Sárga faleveleket sodort a hűvös októberi szél, a rádióban lágy zene szólt. A zebrához közeledve egy női alakot pillantottam meg. Lassítottam, majd megálltam. Apró esőcseppek kacskaringóztak le a szélvédőn, miközben ő a zebrára lépett. Ekkor kettőnk tekintete összetalálkozott és rám mosolygott. Csak nekem, csak rám. Ott, abban a pillanatban mind a ketten mélyen, legbelül tudtuk, hogy ő rettentő ronda, és csak azért engedem át, mert ez a szabály.
Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .