Bertone Opel Slalom
A koncepcióautók világa mindig is csodálattal töltött el. Ezen alkotásoknál a tervezők szabadon vethették papírra álmaikat, jövőbeli vízióikat. Sokszor egészen meghökkentő autókat rajzoltak, majd öntöttek fém formájába. A bátor tervezők nem csak a vonalakkal játszottak, de olykor a stílusok és kategóriák között is szlalomoztak. Valahogy így tett anno az 1990-es évek közepén a Bertone stúdiónál is egy tervező, akinek a neve a ködbe veszett. Ennek az úriembernek köszönhetjük az Opel Slalom járgányt, ami rovatunk következő szereplője.
Az Opel a ’90-es években már nem alkotott túl sok izgalmas formát, nagyjából a Calibrával ki is fújt ez a korszakuk, pedig előtte még bőven bátrabbak voltak. Talán jól is jött nekik anno a Bertone által készített Slalom, amely többféle karosszériatípus kereszteződésének eredménye. Első ránézésre is bátor, friss forma, ami anno nagyot lendíthetett volna a márka arculatán, ha túl jól a koncepciófázison. De mi is volt az elképzelés a koncepció mögött?
Ezt az autót leginkább azoknak találták ki, akik szeretik a sportos és aktív életmódot, akik a szabadidejüket a természethez közel töltik el, fiatalosak és keresik az újdonságokat. Ez akár valami prospektus szövege is lehetne, amit sok ügyes marketinges hozott össze számtalan megfigyelés és vásárlói visszajelzés alapján. Ma már ezt divatosan szabadidőautónak, vagy crossovernek neveznék, akkoriban igazából csak valami érdekeset szerettek volna alkotni.
Az 1996-os Genfi Autószalonon debütált koncepció felvillantotta a közönség számára, hogy a jövő kupéi akár mindenféle akkor még meglévő hagyománnyal is szakíthatnak. Akkoriban a jövő szedánjaként is tekintettek rá, talán a legjobb megfogalmazás az lenne, hogy egyfajta shooting brake.
A formaterv mondhatnám érdekes szlalomozás az üveg és fémfelületek között. A merész vonalak metszete mégis letisztult felületeket és átlátható formát eredményezett. Mindez egy kolumbiai formatervező, Eduardo Robledo nevéhez fűződik, akiről semmit sem sikerült kiderítenem.
Szemből az óriási és a géptetőbe hosszan benyúló fényszórók a meghatározóak, hátul szintén hangsúlyos a C oszlopra helyezett lámpapár, amely szerintem a Ford tervezőit is megihlette a későbbiekben. A panorámatető mondhatni fényterűvé változtatja az utasteret, amely az autó legötletesebb része. A hátsó ülések rugalmasan tologathatóak, így a csomagtér tetszés szerint bővíthető. Ezzel szakítottak a kupékra jellemző merev 2+2 üléses elrendezéssel. A beltér egyébként a külsővel harmonizál, a sötét és világosszürke felületeket narancs színű betétek törik meg.
A műszaki tartalomról annyit tudni, hogy az autó szíve az Opel kétliteres, 16 szelepes négyhengeres turbós motorja, amely mind a négy kereket hajtja. Vélhetően az autót a korabeli A Vectra/Calibra padlólemezére és más egyéb alkatrészeire alapozták, bár sajnos erről sem találtam semmilyen hivatalos információt.
Kár, hogy nem került gyártásba, illetve az is sajnálatos, hogy a designelemeiből az Opel később semmit sem vett át. Pedig a ’90-es évek, vagy a későbbi 2000-es évek unalmas Opeljei helyett jó lett volna valami ilyesmit látni körbezárt villámos emblémával.
Képek, forrás: bertone.it, www.concorsodeleganzavilladeste.com
A cikk elkészítése kb. 5 órát vett igénybe.
