Motorra Magyar! Népmotort mindenkinek!

Plovdiv-tól Gortipohl-ig

Érdekesebbnél érdekesebb történetek kerülnek napvilágra nemcsak az autós, hanem a kétkerekűek világában is. Motoros rovatunkat pontosan az ilyen történetek miatt indítottuk el, mint amiről most beszámolunk. Elsőként mint ahogy azt az MZ-TS cikkben is tettük, röviden leírjuk a Népmotor történetét, hisz elég ritka és kevésbé ismert típusról van szó. Aztán jön egy érdekes történet amit Kisbalázs Bálint mesélt el nekünk motorjáról és a viszontagságos megvásárlásáról.   

Az 1919-ben megalakult Stadler Rt. egyebek mellett hajlított, hegesztett csőszerkezeteket gyártott. A Stadler kerékpárokat jól ismerték a piacon. Az 1920-as évek közepén Balló Alfréd gépészmérnök tervezésében, AGIL néven négyütemű JAP-motorral hajtott háromkerekű áruszállítókat szerelt össze.  Éber István gépészmérnök, a Stadler Rt. cégvezetője – később igazgatója – az 1930-as években ismerkedett meg Pajor Imrével, aki különféle csőelemeket, rugókat, fém tömegcikkeket rendelt a részvénytársaságtól. A Pajor cég, amely korábban vasanyaggal kereskedett, az 1930-as évek második felében már motorkerékpárokkal foglalkozott, például a Zündapp vezér képviselője volt. A tulajdonos üzlete forgalmán látta a kétüteműek növekvő keresletét, így hát műhelyében hozzákezdett a Zündapp 250-es motorkerékpárok összeszereléséhez. Nem sokkal később már úgy gondolta, ipari méretekben kellene motorkerékpárokat gyártani. Egy pillanatig sem hitte, hogy erőforrás tekintetében felveheti a versenyt a Villiersszel, a DKW-val, a Sachsszal, az ILO-val (a két utóbbi gyár kizárólag hajtóművek gyártására specializálódott, gyártmányaikkal az egész kontinenst „beterítették”). Pajornak főleg az ILO tetszett, s méltán, hiszen e kétüteműekkel nemcsak motorkerékpárokat, hanem kis áruszállítókat is meghajtottak. Stadler és Pajor az ILO 250-es motorját tekintették bázisnak, úgy gondolták, hogy a későbbiekben ennél nagyobb kategóriában is vásárolnak majd motorokat és szerelik a hazai vázakba. Pajor értékelését az is befolyásolta, hogy az árjásítás következtében visszavonták tőle a Zündapp márka képviseletét. A két cég 1938 végén állapodott meg a motorkerékpárok közös gyártásában. A részvénytársaság az időközben doktorált Balló Alfrédot bízta meg a motorkerékpár megtervezésével.

Az erőforrás nélküli, egyébként komplett motorkerékpárokat, amelyeknek első sorozatait Kesjár János mester zománcozta, Pajorékhoz szállították a Jókai utcába s ott szerelték be a motort. 1939 márciusában már a futópróbáknál tartottak: Éber István, továbbá dr. Zsótér Bertalan, Vágai István több ezer kilométeren át nyúzták a gépeket. Kipróbálták még Urbach László, Lukavecz Ferenc, ilj. Hóra Nándor sokszoros magyar bajnokok, mindannyian ígéretes jövőt jósoltak neki. Népmotornak nevezték el. Bíztak abban, hogy a végtelen rónákon Népmotorral közlekednek majd a fiatalok, a Hortobágyon oly természetes lesz jelenlétük, mint a csikósoké. Ilyen meggondolásból választották emblémául a száguldó szárnyas csikóst. A Népmotort az 1939. évi Budapesti Nemzetközi Vásáron mutatták be a nagyközönségnek.

