i pálya erre a szezonra radikálisan megváltozott, a Mulsanne egyenest a máig is ismert két chicane kombinációval lassították le, de ez természetesen nem jelentette azt, hogy az autókat visszafogták volna a gyártók. A japánok ebben az évben érték el az addigi legjobb eredményüket, a #36 rajtszámú autóval versenyző Geoff Lees/Masanori Sekiya/Hitoshi Ogawa trió a 6. helyen futott be, azonban a nagy nemzeti ellenfél, a Nissan még így is előttük végzett. A másik két Toyota versenyautó azonban kiesett.
A következő évet Le Mans-ban kihagyta a Toyota, azonban 1992-ben visszatértek a teljesen új alapokon nyugvó, és a már egy évvel korábban bevezetett 3,5 literes kategóriának megfelelő C1-es prototípussal, ez volt a TS010, amelyet az RV10 szívómotorral láttak el. Két autót neveztek a csúcskategóriában, amelyek közül az egyik a második helyen végzett, előttük pedig a Peugeot 905 Evo 1B versenygépe futott be, a másik TS010 a nyolcadik összetett helyezést érte el.
A 60. Le Mans-i 24 órás futamon elért második helyezés volt hosszú idő után a legjobb eredményük.
Egészen 1993-ig használták a TS010-et, ’92-ben három autóval neveztek, de ekkor már lecsúsztak a dobogóról, ebben az évben a Peugeot uralta a futamot. Azonban a Toyota három különítményénél már feltűnt egy-egy neves pilóta, mint Andy Wallace, Eddie Irvine, vagy Juan Manuel Fangio II.
1993-ban versenyeztek utoljára az FIA C csoportjában.
1994-ben már egy teljesen új konstrukcióval tértek vissza a japánok, ekkorra már megszűnt az FIA C csoport és helyébe a GT1, illetve az LMP1/C90 kategóriák léptek. A Toyota ekkor a 94C-V autóval versenyzett, és az Eddie Irvine/Mauro Martini/Jeff Krosnoff különítménnyel ismét sikerült egy második helyet összehozniuk a SARD színeiben. A Nisso Trust Racing csapat pedig a negyedik helyen ért célba.
1994-ben az utolsó óráig vezették a versenyt, végül nem jött össze.
Ezt követően négy évig távol maradtak a csúcskategóriától, a GT kategóriában ugyan indultak a Suprával, azonban ott nagy sikereket nem értek el, ’97-ben pedig nem indultak a versenyen. Majd 1998-ban volt a nagy visszatérés, a pokolian erős és gyors GT-One versenyautóval. Az új autót már Európában fejlesztették, a kölni központú Toyota Team Europe és a Dallara közös gyermeke volt. A fő céljuk egy olyan autó létrehozás volt, amely megállja a helyét a Mercedes-Benz CLK GTR, valamint a Porsche 911 GT1 gépekkel szemben. A 3,6 literes turbós V8-as motorral szerelt versenygépek az időmérőn is igen eredményesnek bizonyultak, a második helyet szerezték meg a rajtrácson, azonban a versenyen a három autóból csak egy ért célba, az is a 9. helyen, holott a #29 rajtszámú autó (amely később kiesett) még a győzelemért is versenyben volt, azonban váltóhiba miatt feladta a küzdelmet.
A homologizációs szabályok miatt két utcai változat is készült, de ezeket soha nem értékesítették.
Az évezred végére a korábbi győztes Porsche már nem küldött gyári csapatot, helyettük megjelent az Audi, amelyek a harmadik helyre értek oda, szorosan a Toyota mögött, az abszolút győztes ’99-ben a BMW volt. Ezt követően a Toyota már az F1-re fókuszált és otthagyta a hosszú távú versenyzést. Majd 13 évvel később újból visszatérek a híres-neves francia versenyre, 2012-ben ugyan a harmadik helyről tudtak indulni, azonban egyik autójuk sem bírta ki a 24 órát. Egy évvel később egy 2. és egy 4. helyet sikerült összehozniuk az Audikkal szemben, majd 2014-ben az élről indultak, de végül csak egy harmadik helyet tudtak megszerezni, a másik autójuk kiesett.
33 év után összejött a Le Mans-i elsőség.
A 2015-ös futamra elkészítették a TS040 autót, de ez az év az Audi és a Porsche összecsapásáról szólt és az új autóval csak a hatodik és nyolcadik helyekre volt esélyük. 2016-ban tovább fejlesztették a technikát és a TS050-nel az Audit már le tudták győzni, de a Porsche még így is kifogott rajtuk. Tavaly az utolsó szezonját futotta a Porsche a szériában és meg is nyerték Le Mans-t, míg a Toyota legjobb eredménye csak egy 8. hely volt, a dobogó második és harmadik fokára egy-egy LMP2-es autó állt fel. Idén azonban összejött a várva várt első helyezés, igaz azt hozzá kell tenni, hogy valódi gyári ellenfele nem volt az LMP1-es kategóriában a Toyotának, és feltehetően ez még jövőre is így lesz.
Fotók: ACO, lemans.org, Toyota