Volvo GTZ – száguldó svéd a cél

A Volvo márkanévről nem a sportosság és a szenvedély jut az ember eszébe. Számomra inkább azokat a böhöm luxus-SUV-okat jelenti, amivel környezettudatosék hétvégente kimennek a fővárostól 200 km-re, 15 km-t biciklizni.

A Volvo unalmasnak tűnő világában azért vannak érdekes gépek is, például a P1800. Vele kezdődik mai történetünk.

1969vncvolvogtz.jpgGTZ: bármire tippelne az ember, csak Volvo-ra nem.

Az említett típus jól fogyott a hatvanas évek derekán, a gyártónak eszébe sem jutott hozzányúlni a népszerű formához. Nem úgy a Motauto-nak, az olasz forgalmazónak, akik tudták, hogy előbb-utóbb szüksége lesz egy divatosabb öltönyre a svéd kupénak.

1800-gt_by_fissore_1965_vancello.jpgP1800 GT, a Fissore műhelyéből.

Megbízták a Fissore nevű vállalatot, hogy legyenek kedvesek frissebbé tenni a P1800-at. A végeredményt a Torinói Autószalon közönsége láthatta először, 1965-ben. Ugyan nem volt csúnya, a Volvo vezetése nem kapta fel rá a fejét, a Motauto pedig egy időre levette a napirendről a kérdést.

Legközelebb 1968-ban tértek vissza a divatos kupé témájához, amikor a P1800 már hetedik életévét taposta. Ezúttal a Zagato stúdióhoz fordultak, ahol kérésükre megépítették és az 1969-es Torinói Autószalon keretein belül be is mutatták az új tanulmányt, a GTZ-t.

69volvovncgtz.jpgÍgy láthattuk utoljára, szőrén-szálán eltűnt.

A 140-es szériára épített autó motorterében egy 2 literes benzinmotor kapott helyet, két darab dupla torkú Solex karburátorral, szóval a menetteljesítmények is passzolhattak a dinamikus formához. Hogy igaz-e a feltételezés, azt senkinek nincs módjában bizonyítani, mert a tanulmányautót valaki még a Zagato standján megvásárolta Torinóban, azóta pedig senki sem találkozott vele.

gtz_vnc_3.jpgPedig milyen jól áll neki a lemenő nap fénye. 🙂

A Volvo vezetésének még azért volt ideje megtekinteni a Zagato munkáját, és állítólag azt mondták rá, hogy nagyobb motorral lehet, hogy érdekelné őket a koncepció.

gtz_vnc_4.jpgOlyan alfás, nem?

Több sem kellett a Motauto vezetésének, rögvest kiadták a feladatot a Zagato szakembereinek: egy 3 literes benzinmotorral, a 164-es Volvo alapjaira építsenek egy újabb autót.

A GTZ 3000 névre keresztelt kupé 1970-ben mutatkozott be a Genfi Autószalonon. Az alaptípus 164-nél 135 kg-mal könnyebb, 190 lóerős autó végsebessége elérte a 200 km-t óránként.

gtz_vnc_1.jpgGiuseppe Mittino – aki az Aston Martin V8 Zagato-t is rajzolta – remek munkát végzett.

A Volvo vezetése természetesen ezt is megtekintette, de elvetette a gyártás lehetőségét, a Motauto pedig nem próbálkozott többé meggyőzni a csökönyös svédeket.

gtz_vnc_5.jpgA lámpák mintha az Alfa Romeo Montreal-t idéznék.

Nem tudni, hogy a nyomtalanul eltűnt GTZ, vagy a GTZ 3000 járt-e jobban. Míg előbbiről csak feltételezhetjük, hogy jó kezekben van, utóbbiról annyit tudni, hogy még Genfben megvásárolták és utána évekig használták Olaszországban, míg meg nem sérült egy balesetben.

gtz_vnc_2.jpgHátulról kissé fura.

Ezután az ezredfordulót követő években bukkant fel, meglehetősen gondoskodásra szoruló állapotban. Remélem, előbb-utóbb azért restaurálják. Én nem bírnék nyugodtan aludni, ha így porosodna a garázsomban egy ilyen kaliberű ritkaság.

gtz3000barnvnc.jpgRitkaságához méltatlan állapotban.Érdemes lenne foglalkozni vele.

Total
0
Megosztások
3 hozzászolás
  1. Ez igen! Nem is hallottam még erről a típusról… bár ez nem túl rendkívüli kijelentés. Mindenesetre nagyon vagány gép! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share