A Fiat Ritmo ma már nagyon ritka autónak számít. Kiderült, hogy az egyik ismerősömnek van egy a garázsban, így rögvest előkaptam a telefonom, hogy nektek is elhozhassak valamit a kör alakú kilincsekből, és a málló sárvédőkből.
Az 1982-es példány fiatal kora óta a család tulajdonában volt, és mindig megbízhatóan tette a dolgát. A probléma a gyalázatos minőségű karosszériával van, új korától csámcsog rajta a rozsda. Nem hiába őrzi tulajdonosa garázsban: remélhetőleg nemsokára felújítja, és újra az utakat róhatja a gép, mint hétvégi autó.
Rohadt jó forma. A sárvédőív nem létezik. Kilincspornó. Öröm működtetni. Megdöbbentő részlet 1: szinte tökéletesen sík a tető.
Megdöbbentő részlet 2: a kesztyűtartóban szériatartozék volt egy tölthető elemlámpa, sajnos már csak a hűlt helye van meg. Kellemes tapintású kárpitok, fotelszerű, puha, kényelmes ülések. Táblacsoki-szerű belső, minden szögletes, csak a kormány kerek. Hangulatos műszerek. A km-számláló párszor átfordult már. Szemből ennyire futotta, sötétedett már. Még a régi egy pár lámpás eleje van a ’82-es csodának. A szélvédő belülről nézve Stratos-szerűen ível előttünk, enyhe vadászrepülő-érzést okozva. Az ajtók bezáródnak, és csipkerozsdika alszik tovább. Nemsokára felébresztik.
