Reggeli rozsda: amerikai álomautók

Bizonyára mindenkinek megvan a saját álomautója, vagy esetlegesen több ilyet is meg tud nevezni. Van, akinek a szobája falán lógott a vágyott autó posztere, van aki makettként csodálta az asztalán, vagy a vitrinben. Illetve vannak olyanok is, akik a garázsukban tudhatják a saját álomautójukat, sőt olykor nem is egyet, hanem egy egész kollekciót. Jack Slattery is az utóbbiak közé tartozott, aki Wisconsinban gyűjtött össze több mint 40 klasszikus autót az amerikai autógyártás különféle korszakaiból. A csodás amerikai cirkálókat és izomautókat különféle állapotban lelték fel, mindegyiküket vastagon belepte a por és bizony a rozsda is vígan lakmározik belőlük. A garázs, vagy pajta, ahol letárolták őket csak éppen nyújtott védelmet az idő viszontagságaival szemben, úgyhogy igazi roncsvadász leletek következnek, amelyek között akad valódi ritkaság is. 

Jack Slattery leginkább a Cadillac márkának hódolt, a gyűjteményében számos modell található a ’40-es évektől kezdve egészen a ’70-es évekkel bezárólag. Akad azonban más is a népes kollekcióban: volt neki Lincoln, Oldsmobile, Pontiac, Buick, Dodge, Ford, Chevrolet, de még akad egy Packard is. Ezek közül válogatunk most párat.

A gyűjtemény részét képezi egy valaha szebb napokat is megélt 1940-es Lincoln-Zephyr Continental kabrió, amely még részben kézzel készült autó volt. Az első generáció érdekessége, hogy ebben még a 4,8 literes V12-es motort alkalmazták, egyben ez volt az utolsó Lincoln típus, amelyet ilyen motorral szereltek, később a márka V8-ra váltott. Kívülről egész egyben lévőnek tűnik ez a kabrió, a vászontető persze már a múlté, mint ahogyan a beltér is eléggé lepusztult, illetve jelen állapotában egy V8-as Ford teherautómotor van az autóban, de szerencsére megvan hozzá az eredeti V12-es is. 1940-ben mindösszesen 350 kabrió készült, így ez a példány igazi ritkaságnak számít.

Nem lehet szó nélkül elmenni a Buick Roadmaster Skylark mellett sem, amelyet a GM még a Motorama korszakban alkotott. Az első Skylark csak 1953 és 1954 között készült, ezzel a típussal ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját a Buick. Az autó újkorában is nagyon egyedinek számított, 5 000 dolláros árával dupla annyiba került, mint egy jól felszerelt szimpla Roadmaster kabrió. Az autó nagy újítása volt, hogy a Buick ebben a típusban alkalmazta először a teljesen új 5,3 literes Nailhead V8-as motort, amely a korábbi sornyolcast váltotta fel. A Skylark javarészt kézi összeszereléssel készült, ráadásul a korabeli Buick modellekkel is csupán pár alkatrésze egyezett meg, a Roadmaster és a Special modellekkel csak a géptető, a csomagtérfedél és a vászontető szerkezete volt közös. A gyűjtemény részét képező kék példány az első gyártási évből származik, mára igen szomorú állapotban van. A vászontető már itt is a múlté, valamint az utastér és a műszerfal is borzalmas, de nem menthetetlen az állapota A kollekciónak egyébként ez a legértékesebb darabja, bő 25 ezer dollár a kikiáltási ára, amely nem véletlen, hiszen csak 1690 példány készült belőle.

A legöregebb autó mind közül a már 81 évét taposó Oldsmobile F-36, amely a kora ellenére talán az egyik legjobb állapotban fellelt példány az egész gyűjteményből. Igaz a rozsda itt-ott már belenyalt, ráadásul a jobb háta kapott egy szép ütést is, viszont a beltere nagyon egyben van. Az F-Series volt a ’30-as évek végéig a márka kínálatában a kisebb méretű autó, az L-series volt a manapság full sizenak nevezett típus. Ebben a típusban egy soros hathengeres motort alkalmaztak, igaz a képeken látható fekete példányból hiányzik a motor, ráadásul 1936-os gyártású, tehát még az előtt készült, hogy az Oldsmobile bemutatta volna a világ első (fél)automatikus váltóművét. Az 1936-os gyártási évben összesen 158 291 F-Series készült, amelyből a Touring Sedan volt a legnépszerűbb, ebből 69 443 darab készült. 

Szintén korabeli a kollekció részét képező második generációs Packard  120 (One-Twenty), amely egy ritka négyajtós kabrió. Ez az autó is olyan, mintha valamilyen korabeli gengszterfilmből húzták volna elő, nem csodálkoznék azon sem, ha a csomagtérben még lenne némi lőszer és pár baseballütő. Az 1940-es évjáratú típusban 4,6 literes soros nyolchengeres motor kapott helyet, amellyel a One-Twenty méltó ellenfele volt az akkoriban népszerű GM-féle LaSalle, a Chrysler Airstream vagy éppen a Lincoln-Zephyr típusoknak. 

Szintén különleges darabnak tekinthető az 1954-es évjáratú, tehát első generációs szép hosszú nevű Pontiac Star Chief Custom Catalina kupé. Ez a típus anno a Pontiac kínálatának csúcsát jelentette, a GM A-body platformjára épült, hasonlóan a Chieftain típushoz. A bő 5 méter hosszú cirkálóba 4,1 literes sornyolcas motor került, amely 122 lóereje bőven elegendő volt egy laza autókázáshoz, persze mindezt a modell fénykorában. A rozsdát leszámítva ez a luxusgép is szerencsére meglehetősen épp állapotban várja új gazdája jelentkezését. 

Jack Slattery szerencsére nem csak az amerikai luxuscirkálókat szerette, hanem a sportosabb modelleket is, ezek közül a gyűjteményében igazi ékességnek számított az 1964-es C2-es Corvette kabrió. Larry Shinoda örök formát alkotott a második generációs ‘Vettenek, amelynél megtartották az üvegszálas panelekből felépülő karosszériát, ennek köszönhetően ezt nem tudja megenni a rozsda, alatta viszont minden mást igen. Egyébként hiánytalan az autó, ráadásul manuális váltós példány. Ránézésre azért eléggé gyászosan fest, úgy tűnik, hogy pár helyen eltávolították róla a fényezést, talán fel akarták újítani, de valahol elakadt a projekt, így most a vastag por réteg adja a szürkeségét. Reméljük egyszer újra a régi fényében fog ragyogni ez az autó is. 

Végezetül a sort egy igazi erőgéppel zárjuk, a ’68-as Dodge Charger R/T legalább annyira izgalmas, mint a Corvette. Az nem derült ki egyértelműen, hogy a 426-os Hemi motor, vagy a 440-es Magnum duruzsolt valaha a géptető alatt, mindenesetre még így ütött-kopott állapotában is impozáns látvány ez az autó. Persze lóg rajta minden, ami lóghat, a jobb háta kapott is egy nagyobb pofont, de szinte kiállt azért, hogy valaki mentse meg és állítsa újból talpra. 1968-ban egyébként 96 100 db Charger készült, amelyből csak 17 000 volt R/T, kíváncsi vagyok vajon mennyi maradhatott meg ezen kívül. 

Azért eléggé szörnyű azt látni, hogy egy gyűjtemény is így le tud amortizálódni az évek hosszú sora alatt. A kollekciót a W. Yoder aukciós ház bocsátotta licitre, amely a hétvégén zárult. Reméljük, hogy mindegyik autó gondos gazdához került és újból ragyogni fognak.