A Népmotor elnevezésű gép erőforrása a Németországban kitűnő hírnévnek örvendő kétütemű 250-es ILO motor, amely a háromsebességes, illetve négysebességes váltóművel egy blokkot képez. A kétkipufogós, könnyűfém hengerfejjel bíró motor teljesítménye 3800 fordulatnál 9 lóerő, ami a gépnek 100 km/h sebességet és kiváló hegymászó képességet ad. A teljesen hazai gyártású váz acélcsövekből és préselt acél-idomokból áll, igen merev és alacsony építésű. Óriási előnyt jelent az egyetlen csavar oldásával kivehető hátsó kerék. A Népmotor gondos kivitelét jelzi a beépített kormányrögzítő, lökésgátló, a hatalmas, 3 fényű, 30/50 watt teljesítményű világítás, valamint a lámpafejbe épített sebességmérő és kilométerszámláló. A benzintartály 12,5 liter űrtartalmú, ami figyelembe véve a 100 kilométerenkénti 3 literes fogyasztást, a gépnek nagyon tekintélyes, 400 km-en felüli hatótávot biztosít. Nagyra méretezett első és hátsó dobfék, strapabíró motor, négysebességes váltóművei együtt, könnyű oldalkocsi felszerelését is lehetővé teszi, amely esetben a maximális sebessége még mindig 85 km/h. Az igen tetszetős, komoly kivitelű új magyar motorgyártmányt Budapesten a Pajor Imre cég hozta forgalomba.

Már a kiállításon élénken érdeklődtek iránta. Pajorék a jelentkezőket előjegyzésbe vették és Népmotor feliratú gomblyukjelvénnyel ajándékozták meg. Visszaemlékezésekből tudjuk, hogy 20-25 darabos sorozatokat gyártottak, s azért csak ennyit, mert a német gyár (katonai megrendelései miatt) nem szállíthatott több motort. Stadlerék raktárra nem dolgoztak.

A Népmotort az első pillanattól kezdve oldalkocsisnak tervezték. Azonban 1939 végén, amikor a Honvédelmi Minisztérium felfigyelt rá, és a Haditechnikai Intézettel megvizsgáltatta  kiderült, hogy az állandó terepezést az oldalkocsival terhelt motor hajtótengelyének csapágya nem bírja. Emmer József, Bartha Szabolcs mérnökszázadosok, Rubint Ferenc mérnökfőhadnagy, az intézet szakértői javasolták a csapágy erősebbre cserélését, és az oldalkocsi átalakítását katonai célokra. Pajorék nehéz helyzetbe kerültek, hiszen a motor az ILO konstrukciója volt, szerkezetének módosításához a gyártó hozzájárulását kellett volna megszerezni. Az oldalkocsi átalakítása elvileg problémát nem okozott, de a kívánság teljesítése nagy beruházást igényelt. Ennek ellenére három katonai oldalkocsis motorkerékpár készült kézi munkával, a motor csapágyát is kicserélték. E három járművet már jónak találta az intézet.

A két cég végül úgy döntött, hogy megerősített Népmotorokat nem gyártanak; egyrészt tőkehiánnyal küszködtek, másrészt az ILO nem vállalta a motor átalakítását, a csapágyazás házilagos módosítása pedig igen költségesnek bizonyult. Úgy látták, hogy a sorozatgyártást legjobb esetben is csak 1942-ben kezdhetnék el, s ez már túl távoli időpontnak látszott. A szóló és a polgári célú oldalkocsis Népmotorok összeszerelése egyre több gonddal járt. 1940 első felében mindössze 40 motor érkezett Németországból, ősszel ennek másfélszerese. Pajor Imrét időközben behívták munkaszolgálatra, ahonnan 1941-ben még visszatért, később azonban újra bevonultatták, s már nem tért haza. A Wehrmacht 1941 végén leállította az ILO motorok exportját. Minthogy más motorokhoz sem jutottak Stadlerék, így megszüntették a Népmotorok gyártását. Katonai adatok illetve becslések szerint 250-300 Népmotor készült összesen. (forrás: Népmotor oldala)

Elég rövid ideig élhetett ez a magyar fejlesztésű kis darabszámban gyártott motorkerékpár. De szerencsére egyet Bálint, aki az ausztriai Gortipohlban él, megmentett az utókornak. Következzék az ő története.

Kérlek mutasd be mennyi és milyen motorkerékpár van a birtokodban?

