Az olasz autóipar híres és legendás, az általuk gyártott autók között ugyanúgy ott vannak a hétköznapok autói, mint a mindenféle földi jóval felszerelt luxusautók és a villámgyors sportautók. Az itáliai autógyártás szíve Torino, ahol a Fiat művek adják már több, mint 100 éve a város és Észak-Olaszország gazdaságának a motorját. A Fiat pedig nem más, mint szinte az összes olasz autómárka gyűjtőhelye az Alfa Romeótól kezdve egészen a Ferrari és a Maserati márkákig. Ennek az óriási konszernnek a tetején a mai modern autóipar egyik leginkább karizmatikus és keménykezű vezetője, egy igazi üzletember, Sergio Marchionne állt egészen a mai napig. A csúcsvezér ma már az égi utakon kergetőzik Enzo Ferrarival, ezzel az írásunkkal rá emlékezünk.
Kőkemény üzletember és nagy tehetségű vezető volt.
Sergio Marchionne úgy lett autóipari csúcsvezető, hogy pályafutását nem a négykerekűek világában kezdte, de ne szaladjunk ennyire előre a történetben. Marchionne a dél-olaszországi Chieti városában született 1952 június 17-én, édesapja Concezio Marchionne isztriai csendőr, azaz carabiniere volt. Az édesanyja Maria Zuccon, aki Carnizza városából származott, ez a mai Horvátország területén található. Olaszországot ő és a családja 13 éves korában hagyta el, Torontóba emigráltak a rokonaikhoz, így kanadai-olasz kettős állampolgár lett. Egyetemi tanulmányait a Torontói Egyetemen kezdte meg, filozófiát tanult, majd kereskedelmi végzettséget is szerzett. Később könyvelőnek tanult, majd 1985-ben elvégzett egy MBA képzést is a Windsori Egyetemen. Ezzel párhuzamosan a Yorki Egyetemen jogi végzettséget is szerzett, szóval egyfajta igazi polihisztor volt, aki már fiatal korától kezdve szívta magába a tudást.
Az FCA által a világ 7. legnagyobb autóipari konszernjét hozta létre.
Szakmai pályafutása 1983-ban indult, amikor is a kanadai Deloitte & Touche tanácsadó cégnél könyvelőként és adózási szakértőként kezdett el dolgozni, majd két évvel később a Lawson Mardon Group-nál folytatta, mint vezető kontroller, majd a vállalatfejlesztésért felelős igazgató. 1989-ben már a Glenex Industries társaságnál töltötte be az ügyvezető alelnök posztját. A ’90-es években számos más óriáscégben feltűnt, mint csúcsvezető, az autóiparba csak igen későn, 52 éves korában került. 2003 májusában került a Fiat S.p.A. igazgatótanácsába, egy évvel később már az olasz autóipari óriás első számú emberévé lépett elő.
Az olasz autóipar feje, a Scuderia Ferrari „keresztapukája.”
Vezetői és üzleti képességeit maximálisan kihasználta a Fiat élén, alig két év alatt ismét nyereségesség tette az óriásvállalatot, amely a gazdasági válság időszaka alatt is növekedni tudott. Az ő nevéhez fűződik a konszernen belüli erős konszolidáció és a kemény átalakítások időszaka is, újra felvirágoztatta az Alfa Romeót, a tőzsdére vitte a Ferrarit. Ez persze mind csak hab volt a tortán, a Chrysler 2009-es csődvédelmi eljárása során kezdetben a Fiat 20%-ot szerzett meg a legkisebb amerikai autógyárból, amelynek szintén a vezetője lett. 2011 őszére már megszerezte az amerikai cég több, mint 50%-os részvénycsomagját, majd megkezdte annak drasztikus átalakítását; hét gyárat bezárt, visszafizette az állami hiteleket, illetve megkezdte a Fiat Chrysler Automobiles kialakítását, amely alá 2014. augusztus 1-től beszervezték az olasz és az amerikai cégeket.
Végleg elköszönt.
Egy 2009-es Forbes interjúban így jellemezték a mindig fekete pulóverben mutatkozó Capót:
„A vezetési stílusában sok amerikai vonás volt. Az egyetlen dolog, ami számított neki, az az eredmény, amit ha nem hoztál, akkor nagyon dühös és kegyetlen volt. Amikor Marchionne átvette a Fiatot, akkor naponta kirúgtak egy vezetőt, az akkori vezetésben számtalan probléma volt, senki nem akart kemény döntéseket meghozni. A kommunikáció pedig lentről fölfelé igazán rossz és lassú volt, ezt is megváltoztatta, és csökkentette a vezetői szintek számát is annak érdekében, hogy a csúcsvezetők sokkal jobban rálássanak a mindennapi üzleti folyamatokra. Természetesen az egója is rettentően nagy volt, aki összetűzésbe került vele, az rendre alulmaradt.”
A tettek embere volt, ugyanakkor olasz származása is erősen érződött rajta, imádott villogni a kamerák és a világ előtt, nagyon szeretett beszélni. A Scuderia Ferrari történetének talán egyik legharciasabb vezére volt, aki számtalanszor összeütközésbe került az FIA vezetésével. Bizonyára sok ellenséget szerzett magának élete során, ugyanakkor sokan csodálták is őt. Pár nappal ezelőtt egy rutinműtétnek induló beavatkozást végeztek el rajta, ugyanis hátproblémái voltak. Sajnos komplikációk léptek fel, tegnap kiderült, hogy az életéért küzdenek, de mindhiába. A Capo ma az égi autópályákra lépett, 66 éves volt. Az autóipar egy újabb egyéniségét vesztette el.
