Kincsek a garázsból: Lancia Thema 8.32 – 1. rész

Sokan vagyunk úgy, hogy éjszakába nyúlóan használt autós oldalakat bújva játszunk a gondolattal, mi lenne, ha meg tudnánk vásárolni álmaink járgányát? Feltárulna egy távoli garázs, vagy pajta ajtaja és ott állna félig leeresztett kerekekkel, porba burkolózva a nagy Ő, amit aztán trélerrel a saját garázsunkba szállíthatunk, hogy felújítsuk.  A vancello.hu új sorozatában ilyen autókat és tulajdonosaikat mutatjuk be, akik hosszú évek vágyakozása után megvalósították az álmukat. Végigkísérjük őket a keresés, vásárlás és felújítás zegzugos útvesztőin, és a végén együtt örülünk velük a kész remekműnek. Tartsatok velünk, érdekes lesz!

Attila mindig a Lancia elkötelezett híve volt. Első autója – egy dízel Thema – csak tovább erősítette a márka iránti kötődését. Évekig használta boldogan, amit aztán több Lancia is követett. Sajnos az olasz autókkal kapcsolatban mindig előkerül az egyik régi sláger, a szarolaszozás. Egy olasz autó nem lehet más csak roncshalom, ami két idegtépő tákolás között olajat folyatva és alkatrészeket potyogtatva húzza a belét. Ha valaki akárcsak egy kicsit is a dolgok mögé néz, és nem elégszik meg a közös becsmérlés örömével, akkor láthatja, hogy egy öreg olasz autókkal foglalkozó fórumon is csak ugyanolyan dolgok jönnek elő, mint egy öreg BMW, vagy Mercedes híveit tömörítő csoportosulásban. A találkozókon ugyanúgy megy az alkatrész és telefonszámcsere, a fórumokon ugyanúgy vadásznak az alkatrészekre. Sajnos nincs mit tenni, a hazai autós szubkultúra már csak ilyen. A hondás röhög a BMW hívein, a mercedeses a hondáson, a volkswagenes meg mindenkin, pedig azokba legtöbbször még elektromos ablakemelő és rendes motor sem jutott – mondom én, az olaszautós. Körbeértünk, haladjunk tovább!

Ha a sportkocsiktól most eltekintünk, akkor remek példa a „jóságra” a Lancia egykori zászlóshajója, a Thema 8.32. Ez az a típus, amire egy kicsit titkon még az elvakult németautós is vágyik, hiszen nem akármilyen motor lakik az autó orrában: egy igazi Ferrari szív. A V8-as természetesen kicsit átalakult, mielőtt a lovacskás sportkocsiból egy négyajtós, nagy karosszériába került. Módosult a hengerfej, a szelepátmérő, megváltozott a gyújtási sorrend és még sok más. A 245 lóerőből 215 maradt (katalizátorral 205), ami több volt, mint elég a 80-as években egy ilyen autó mozgatásához. A Ferrarik lelke a motor, a hangja és a teljesítménye hamisítatlanul hozza a szívbizsergető érzést egy Lanciában is. A kékvérű márkánál azonban nem elégedtek meg pusztán a motorral. Teletömték mindenféle földi jóval a 8.32-t, és most nem az 1980-as években ritkának számító elektromos ablakokra, vagy fűthető tükörre gondolok, hanem olyan dolgokra, mint a Ferrari-órákkal készült, bőrözött műszerfal (a híres-neves Poltrona Frau bőrbelsőhöz), a motorosan állítható HÁTSÓ ülés, ami az ajtó nyitására magától visszahúzódik alaphelyzetbe, vagy a beüléskor magától felnyíló hátsó fejtámla. A 8.32-nek nem volt párja a maga idejében, még maga Enzo Ferrari is használt ilyen autót a mindennapokban.

Térjünk vissza Attilához, aki már meséli is, miért ez az autó lett az álma.

A kilencvenes évek elején csapott meg az olasz autók szele elég rendesen, amikor a haveri körből sokan hoztak be olasz autókat, Croma, Ritmo, Thema, Regata és társaikat. Természetesen gyerekkoromban a Matchboxok is Maserati, Lamborghini és Ferrari voltak. Visszatérve a kilencvenes évek elejére, nagyon megtetszettek az olasz autók. A vonalvezetésük, a műszerezettségük, teljesen más stílusban épültek, mint a presztízsmárkák és ez nagyon bejött nekem. Aztán amikor megláttam az egyik ismerősöm Lancia Prismáját, egy bordó 4WD-t, akkor teljesen elindultam ebbe az irányba, csakis olasz autó és semmi más. Ettől az ismerőstől kaptam egy katalógust, amiben volt egy nagylámpás (első szériás – a szerk.) 8.32, ami bordó színben pompázott az oldalakon és nagyon megtetszett.  Később egy másik haver vett egy szintén nagylámpás Turbo i.e. Themát, ami aztán körbejárva, beleülve nagyon magával ragadott.