Jelenleg tizennégy  kétkerekű van a birtokomban. Az egész körülbelül tíz éve kezdődött amikor édesapámmal megvettük az első Pannóniáinkat, egy T5H és egy roncs T5 típust. Ezek után már nem volt megállás, sorban jöttek a motorok és alkatrészek. Van még Pannónia TLF, T-Csepel, WM Csepel 100/48, bordó és fekete Danuvia, egy Komár 2-es, kettő darab Riga 16, Riga 3, Berva, és egy régen épült egyedi, Berva blokkos Csepel 100/48 is. De a meglévő alkatrészekből is össze lehetne még szerelni pár motorkerékpárt. 

Nem rég került hozzád egy igazi ritka darab is, mi is ez pontosan?

Ez egy 1939-ben a Stadler Rt. által gyártott, és Pajor Imre tervei alapján készült és összeszerelt Népmotor. Katonai adatok illetve becslések szerint 250-300 darab készülhetett összesen.

A megvásárlása és a hozzád való eljutása is eléggé kalandos volt. Meséld el nekünk a történetét.

Az egész ott kezdődött, hogy tavaly novemberben az Ebay Kleinanzeigenen megjelent egy hirdetés, kép és ár nélkül, a következő leírással “blokk, villa, kerekek”. Mivel éppen volt félrerakott pénzem és egy tőlem 350 km-re lévő cím volt megadva így hát ráírtam, hogy a hétvégén mennék is megnézni. Erre jött a válasz hogy ő nem az eladó, de továbbította üzenetemet és elküldött nekem egy telefonszámot. Felhívtam és akkor jött a hideg zuhany.

A telefon másik végén egy olyan emberke volt aki alig tudott németül. Közölte hogy a motor Bulgáriában, Plovdivban van és, hogy komplett. Nagyot nyeltem és közöltem vele hogy akkor a vételár egy részét elutalnám neki. Azt mondta, hogy nem kell. Először is küld még képeket, hogy tényleg kell-e. Igen, természetesen nekem kellett! Felajánlotta hogy elhozza nekem személyesen, vagy elküldi fuvarossal. Mivel féltem tőle hogy a fuvarosnál lába kélne a motornak így megegyeztünk, hogy eljön személyesen, és természetesen megpihenhet visszaindulás előtt a nyaralónkban.

Rögtön le is vette a hirdetést. Aztán szépen teltek a hetek és hónapok. El akarta hozni karácsony előtt, mégsem jött össze. El akarta hozni szilveszterkor, az sem jött össze. Aztán így teltek a hetek. Februárban kitalálta hogy most el tudná hozni, de akkorra nálunk már körülbelül másfél méter hó volt és még mindig esett. Ekkor azt mondtam neki, hogy ne stresszeljen majd akkor jön, amikor az időjárás és ideje engedi.  Aztán az utolsó pár hétben már egyre sűrűbben jött volna, de mindig közbeesett egy börze vagy egyéb program. Aztán szerdán jelzett a felesége hogy a férje elindult és már Romániában jár, és lehet hogy csütörtökön már itt lesz. Akkor esett le hogy baj van, elnézhette a dátumot, mert ugyanis a mi nyaralónk még foglalt. Na akkor hirtelen elkezdtem szállást keresni. (Még mindig tartott a síszezon, szinte minden foglalt volt.) Találtam is tőlem nem messze, hála istennek még volt szabad szoba. Este 8-kor jön az üzenet hogy már itt van a közelben, de nem nagyon találja a címet.

Na akkor már hevesen ment az írogatás, küldte a képeket hogy éppen merre jár és jó felé megy-e? Fejben én már elképzeltem hogy hogy nézhet ki az autó. Egyszer csak látom hogy a pár száz méterre lévő buszmegállóban áll egy autó. Ekkor viszont már nem értem el. Láttam ahogy megfordul. Egy kék, huszonéves Skoda Felicia kombi, tetőboksszal telepakolva. Akkor már tudtam hogy ő lesz az. Hívtam-hívtam mire végül felvette. Mondom állj! Fordulj vissza már majdnem itt voltál! De melyik irányba? Amerre eddig is mentél! De melyik oldalon? A jobbon! Jó rendben! Tíz perc kavargás után megint idetalált.