Mindig haraggal gondoltam Sergio Marchionne úrra. Sokszor és sok helyen elmondtam, ezért éreztem kötelességemnek ezt a kis keretest ide illeszteni. Hogy miért? Elég, ha annyit mondok, hogy a Lancia a szívemnek legkedvesebb autómárka. Ma ez a harag megszűnt iránta bennem. Legyen neki könnyű a föld.
Vancello
Kicsit túlzásnak érzem a mennybe menesztését a Fiat most elhunyt vezérének. A polihisztor minősítés különösen túlzás. Marchionne egy tipikus pénzügyi/jogi machinátor, aki értett a gazdasági racionalizáláshoz és a nagyvállalati átalakításokhoz. Első komolyabb állása is adószakértés volt a Deloitte & Touche-nál. Nagyjából itt szocializálódott és tanult bele a jogi/pénzügyi machinációkba, mely fontos tudás, amikor egy beteg vállalatot kel rapid módon talpra állítani, de nagyon kevés ahhoz, amikor ugyanezt a vállalatot folyamatosan emelkedő pályára kell állítani. Ehhez teremtői, kreatív tulajdonságok kellenek. Ezek teljesen hiányoztak belőle. Ő egy tipikus pénzügyi szakemeber volt, minden vizió nélkül. Ez életveszélyes egy autógyár életében. A Fiat talpra állítása a válság idején nem azt jelentette, hogy növekedett az eladások száma vagy modernizáció történt…hanem különböző tőkepiaci machinációk, átszervezések segítségével fedezték a veszteségeket és realizáltak néha nyereséget. Nagyon nem emlékszik már senki a GM kontra Fiat ügyre, amikor az olaszok eléggé sunyin átvágták az amerikaiakat. Ebben már Marchionne is benne volt. Az eltelt 14-15 évben nem történt semmi olyan a cégcsoportnál, ami azt mutatná, hogy az olasz mammut tartósan életben tud maradni. Az Alfánál (kedvenc márkám!) tényleg komoly fejlesztések történtek, de ezek egyelőre nem váltották be a reményeket. Jelenleg 160ezer körül van az évi eladott autószám (az ezredfordulón ez még 200ezer volt, azóta csökken). A Ferrari muzsikál egyedül jól, de az valójában egy pici cég. Az összes többi márka vegetál, vagy tetszhalott (Lancia). Az elmúlt 5 évben semmilyen viziót nem produkált Marchionne, amiből arra lehetne következetni, hogy képes lesz garantálni a Fiat jövőjét. A pénzügyi zseni kivállóan tud teljesíteni a tőzsdén vagy egy könyvelő irodánál, de egy megfogható terméket előállító ipari vállalatnál csak pillanatnyi sikereket tudhat elérni, amelyek nagyon gyakran csak virtuálisak. Az igazán (tartósan) sikeres autóipari cégek vezetői, akik még életükben legendákká váltak gyakrabban érkeznek mérnök oldalról. Ennek az a titka, hogy sokkal jobban elkötelezettek a gyártmányhoz és pontos jövőképpel rendelkeznek arról, hogy honnan hova akarnak eljutni. Csak két példa: Karl Piëch (VW), Carlos Ghosn (Renault-Nissan). Marchionne túlértékelt vezető volt. Béke poraira…
@gromek7: A jelenlegi VW vezér is közgazdász, aki előtte évekig vezette a Porschét. Szóval azzal nem tudok feltétlen egyetérteni, hogy csak a mérnökök visznek sikerre egy autoipari céget. Ellenben az ő vezetésük alatt tudnak nagyokat bukni.
@gromek7: A pénzügyhöz nem értek, de azt nem vagyok képes felfogni, hogy miért ítélnek halálra egy olyan márkát (Lancia), ami egyetlen modellel (Ypsilon), kizárólag Európában eladott 2017-ben 60 ezer autót! Az Alfa már az amerikai piacon is jelen van, aztán eladtak 160 ezret. A Lancia igenis életképes márka, ráadásul ott a Tipo, vagy a Giulia technikája, bármelyikre tudnának egy sportosan elegáns modellt építeni. Még formatervező sem kell, a csalódott rajongók ontják a jobbnál jobb formákat. 😀 Sikerre lehetne vinni a márkát újra, csak nem bevásárlóautókat kéne kizárólag gyártani, az egykor sportmodellekre rakott elefántot meg nem divatcikként kéne kezelni. A BMW sem élné túl, ha elölkaparós, 60 lovas plázacica-kocsikat kezdene el gyártani, vagy átcímkézett VW-ket. Az M Power logo meg rózsaszínben, mint egy divatos kiegészítő díszelegne rajtuk? Vagy ugyanez az Alfára vetítve: Quadrifoglio Pink, ezres motorral? Ki éli ezt túl?Mert ezt tették a Lanciával. Kiherélték, megtiporták. Nem mondom, hogy aranytojást tojó tyúk, de azért normálisan elketyegne. Ha bármelyik távol-keleti gyártónak ilyen pedigréje volna, ezt nyomnák mindenhol, és erre építenének márkaimázst, ezek meg simán kidobták a szemétbe.