Aztán változás történt az életemben, elköltöztünk Pestről, nem is nagyon találkoztam ilyen szempontból olasz autóval, inkább a Lada irányába mentünk, ami ugye szegről-végről olasz.

A Zsiguli a vidék Ferrarija, teszem hozzá nevetve, de Attila máris folytatja a néhány évvel későbbi történésekkel.

A kétezres évek elején aztán autóvásárlás történt, természetesen egy Lancia Thema. Turbodiesel, nagyon szép kék színben, egy autószerelőtől vettem. Elhozta nekem megmutatni, és amikor gurult felém, már akkor tudtam, hogy meg fogom venni ezt az autót, annyira patika állapotban volt.

Ezzel az autóval jártam két éven keresztül, nagyon sokat mentem vele. Szerettem, imádtam, tettem rá 16-os Borbet felniket, ahogy azt kell. Igyekeztem mindig rendben és tip-top állapotban tartani, hogy ezzel is az olasz autók akkora már lerombolt imidzsét próbáljam egy kicsit visszahozni.

Azt még hozzátenném, hogy találtam egy 8.32 hűtőmaszkot (jellegzetes Ferrari rácsozás van benne), amit aztán megvásároltam és rászereltem az autóra. Igaz, hogy a nagylámpásra volt való, az enyém pedig már facelift utáni volt, így azért lehetett látni, hogy nem rá való. Egy benzinkutas megkérdezte egyszer, hogy ez a Ferrari motoros-e? Mondtam neki, hogy nem, de egyszer jó lenne egy olyan. Itt aztán a beszélgetés megszakadt, mindenki ment a maga útjára.

Telt az idő, én pedig egy Fiat szalonban rákérdeztem az autó Eurotax árára, amire egy nevetséges összeget mondtak. Elmeséltem ezt a kollégáimnak, és az egyikük rákérdezett, mennyiért adnám el. Mondtam az összeget, amire gondolkodás nélkül rávágta, hogy neki ennyiért kell. Így aztán a Themától elbúcsúztam. Egy ideje már nagyon tetszettek a Kappák, így vettem egyet. A 2.4-es Kappa után egy hármas Deltára váltottam, így folyamatosan volt Lancia a birtokomban.

A márkához való kötődés biztos tüneteit fedezhetjük fel Attilán. Szerencsére nem az újabb Delta volt az utolsó a sorban, hiszen a helyébe érkező, napi igavonó BMW X5 mellé később egy „egyes” GT i.e. Delta is került a garázsba. Az autó gyönyörű állapotban van, nekem elhihetitek.

Elérkeztünk a főszereplőhöz, vissza is adom Attilának a szót.

A Lancia Thema Club Italia nevű Facebook csoportban találtam egy Rosso Corsa (Ferrari-piros) színű 8.32-ről szóló Ebay-es hirdetést, és itt kezdődött igazából az autó története. Ráadásul ez az autó az utolsó 32 darab egyike. Licitáltam az autóra, de gyanús volt az elérhető ára, és gyanakodni kezdtem. Sikerült felvenni az eladóval a kapcsolatot, küldött még képeket. Kértük az alvázszámot, amit elküldött, így elég izgatottan vártuk az aukció végét a feleségemmel. Közben az eladó küldött még e-mail-t a többi eladó autójáról, amik között még két darab 8.32-es volt. Az egyik egy 1988-as, bordó színű, nagylámpás, elérhetetlen áron számomra, valamint egy 1989-es, faceliftes, szintén bordó, ami már elérhető áron volt, viszont ezt valaki lefoglalta 2017. február 6-ig. Nem volt mit tenni, mi a Rosso Corsára indultunk, ki kellett várni a licit végét. Az utolsó másodpercig én voltam a nyerő, de az utolsó pillanatokban felszaladt valaki rálicitált. Próbáltam gyorsan reagálni, de sajnos lehetetlen volt, így elvesztettem ezt a dolgot.

Hogy hová került a Rosso Corsa színű Thema? Hihetetlen, de Magyarországra, Zoltán műhelyébe. Ő már túl van a vezérlés cseréjén, és a motorteret is rendbe rakta kicsit, az alábbi képeken a fellelési állapot látszik.

Az egyik fotón Attila 8.32-ese is látható, ahogy az új tulajdonosra vár. Ezzel a kettővel nagyjából 8-10 példányra tehető a hazai Thema 8.32 állomány.

