Az autók formatervezése kapcsán sok esetben az olaszokra gondolunk, amely nem véletlen, hiszen ott voltak, illetve vannak a mai napig az olyan neves stúdiók, akik a világ szinte összes autómárkájának álmodtak már karosszériát. Az olasz design vitathatatlanul élenjáró és meghatározó, azonban a formatervezés nem csak róluk szól. Rovatunk ezen részében most ugorjunk a ’80-as évek végének Amerikájába, egyenesen a General Motors formatervezési stúdiójába, méghozzá azon belül is a Cadillac részleghez.
Szemből eléggé félelmetes a Voyage megjelenése
Az amerikaiak mindig is külön utakon jártak az autótervezés tudományában, egyrészt arrafelé minden sokkal nagyobb, ezáltal az autóik formái is sok esetben túlzóak, gondoljunk csak az ’50-es évek utáni, a rakétakorszak ihlette típusokra, vagy a rengeteg krómdíszítésre. A ’80-as években a jövő autóját előrevetítő koncepciók vonatkozásában is másként képzelték el az USA-ban az új korszak járgányait, mint itt Európában, mint ahogyan a jövő luxusautóiról is másként vélekedtek. Ennek két remek példája a Cadillac Voyage és a Solitaire koncepció autók, amelyek az ismert amerikai luxusmárka jövőjét villantották fel 30 évvel ezelőtt.
A ’90-es évek GM autóinak formáihoz vélhetően innen is sokat merítettek.
A Cadillac Voyage megjelenésében nem hazudtolja meg magát, hogy ez bizony egy vérbeli Caddy, hosszú és széles, a hangsúlyos hűtőmaszk a márka logójának formáját idézi. A kerékjárati ívek takarói pedig az ’50-es évek azon típusait idézi, amelyen a sárvédők íveit gyakorlatilag egyenesen rajzolták meg. Ezek burkolatok a Voyageon eltávolíthatóak, az elsők ráadásul kifelé mozdulnak el, ha hirtelen kifordítják a kerekeket. Ezek alkalmazásával 0,28 cw légellenállási értéket produkáltak a tervezők, amely egy ekkora autó esetében különösen figyelemreméltó.
Az európai és amerikai autók mindig is eltértek egymástól, de az alapvető tervezési metódusok ugyanazok.
Az óriási Caddy koncepció külsejét szemlélve, habár ez a fotókon nem látszódik, a legérdekesebb megoldása az, hogy az első szélvédő a hátsó lámpák tetejéig egy óriási üvegfelületet képez, amely ráadásul színezett is. A hátsó lámpák LED elemekből épülnek fel, kikapcsolt állapotban remekül beleolvadnak a karosszéria fekete színébe, csak úgy, mint az első helyzetjelzők, a reflektorok pedig a bukólámpáknak köszönhetően észrevétlenül simulnak bele a karosszériába.
Hatalmasak az üvegfelületek, hátul pedig LED lámpák a ’80-as években.
A hatalmas szedán valóban a jövőt próbálta meg előrevetíteni, nincs rajta hagyományos értelemben vett zár, bejutni az ajtón lévő panelen kell megadnunk a kódot és már nyílik is, ugyanígy az indítás is kulcs nélkül történik, mindez a ’80-as évek végén. A bejutást megkönnyíti, hogy a kormány és a vezető ülés elmozdul a helyéről, beülve pedig a három eltárolható ülés és kormánypozíció és visszapillantótükör beállításból lehet választani. A beltérben a korszakot bőven túlszárnyaló kényelem és luxus fogadta az utazókat; az ülések hideg idő esetén előfűthetőek, ráadásul masszázs funkcióval is fel vannak vértezve. Ahogyan ma is, úgy három évtizeddel ezelőtt is a luxsuszedánokkal főként az üzletembereket célozták meg a gyártók, így van ez a Voyage esetében is, menedzserként nem maradhatunk le egy fontos tárgyalásról is, így odabent autótelefont is találni, amely ráadásul hangvezérelhető és így a kívánt számot automatikusan tudta tárcsázni.
Elsőre azt mondanám, hogy a ’90-es évek végéről vagy a 2000-es évek elejéről származik ez a beltér, de valójában 1988-ban készült.
A műszerfal letisztult és áttekinthető, a tetején két színes kijelző trónol, az egyik az ETAK navigációs rendszeré, a másik a tolatókamera képét jeleníti meg. A Voyage a GM formatervezőit dícsére, Charles M. Jordan vezetése alatt nem csak egy futurisztikus luxus víziót alkottak, hanem egy valóban működő prototípusról van szó. A géptető alatt egy 4,5 literes V8-as motor dolgozik, amelynek 275 lóerejét és 447 Nm-nyi nyomatékát elektronikusan vezérelt négyfokozatú automatikus váltó szállította az összes kerékhez. Az 5,4 méter hosszú és 1724 kg tömegű hajót ez a hajtáslánc meglehetősen dinamikusan mozgatta, hiszen 0-ról 100 km/h-ra 7,5 másodperc alatt gyorsult, a végsebessége pedig 255 km/h-ban volt maximálva.
A kupé még látványosabbra sikerült.
