Gánt. Ez a meseszép kis vértesi falu a nyugalmáról és a rendezettségéről híres. A takaros templom melletti téren azonban szombat délelőtt öreg autók dorombolása úszott a nyugodt légkörbe: itt zajlott a 2017-es Hungaria Classic egyik mért szakasza.
>>>A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!<<<
Bevallom, még így hosszú évek után is nehezen alszom el, ha tudom, hogy másnap öreg vasak között járhatok, igazi, soha el nem múló szerelem ez. Az 1/100-as versenyek pedig azért vonzanak különösen, mert itt mozgás közben lehet nézni a gépeket, a szabad ég alatt. Szerencsére nem egysíkú a kínálat egy ilyen eseményen, hiszen az egykori népautóktól a már születésük pillanatában is ritkaságnak számító autókig minden előfordul a díszes mezőnyben, ráadásul mára már elmosódott a határ, hiszen az egykori tömeggyártmányok is kuriózummá lettek az évtizedek alatt.
Az egykori népautókból is ritka klasszikusok lettek mára. Jó példa erre a Zsiguli.
Szóval ott topogtunk a mért szakasz rajtjának közelében, ami alig 50 méter volt, de századmásodperc pontossággal teljesíteni korántsem egyszerű feladat. Aztán a főút felől régi autók hangját hozta a szél, mi pedig feszülten vártuk, mi bukkan fel a kanyarban. Megérkezett a mezőny!
Bevallom őszintén, nem szeretek fényképezni. Nagyra tartom azokat, akik egy keresőn keresztül képesek végignézni mindent, miközben nem marad idejük élőben megcsodálni ezeket az öreg gépeket. Ebben az esetben viszont szerencsém volt, hiszen volt idő a fényképek elkattintása után gyönyörködni is egy kicsit minden egyes klasszikusban.
Szívtipró! Másodikként érkezett, egy MG nyomában. Sajnos hangokat és illatokat nem lehet fényképezni.
Elsőként egy osztrák rendszámos MG, majd egy szintén osztrák Alfa Romeo GTV érkezett. Balzsam a léleknek, ahogy a szűrt tavaszi napfény szánkázik a gyönyörű formákon, miközben gyönyörű hangon muzsikál bennük a motor.
Alig készítettem néhány képet, amikor felbukkant a kanyarban egy jól ismert NSU, Noszvai Andrásé.
– Szervusz, ugorj be, átviszlek a szakaszon! – mondta.
Mire észbe kaptam, már a halványsárga gép belsejében ültem, mögöttünk pedig békésen duruzsolt a farmotor.
Belülről, a cél után. Izgalmas másodpercek voltak!
-Minden másfél másodpercnél számolj, elindítom a stoppert és átadom! – kaptam a gyors instrukciókat, miközben a pulzusom olyan magasra szökött, amit eddig csak rallyesprinten, a bukócsöves raliautóba szíjazva, a rajtvonalon állva éreztem. Egyszer csak elindult alattunk az autó, én pedig átvettem a stoppert és számoltam, számoltam, miközben a szemem sarkából a fotocellát figyeltem. Sajnos nem tudtam, hogy ez egy duplán mért szakasz, így elég rossz időt abszolváltunk, mert idő előtt abbahagytam a számolást, de legalább kaptam egy kis ízelítőt, milyen is egy 1/100-as verseny belülről: izgalmas! Van egy olyan érzésem, hogy fogok még ilyen versenyen indulni. András egy rossz időt, én pedig ezt az elhatározást könyvelhettem el a szakasz végén. Bocs, Mester és köszönöm!
Sorakozó a rajt előtt. Volt idő megnézni minden autót.
Miután a belül meghökkentően tágas NSU-val visszarobogtunk a rajthoz, gyorsan búcsút vettünk egymástól, én pedig folytattam a fényképezést. Rögeszmém, hogy mindenki megérdemel legalább egy fényképet, aki versenyez. Sajnálom, hogy egy-két autó lemaradt a fotóalbumból, de becsületemre legyen mondva, az utolsó, kissé késve érkező Opel Kadettet is megvártuk, hogy legyen róluk kép.
Mindegyik különleges a maga módján. Ezt a Volvo nagyon kéne!
A csendes parkban többek között egy dübörgő V8-as Chevy, egy csodaszép Ford Mustang, vagy éppen egy Opel GT adta a kellemes alapzajt, utóbbi éppen előttünk csukta be az oldalra forduló bukólámpáit, amit nagyobb vagányságnak tartok minden mostani, érintőképernyős vacak extránál. Mercedesek, Jaguar E Type, 244-es Volvo (abban a színben, az az autó gyönyörű!), BMW-k követték A versenyzők odafigyelnek egymásra, amire jó példa, hogy a 911-es Porsche navigátora megkérdezte a félreálló versenyzőtársát, hogy minden rendben van-e, csak utána mentek tovább. És ezek az emberek nem csak jó időben, hanem esős, borongós körülmények között is (tavalyelőtt, az egyik verseny rajtjánál tönkrement a fényképezőgépem az esőben) jókedvűek. Tisztelettel viselkednek egymással, integetnek a nézőknek. Többen is megálltak egy pillanatra, hogy le tudjam őket fényképezni – hozzáteszem, hogy nem sajtós mellényben, drága géppel, hanem telefonnal fényképeztem. Ez a barátságos atmoszféra az, ami az öreg járgányok mellett vonzóvá teszi ezt a bajnokságot.
Az utolsó autót is érdemes volt megvárni, ez a csodaszép Opel Kadett megdobogtatta a szívemet.
Jó érzésekkel és szép emlékekkel indultunk haza. A Hungaria Classic mezőnye egy vértesi, esztergomi, majd pilisi túra után – fantasztikusan szép helyeken járnak mindig – Budapesten ért célba 17:10-kor.