Itt akár zátonyra is futhatott volna a Ferrari-Lancia projekt, de kiderült, hogy a foglalt, bordó 8.32 mégis eladó, a vevőjelölt lemondott róla! Attila ismét felvette a kapcsolatot a tulajdonossal, majd gyors megegyezést követően trélerért rohant, és Ausztria felé vette az irányt. Az autó egy csarnokban várta új gazdáját, akkumulátor és szerviz hiányában indítani nem lehetett, nem is lett volna érdemes megkockáztatni. Elég egy beállt feszítőgörgő és máris repkednek a húszezresek a levegőben. Hogy milyen érzés lehet megvenni egy ilyen autót?

Számomra hihetetlen még most is, hogy felraktam azt az autót a trélerre, amit én húzok. Ahogy jöttünk hazafelé, egy csomószor belenéztem a tükörbe, hogy biztos, hogy ezt hozom? Hihetetlen, itt egy 8.32 a hátam mögött! Nagyon felemelő érzés volt… Az az igazság, hogy a lányomnak szántam ezt az autót, így az övé lett. – árulja el Attila, bízva abban, hogy amíg a csöppség fel nem nő, azért néha kölcsönkapja ő is.

Az öröm akkor az igazi, ha másokkal is meg lehet osztani. Így került a 2017-es AMTS Lancia standjára a friss szerzemény, amit több ezer tátott szájú látogató társaságában nekem is volt szerencsém közelebbről szemügyre venni.  Ismerve a hazai lanciások szomorú klikkesedését, már a stand önmagában is egy kellemes meglepetés volt, de a koronát mindezen számomra a 8.32 képviselte.

Maga a vásárlás története is elég kalandos, és elkél hozzá némi szerencse, de a java még csak ezután következik: az autót fel kell újítani. Attila, vagyis a lánya egyszerre lett egy ma már ritka Lancia, és egy Ferrari tulajdonosa is, így a kihívás adott. Az otthoni autómosás, takarítás, állapotfelmérés és óvatos motorindítás után már alakult is a lista a beszerezni való alkatrészekről.

A motornak csak egy nagyszerviz kell, de Ferrariról lévén szó, az alkatrészeket úgy kell felkutatni hozzá. Így került például Attila garázsába a két utolsó hazai feszítőgörgő.

A vezérműszíjakat Németországból küldték, majd sikerült itthon is találni, így most van tartalék is. Megvettem már a hosszbordás szíjakat is. Egyelőre a motorhoz mást még nem vettem, de például gyári vízpumpát láttam hirdetve ezer Euro feletti áron is.

Míg én az államat keresem a földön, Attila folytatja.

A karosszérián már több a tennivaló. Teljesen újra kell fényezni, valamint kellett keresnem egy csíkfestő szakembert is, aki az eredeti minőségben visszafesti az autóra a csíkozást. A bal hátulján volt egy sérülés, ami az előző tulajdonost nem zavarta, de ez nálunk már kijavításra került. A lökhárító patentjeit is cserélni kell – ezekből az Ebay-en találtam újakat, valamint fényezés előtt meg kell javítani a típushibának számító megereszkedett lökhárítót is. Remélem, hogy lesz rá megoldás. Sikerült beszerezni a motortérben található összes matricát nagyon jó minőségben. Az egyik legnagyobb probléma a szélvédő kédergumija, ami gyáriban már nem kapható, az utángyártottban pedig nincs kiképezve hely az eloxált díszlécnek, így még keresem a megoldást.

A beltérben a fabetétekkel kell foglalkozni, a megereszkedett tetőkárpitot kell javítani, valamint a típushibának számító szakadt műszerfal bőrözést kell kicserélni. Javítani kell a hátsó árnyékolókat is, mert az egyik kihúzás után már nem ment vissza a helyére.

Természetesen a cél a gyári állapot elérése, hogy olyan legyen minden, mint eredetileg. Jelenleg az autó szétszerelés alatt áll, kikerült belőle a motor és a váltó egyben, a segédalvázzal együtt, ahogy ezt ennél a típusnál kell. A fényezés februárban készül majd el. Bízom benne, hogy idén már működőképes autó lesz belőle, de igazából nem sürget az idő, inkább a precizitásra mennék rá, a szépen kivitelezett felújításra, mert ez az autó megérdemli. Egy csomó helyen látszik az autón, hogy ahogy ezt 1989-ben összerakták, azóta úgy van. 93 ezer futott kilométer van az órájában, amiben kételkedtem, hogy valós, de az autót alaposan átnézve belátom, hogy igaz.

Sorozatunk első részében eddig jutottunk. Megismerhettük egy álomautó megvásárlásának történetét, majd megismerhettük a szükséges tennivalókat, végül pedig a tulajdonos nekilátott az autó szétszerelésének. Tartsatok velünk legközelebb is, a java csak ezután jön, a végeredményt pedig tüzetesen is megmutatjuk Nektek!