Demolition Man – A Pusztító
Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ez a két Cadillac koncepcióautó szerepelt az 1993-as Demolition Man, magyarul A Pusztító című filmben, amelyben Syvester Stallone (Spartan) és Sandra Bullock közösen vette fel a harcot Los Angeles legelvetemültebb bűnözője, Phoenix ellen, akit Wesley Snipes alakított. A film készítői összeszedtek egy rakat koncepciót ahhoz, hogy a környezet a lehető legjobban prezentálja a futurisztikus jövőt, a film 2032-ben játszódik.
A modern, éles vonalakkal határolt, de mégis szépen lekerekített szedán forma egy évvel később, 1989-ben tovább lett gondolva és a tervezők megalkották a kupé változatot, amely a Solitaire nevet kapta. A műszaki alapok a motort és néhány részletmegoldást leszámítva megegyeznek a szedánnal.
Szépen töri meg a formát a középen futó él.
A Cadillac Solitaire kát ajtaja nem csak hogy számkóddal nyílik, de teljesen elektromos a mozgatásuk is, kissé fölfelé és előre nyílnak, miközben az ülések szintén elektromosan előre mozgathatóak, ha valaki épp hátra kíván beszállni. Az üléseket a kupéban 24 különböző módon lehet beállítani, ami néggyel több, mint a Voyageban. A vezető oldalán már légzsákot is alkalmaztak, ami szintén hiányzott a testvérmodellből.
A Solitaire esetében is hangsúlyos a hűtőmaszk, a színe pedig káprázatos.
Kívülről feltűnő, hogy ennek a kupé koncepciónak nincsenek visszapillantótükrei, ezeket kamerákkal helyettesítették, amelyek a középkonzolon lévő kijelzőre küldik a képet arról, hogy mi történik az autó mögött. A Solitaire formája nagyon elegáns, az óriási üvegfelületeknek köszönhetően akár úgy is érezhetnénk magunkat belül, mintha csak egy kabrióban ülnénk. A színezett üvegek egyébként az erős fény hatására elsötétednek, ezáltal is csökkentve a beltér felmelegedését. A kupé a géptető alatt egy igazi csemegét rejt, a Voyage V8-as motorját egy 6,6 literes V12-esre cserélték, amely 430 lóerős.
Ugyan mind a Cadillac Voyage és a Solitaire is csak egy-egy koncepcióautó maradt, mégis mindkét autó remekül prezentálja az amerikai formatervezés egyediségét, és azokat az előre mutató megoldásokat, amelyeket a luxusautók zöme csak évekkel, sőt évtizedekkel később kapott meg szériában. A formatervek egyedisége azonban előrevetítette a ’90-es évek Caddyjeit, hiszen egy-két részletet viszontláthattunk a későbbi széria modelleken.
Örülök ennek az írásnak!
Jómagam amerikaiautó fan vagyok, igaz ebben sokat nyom a mai német gyártók beteges propaganda, marketing tevékenysége is.
Hiszem, hogy az autó egy fogyasztási tárgy csupán (nem üzleti befektetés), hiszem, hogy ha valamit szeretünk, akkor annak hibáit is mosolyogva bocsájtjuk meg (olasz autók imádata) és hogy egy autónak szolgálnia kell a gazdáját és nem „kifutón” felvonulnia.
Szóval az amerikaiak elég sokat tudnak az autózásról csak az európaiak gondolják, hogy nem,. így számukra a funkció az első és nem a mikronon pontosságú illesztések vagy hogy minden azonnal illeszkedjen a globalizált marketingrendszerbe.
Nem furcsa az is, hogy ők kihagyták, átlépték a dízel baromságot és azonnal a hibrid irányába léptek. Más íz évvel ezelőtt is. Mi még a dízelt istenítjük.
A GM napjainkban iránymutató, csak erről itt Európában mélyen hallgatnak, ott már alap az internetalapú autó, alap számos biztonsági-kényelmi megoldás, amit ma az európaiak hatalmas reklámmal egyedi újdonságként harangoznak be.
A Cadilllac meg ugye… Azért elég nagy „név”, az Audi, BMW, VW nem ez a kategória…
A Caddilac fejlesztéseire jó példa az S-osztályba elindított CT6-osuk, hiszen ez a modell volt az első, amibe már a full-full mellett egy apró twin-turbó 3 literes motort tettek, mert ez is elegendő napjainkban. Egyedül a Mercedes kezdi követni az új S-nél, a többike még a sok henger, 6-7 literes motorokkal nyomulnak. Ami Amerikában volt évtizedekkel ezelőtt divat….
A Cadillac formavilága szubjektív, de az nagyon jó, hogy nem követik a globalizált egyenformatervezést, marad karaktere a modelljeiknek.
Ez a példa, mai a írásban szerepel: kerek, legömbölyített. Amikor ott a szögletes volt a divat, Erurópában, Japánban meg a semleges, jellegtelen vonalvezetés.
Amikor Európa elkezdte a mai szappantartó stílust, az idióta stájliszt fényfprrásokat, a Caddilac a szögletes, éles karaktereket választotta, a mai modellek is ilyenek.
És ez remek! Mert a Caddilac marad olyan – persze pár hibás év után – ami egyedivé, különlegessé teszi őt. Jó lenne, ha a Mercedes is ezt az utat követné.
@szepipiktor: Többé-kevésbé egyet tudok veled érteni. Talán az európai prémium gyártók közül a Mercedes jár a legjobb úton, formai szempontból legalábbis, nem az a nagyon uniformizált modellpaletta, mint a bajorok és a négykarikások esetében.
Nem szép, de legalább ronda.