A tavalyi év áprilisa folyamán Sopronban jártunk egy klasszikus autókkal foglalkozó műhely, a ReCar meghívására. A csapathoz két különleges autó is került szinte egy időben abból a célból, hogy ott újjászülessenek. A konkrét, szóban forgó típus az olasz-amerikai Ghia 450 SS, amelyből manapság már csak alig húsz példány maradt fenn szerte a világban. Az egyik autó időközben elkészült, amelyet még áprilisban mutattunk be nektek ebben a cikkünkben. Akkor megígértük, hogy a másik autó megújulásának a történetét a Kincsek a garázsból rovatunkban fogjuk bemutatni, íme következzen az első rész.
Amerikai szépség olasz ruhában, amelynek híres tulajdonosa volt.
A legutóbbi írásunkban a Ghia története kapcsán addig jutottunk, hogy 1953-ban Mario Boano értékesítette a cégben lévő részesedését Luigi Segre részére, akinek a vezetésével sikerült felvirágoztatni a stúdiót. Ezt követően 1957-ben Pietro Frua eladta a formatervező stúdióját Segrének, aki azonnal kinevezte a híres tervezőt a Ghia Design élére. Frua később elhagyta a Ghiát, hogy ismét saját stúdiót indítson, ’63-ban Segre pedig meghalt, alig három évvel később a Ghia ismételten gazdát cserélt. Ramfis Trujillo kezébe került, aki diktátor felmenőkkel rendelkezett.
Árulkodó jelek #1: az egyetlen példány, ami km/h-ban méri a sebességet.
Trujillo kezében sem volt sokáig a márka, ő alig egy évvel a vásárlás után, 1967-ben adta el az akkor már ismert autóversenyző és üzletember Alejandro De Tomaso részére, aki akkoriban több autós és motoros céget is megszerzett magának. Az ő irányítása alatt a Ghia belefolyt a híres-neves De Tomaso Pantera sportautó fejlesztésébe, azonban a tervező stúdiót ő sem tudta nyereségesség tenni, majd 1970-ben eladta az egészet a Fordnak. A kék ovál a Ghia márkanevet ezután már csak az autóinak legmagasabb felszereltségi szintjének jelölésére használta. Egy ilyen Ford típus van a vancello flottában is, majd talán egyszer szó lesz arról az autóról is.
Árulkodó jelek #2: a piros autó eredetileg zöld színű volt, illetve megannyi rozsdára és hibára derült fény a szétszerelés során.
Amikor a Maserati zöld példány volt terítéken, akkor valamelyest ezt a különleges példányt is körbejártuk, már csak azért is, mert ez szolgált mintául a másik autó újjáépítése során. Az autó még piros színben került a műhelybe, azonban eredetileg zöld volt, amit a szétszereléskor és a fényezés lecsiszolásakor fedeztek fel. Ez is bizonyítja, hogy ez volt De Tomaso saját használatú 450 SS járgánya. A történet szerint nem tetszett neki a zöld szín, ezért még a gyárban átfényeztette pirosra, de nem csak ez az egy árulkodó jel van az autón, ami a híres tulajra utal. Mivel az autó soha nem hagyta el Európát, és ez nem is volt terveben, ezért ez az egyetlen példány aminek nem mérföldben, hanem kilométerben mér a sebességmérője. Illetve a kis plaketten nem volt bevésve név, vagy bármilyen más azonosító.
Alejandro de Tomaso
Az argentin származású üzletember és autóversenyző 1928. július 10-én született Buenos Airesben egy politikailag prominens család tagjaként. A húszas évei végén miután részt vett Juan Perón elnök megdöntésében, kényszerűségből elhagyta Argentínát, és 1955-ben Olaszországba emigrált. Modenában telepedett le és ő, valamint a felesége is kissé olaszosították a neveiket, így lett Alessandro, az amerikai felesége, Elizabeth pedig Isabella. Itt kezdődött el a rövidke autóversenyzői karrierje is, a Maserati és az O.S.C.A. gyári csapatoknál, valamint a Scuderia Centro Sud privát istállónál fordult meg, ’57 és ’59 között összesen négy F1-es futamon vett részt.
Az autóversenyzéssel felhagyva megalapította a saját autóipari cégét Modenában, amely kezdetben prototípusok és versenyautók építésével foglalkozott, majd áttért a nagy teljesítményű, exkluzív sportautók és gran turismók gyártására. Mivel üzletemberként tevékenykedett, ezért igyekezett a kis manufaktúráját felvirágoztatni, az autói igen népszerűek és egyediek voltak. Az 1960-as és 1970-es években terjeszkedni kezdett; megszerezte a Ghia és Vignale stúdiókat, irányítást szerzett a Benelli és a Moto Guzzi márkák fölött. Ugyanakkor az Innocenti és a Maserati ’75-ös csődjét követően a szigonyos márka is a tulajdonába került, amelyeket később eladott a Fiatnak.
Aktív évei a ’90-es évek elejéig tartottak, 1993-ban strokeot kapott és a cégének mindennapi ügyvezetését átadta a fiának, Santiagónak. Utolsó autóipari munkáját 1994-ben készített el, a negyedik generációs Daihatsu Charade sportváltozatának kifejlesztésében vett részt, amelyet a gyár a korábbi modellek után ismételten De Tomasónak nevezett el. Alejandro 2003-ban lépett az égi utakra, cége egy évvel később csődbe ment, majd a név, a logó és a kapcsolódó jogok többször is gazdát cseréltek. Azóta szó volt már arról többször is, hogy felélesztik a márkát, de egy 2011-ben bemutatott koncepcióautón kívül nem készült semmi, és talán jobb is így.
