A kis Fiat 600, vagy ahogyan az olaszok hívták a Seicento volt az itáliai márka első farmotoros autója, amely szép sikereket ért el az évtizedek alatt. Ráadásul igazi világautó is volt, hiszen számtalan reinkarnációban a világ számos pontján gyártották. Az eredeti változatot 1955-ben mutatta be a Fiat, és egészen 1969-ig több mint 2,6 milliót készítettek belőle a Mirafioriban található üzemben. De az autó egyéb változatai még a ’70-es és a ’80-as években is készültek Olaszországon kívül.
Egy nagyon jó kiállású kis dög.
1973-ig a spanyoloknál a SEAT emblémája alatt futott, de gyártották Fiat Neckar Jagst név alatt Németországban, míg itt a keleti blokkban a déli szomszédainknál készült licenceben. Az akkori jugoszláv autógyár, a Zavod Crvena Zastava készítette a 600-as típust és annak újabb változatait a mai Szerbia területén található Kragujevac-i üzemben 1955-től fogva egészen 1985-ig. A jugoszláv változat hamar népszerű lett, 1962-től már a hosszabb és erősebb motorral szerelt Zastava 750 típust készítették, amelyben egy 767 köbcentis kis négyhengeres blokk dolgozott alapból 25 lóerővel, majd az SE változatban 30 tagúra bővült a ménes. Később a ’80-as években készítették a 850-es változatot, amelyet nem szabad összekeverni a Fiat 850 típussal, hiszen a forma maradt, csak a motor lett nagyobb és még pár műszaki jellemző változott.
A különféle Abarth változatok részletei köszönnek vissza rajta.
Szóval a 750-es egy jelentősebb faceliftje volt akkoriban a kisebb változatnak, 1969-ig még az öngyilkos ajtókkal szerelték, ezután ezeket elhagyták, nagyobb fényszórók, biztonsági öv, némileg módosított műszerfal és beltér, és az önbeálló dobfékek számítottak újdonságnak a 600-as típushoz képest. 1977 és 1984 között a jugoszláv kis Fiat még Kolumbiába is eljutott, ott Bogotában szerelték össze Fiat 750Z néven és igen népszerű volt a helyiek körében.
Ilyen volt eredetileg, a gondos kezek meghozták a vára várt eredményt.
A déli szomszédainktól a ’70-es és ’80-as években jutott a magyar piacra is pár példány, amelyek közül az egyik egy lelkes egri roncsvadász és autórajongó, Gál Déneshez került, aki már a harmadik tulaja az autónak. Az elmúlt hétvégén jártam nála, és nagy lelkesen mutatta meg a gyűjteményének ékes darabjait, – ezekről később szó lesz itt a vancello.hu-n -, köztük ezt a kis fehér Zastavát. A ’71-es évjáratú apróság elmondása szerint újként került be az országba, sokáig egy tulajnál volt, majd ezután került Egerbe a második gazdájához, aki túl sokat nem használta. Egyik útja során Pestre vette vele az utat, majd a kis „Fičo” nem akart beindulni, így hát ott hagyta az egyik kerületben. Dénes egyik ismerőse tudott az autóról, amely egészen vállalható állapotban volt, majd nem kellett sokat rábeszélni, megvette kis apróságot, ráadásul úgy, hogy előtte nem látta, hanem az ismerőse hozta el neki. Hiába is, a bizalom nagy kincs, ilyen körökben pedig főleg!
Ilyen volt és ma már könnyedén hinnénk azt, hogy egy gyári Abarth változat. Az első sárvédő még kapni fog egy peremezést is.
Szépen lassan megkezdődött az autó rendbetétele, szerencsére a kaszni viszonylag egyben volt, néhány horpadást és fényezési hibát kellett rajta javítani, egyébként a lakkozás jelentős része még az eredeti, amely az évtizedek folyamán szépen bepatinásodott. Azonban a cél nem az volt, hogy az utolsó csavarig egy csillogó-villogó OT-s veterán legyen belőle, hanem sokkal inkább a járgány egyediségének kihangsúlyozására helyezték a hangsúlyt. Ennek jegyében egyfajta Abarth replikává vált a „custom” jegyében.
A felnik egy Lada Samaráról származnak.
Ahogy rápillantottam az autóra, egyből bevillant, hogy itt bizony több korabeli Abarth változat is ihletett adott az átalakításokhoz, de az összkép nagyon jól kiadja a forma egyediségét és sajátosságait. A hátsó domborítások a Fiat Abarth 1000TCR változatot elevenítik fel, ezek az elemek műanyagból készültek és a kasznihoz vannak szegecselve, színben pedig nem is ütnek el nagyon. Ráadásul a szélesítés tompítja is az autó relatív nagy magasságát a hosszához és az alap szélességéhez képest. A homlokfalon a 850TC-ről ismerős olajhűtő doboza köszön vissza, amely kellő agresszivitást ennek csöppnyi Zastavának. Az átalakítások során került bele egy sportülés a hozzátartozó övvel és egy háromküllős sportkormány is. A műszerfalon a szimpla órát a szintén az Abarth változatokból ismerős Jaeger hármas óracsoporthoz hasonlóra cserélték.
Részleteiben is érdekes a kis Zastava, a műszerek a Jaeger-féle órákat idézik, az ajtón minden behúzó, kilincs és tekerő alumínium, ezt a későbbi változatokon műanyagra cserélték, és természetesen mindent áthat a patina.
A felnik is sokat dobnak az összképen, az eredeti kerekekkel túl magasnak tűnt az egész kaszni, így viszont sokkal jobban mutat, igaz az eleje még kicsit az égnek áll, azonban már elkészültek a fordított szemes laprugók, amelyekkel az orra is helyre billenthető lesz. Az Abarth imitációt tovább erősítik a piros csíkok és a klasszikus skorpiós logók, az orron lévőt ráadásul alumíniumból öntették ki.
Szolidan ki van támasztva a géptető, amely alatt akár a kispolák motorja is vígan elférne.
Én egyszerűen csak a jugoszláv Abarth jelzővel illettem a kis Zastavát, holott eredetileg sohasem készült ilyen változat. Dénes az autó bemutatása során elmesélte, hogy egyszer valahol Egerben parkolt vele és az arra járó dél-amerikai turisták éljenezve fotózták, feléjük is népszerű és ismert típusnak számított nem csak a Fiat, hanem a 750Z is, amely ugye a jugó változat volt.
Egy igazi kis kuriózum, és van a gyűjteményben egy kistestvér is, egy Fiat 500.
Szerencse, hogy ilyen jó kezekben van ez a Zastava, egyrészt mert az átalakítások miatt igazi kuriózumnak számít, másrészt idehaza nem sok van belőle. Ráadásul ahogy a gazdája fogalmaz; imádja, és így jó, ahogy van, itt-ott csöpög belőle a zsír, megvan az igazi régi hangulata és simán elhiteti az emberrel, hogy a pálya ördöge, holott a motorját nem piszkálták.