Nagy öröm, végre itt van. Próbáltunk beszélni de valahogy nehéznek tűnt a dolog. Ő alig beszélt németül, angolt amúgy sem beszélt, én meg nem beszélek bolgárul. A Skodának a vizes ablakára újjal írogatva próbálta elmesélni hogy mennyit jött, és holnap megint mennyit fog menni. Akkor támadt fel bennem az ötlet, hogy ha a Google a barátom akkor majd fordítani is segíteni fog. Hát nem nagyon, de valamit segített a dolgon. Ekkor már későre járt, mondom neki menni kéne, mert csak este tízig lehet bejelentkezni. Azt mondja jó, akkor menjünk el bejelentkezni és visszajövünk! Mondom nem jó! De miért? Mert tíz órától már nyugalmi idő van, nem lehet ki-be menni a hotelből! Na jó akkor szedjük ki a motort a kocsiból! A közel kétezer kilométer alatt összerázódott és befeszült minden így nem nyílt a csomagtér ajtó. Aztán nagy nehezen bentről csavarhúzóval sikerült kinyitni.

Elképesztő látvány volt, az összes ülés letakargatva pokróccal, bőröndök a hetvenes évekből, egy gázrezsó hozzá gázpalack, és enni-inni való voltak beömlesztve a motor mellé. Ketten nagy nehezen kiszedtük a motort és alkatrészeit, és már adtam is neki a pénzt. Átszámolta és kihúzott egy szatyrot a sok közül, hogy ez még az enyém. Hozott bolgár szilvapálinkát, Ganz-Mávag alumínium vonat makettet, régi szövet szerszámos táskákat, világháborús tankos bőrsisakot, és egy világháborús műhely köpenyt, hogy ezt még nekem szánta. Körbe ért a mosoly a fejemen, de neki is. Mondta hogy nem sok infó van róla és hogy körülbelül 100 darab készült a motorból. Ekkor lehoztam és megmutattam az ujjnyi vastag dokumentációt amit összeszedtem róla. Hát nem kicsit meglepődött.

Ekkor már fél tíz volt, mondom induljunk. Folyton lemaradt, de aztán végül 40-nel elvánszorogtunk  a hotelig. Bejelentettem, és kifizettem neki a szállást. Mondja hogy maradjak már még, igyunk valamit meg beszélgessünk még, mert a bár 11-ig nyitva van. Mondom hogy bocs, de nekem holnap 5-kor kell kelni, dolgoznom kell. Jó nem baj, majd akkor írunk még. És akkor elköszöntünk. Péntek reggel indult vissza, valami szombati börzére ment Bécs mellé.

A motor történetéről a következőt mesélte. Az ötvenes években vette meg egy bolgár vendégmunkás egy kertésztől, és így került Bulgáriába. Majd aztán ettől az emberkétől került sok év után egy barátjához Szófiába. Nem tudta, hogy milyen motor, úgy vélte valami svéd gyártmány lehet. Ekkor vette meg Stanimir, és így került Plovdivba. Három napig bújta az internetet de nem talált semmit. Majd feltűnt neki hogy a népmotoron ékezet van. Mivel nem volt magyar billentyűzete így egy magyar szövegből másolta ki az é betűt. Végül így megtalálta hogy milyen motor, és meghirdette. És így került aztán hozzám.

Mi a terved a Motorkerékpárral?

Szeretném működőképessé és motorozhatóvá tenni. Mivel restauráltak és replikák már vannak, ezért szeretném külsőleg jelenlegi állapotában megőrizni. A mostani állapotában magán hordozza az elmúlt 80 év használati nyomait, és javításait. Számomra sokkal többet jelent a motor sztorija, mint az hogy eredeti legyen, főleg hogy nagy valószínűséggel az első tulajtól kezdve ismert a motor története.

Köszönjük a válaszokat, és sok jó egészséget kívánunk a továbbiakban! Köszönjük a segítséget a magyarjarmu.hu oldalnak is!