Amikor a műhelybe begurult az autó, akkor még nem volt működőképes, a motor évek óta nem járt, de átfordult és úgy tűnt, hogy minden alkatrésze megvan. A kíváncsiság is hajtotta a ReCar csapatát, amikor úgy döntöttek, hogy szétszerelés előtt még megpróbálják beindítani. Különösebb gond nem volt, kis friss benzin, a tisztított gyertyák és a gyújtáselosztó megtette a hatását. Pár kört mentek az autóval, majd elkezdték a szétszerelését, ami nem éppen egy álom volt.
A tulaj kérésére egy Lancia kék fényezést kap.
ReCar – Classics & Customs
A festői szépségű Sopronban található kis műhely immáron 10 éve várja a klasszikus autók szerelmeseit. A ReCar műhelye a veterán járművek restaurálására és karbantartására specializálódott. A műhely kapuján már számtalan autócsoda gördült ki úgy, mintha csak újként gurult volna le a gyártósorról, sőt még akár jobb kondícióban is. Olyan autókülönlegességek és egzotikumok írhatóak a ReCar csapatának a neve mellé, mint az Aston Martin DBS, a Maserati Ghibli, az Iso Rivolta, vagy a Volvo P1800, ugyanakkor számos amerikai klasszikus izomautó is megfordult már náluk: Mustangok, Corvettek, de olyan óriási cirkálók is, mint például a Buick vagy a Lincoln. Egy nagyon barátságos és magas szintű munkát végző csapatról van szó, akik minden autót úgy kezelnek, mintha az a sajátjuk lenne. Ha restaurálásról van szó, akkor a ReCar-os fiúk nem viccelnek, és ezt a két szemünkkel láttuk!
Tomics Dávid, a ReCar csapat tagja az alábbiakat mesélte az autó felújításának első lépéseiről. “A szétszerelés közben természetesen több hibát, korábbi javítást, cserére szoruló alkatrészt is találtunk. Az autót valamikor nagyon komolyan összetörték, az első belső doblemezek például nem ívesek voltak, hanem kockásak, a sárvédőkön, homlokfalon és a tűzfalon is látszott, hogy ez nem az eredeti ’67-es lemez. A műszerfal két merevítője is csúnyán meg volt rogyva, az első bölcső már nem a ’66-os hanem az egyel újabb Barracudából származott. Feltehetőleg az egész eleje rommá lett törve, ráadásul a nyomok alapján még a zöld fényezés lehetett az autón. Az alsó légbeölő nagyobb volt, mint eredetileg, ez is feltehetőleg a baleset után nem megfelelően lett újraépítve. Az autóról készült egy cikk Olaszországban 2003 februárjában, itt már az autó olyan állapotban látható, ahogy hozzánk került.”
Az évtizedek során kijutott az autónak a jóból, a félig önhordó karosszériát számos ponton újjá kellett építeni.
A felújítás során a tulaj kérésének megfelelően több változtatást is eszközölni fognak ezen a különleges modellen. Többek között megnövelik a motor teljesítményét; ehhez hegyesebb, nagyobbat nyitó vezérműtengelyt, alumínium himbasort, egyedi 4-2-1 leömlőket és nagyobb karburátort fognak beépíteni. Az erőátviteli rendszerben a háromfokozatú automatikus váltóművet négyfokozatú Lock-up-osra fogják cserélni.
A motor egy alapos tuningon fog átesni: nagyobb karbi, új vezérmű, új leömlők.
A futóművet sem fogják érintetlenül hagyni, elöl-hátul gázos lengéscsillapítók és poliuretán szilentek kerülnek beépítésre. A külsőt érintően egy Lancia kék színt fognak alkalmazni, a beltérben pedig egy egyedi bordó szín lesz az uralkodó. “Lényegében az autó teljesen megváltozik, a tulaj függetlenül az autó különleges történetétől egy saját magára szabott autót szeretne, amit bevallása szerint használni is fog, ezért sem múzeumi restaurálás volt a kérés. Mivel ennyi módosítás lesz az autón, lényegében a kezdeti állapota és a hajtáslánc-futóművek-beltér állapota lényegtelenné vált, sok olyan alkatrészt is cserélnünk kell, ami adott esetben még használható lett volna. Mivel a gyári fékrendszer elől egy ritka 4 dugattyús Kelsey-Hayes tárcsafék, itt nem lesz szükség módosításra, épp elég feladat lesz az alkatrészek beszerzése. A dobfék viszont megkapja a nagyobb szélesebb verziót, így 9″-ról 10″-re növekedett az átmérő.”
A kasznimunkával és a fényezéssel folytatjuk a következő részben.
Egyelőre itt tart Alejandro De Tomaso egyedi Ghia 450 SS típusának a felújítása, amely nem egy egyszerű feladat, még az olyan gyakorlott és nagy tapasztalattal rendelkező csapatnak sem, mint amilyen a ReCar. Hamarosan folytatjuk, addig is kövessetek minket az alábbi felületeken!