Alfa Romeo B.A.T.
Az 1950-es években az olaszországi formatervező stúdiók az aranykorukat élték. Szebbnél szebb autókkal kápráztatták el a nagy autószalonok látogatóit. Ugyanakkor nem csak a szép, hanem a meghökkentő formák is számtalan mester rajzasztaláról életre keltek. Az ’50-es évek designforradalmának szüleményei voltak az Alfa Romeo B.A.T. koncepcióautók, amelyek formájáért a nagy múltú Bertone stúdiót méltathatjuk. A név akár jelenthetné a korszak Batmobiljait is, azonban sokkal többről van szó, mint egy egyszerű filmes kellék. Mindegyik példány önmagában is csodás műalkotás, egymás mellé állítva a három autót pedig végig lehet rajtuk vezetni a korszak szellemiségét, az elképzeléseket arról, hogy miként is álmodták meg a jövő autóit, és hogyan is fejlődött az alapkoncepció.
Giuseppe “Nuccio” Bertone formatervező csapata már híresnek számított az ’50-es évek Olaszországában, sőt nem csak ott. Az Alfa Romeo Giulietta Sprint megalkotása volt az egyik mérföldkő, amelyik meghozta a sikert, így adta magát az új megbízás a márkától, amelyet 1953-ban kapott meg a stúdió. Az Alfa Romeóval kötött új szerződés alapján Bertone designmestereinek az volt a feladata, hogy a lehető legalacsonyabb légellenállású autót alkossák meg, illetve álmodják meg a jövő szedánjainak formáit. Összesen három autót rendelt a neves olasz gyártó.
B.A.T. 5
Az első B.A.T. 1953-ban készült el, amelyet a Torinói Autószalonon mutattak be. El tudom azt képzelni, ahogy ez az autó évtizedekkel ezelőtt a szalon sztárja volt. Hogy is miért is? A válasz nagyon egyszerű, nem sokkal vagyunk a második világháború után. Az autógyárak még épphogy magukhoz tértek. Mi is volt ekkoriban a kínálat, mit láthattak az emberek az utcán? Az egyszerű és puritán VW Bogár, a Fiat Topolino, de még az olyan nagy márkák kínálatában is, mint a Mercedes, vagy a BMW olyan autók voltak, amelyek megjelenésükben nagyobb háború előttieknek hatottak. Csak jóval később érkeztek az olyan izgalmas autók, mint a 300SL, vagy a BMW 507, esetleg a Ferrari 250 GT. Erre jön az olasz Alfa Romeo a Bertone csapatával karöltve és elkápráztatja az embereket.
B.A.T., angol nyelvterületen nagyon gyorsan népszerűvé vált a járgány, mivel a hátsó része úgy néz ki, mint egy denevér, amelynek össze vannak csukva a szárnyai. Nem véletlenül említettem a bevezetőben a Batmobilt. Viszont a betűszó egészen mást takar: Berlinetta Aerodinamica Technika, azaz a jövő szedánjának aerodinamikai és műszaki ötletei, talán így lehetne a legjobban lefordítani. Miért is kapta az autó az 5-ös számot? Erre is nagyon egyszerű a magyarázat. A Bertone berkein belül Franco Scaglione tervezte mindhárom koncepciót. Először négy agyagmodellt készített, majd azt ötödik változat volt az, amelyet végül 1:1 arányban lemezből is megépítettek.
A tervezés során a fő szempont a légellenállás redukálása volt, hogy minél nagyobb végsebességet tudjanak elérni azonos motorteljesítmény mellett. Nem véletlenül burkolták be a kerekeket, így azok elfordulása nem jelent extra légörvényeket. Illetve, ahogy látható az első fényszórót is elrejtették, hogy csak akkor legyen a levegő útjában, ha szükség van rá. Ezt nagyon stílusosan oldotta meg Scaglione, az első sárvédők túlnyúlása rejti a fényszórókat, amelyek befelé, a hátőrács felé fordulnak ki.
Az B.A.T. 5 és a másik két koncepcióautó is meglehetősen lapos orral van megáldva. Eddig még nem említettem, de az autók műszaki alapját az Alfa Romeo 1900 Sprint adja. Ennek az automobilnak a motorján trónol a karburátor, amelyet a Bertone mérnökei egyszerűen oldalra helyezték, így már alacsonyabb lett a gépház. A motortér mögött a cseppalakú utastér vonalai egy pontban futnak össze az autó hátán, amelyet a hátsó sárvédők uszonyai burokként ölelik át.
A mindössze 1100 kg-ot nyomó csodaszép koncepció a 100 lóerős motorral az aerodinamikus formatervezésnek köszönhetően 200 km/h végsebességre képes.
Az Alfa Romeo B.A.T. 5 további története is érdekes, az ’53-as olaszországi autókiállítás után Bertone eladta az autót Stanley ‘Wacky’ Arnolt-nak, az Alfa Romeo márka amerikai importőrének. Wacky számtalan helyen kiállította az újdonsült szerzeményét szerte az USA-ban. Az ő tulajdonlása alatt az autó az eredeti világos ezüst fényezését sötétebb árnyalatúra fújták át. Wacky egyébként saját használatúként is gyakran furikázott ezzel a csodaszép Alfával, ugyanakkor az Indiana államban található Hoosier International Motors autószalonjában is gyakran megmutatta a vevőknek.
1956-ban egy közeli barátjának, Joe Prysak-nak adta el. Az új tulaj az egyedi építésű autót a cégének épületében a mennyezettre akasztotta fel és közel 30 évig őrizte ott. 1987-ben a kaliforniai La Jollából származó Said Marouf vásárolta meg ezt az egyedi autócsodát. Ő egy éven keresztül restauráltatta, majd 1988-ban megnyerte az első díjat a saját kategóriájában a híres-neves Pebble Beach-i Concours d’Elegance versenyen.
B.A.T. 7
Alig, hogy véget ért az ’53-as autószalon, Bertone csapata már a következő autón dolgozott. 1954-ben, szintén a Torinói Autószalonra elkészült a második B.A.T. koncepció. Franco Scaglione az eredeti formát tovább gondolta, még aerodinamikusabb és még inkább őrületes formát alkotott Az apróbb részleteken sokat finomítottak, például a rejtett fényszórók a sárvédőcsúcsokból a központi orrészbe kerültek át. A hűtőmaszk szűkebb lett, ezáltal további 5 cm-re lentebb került a motorháztető.
A karosszéria többi elemét is átdolgozták, az első kerekek mögötti levegőkilépőket megnövelték, hátul pedig egy harmadik szárnyat is alkalmaztak, amely a hátsó szélvédőt hangsúlyosan osztotta ketté. A két hátsó uszony pedig még erőteljesebbé és látványosabbá vált, sokkal jobban kunkorodtak befelé, mint az elődön. A változtatásoknak köszönhetően a három autó közül ennél érték el a legalacsonyabb, mindössze 0,19 légellenállási együttható értéket.
Az Alfa Romeo B.A.T. 7 fejlesztése némileg több időt vett igénybe a tervezettnél, ezért Nuccio Bertone és Franco Scaglione saját maguk vitték el az autót a Torinói Autószalonra, méghozzá a nyitónap előtti estén. Ott aztán ismét óriási sikert értek el, még nagyobbat tarolt az autó, mint az elődje. Még a svájci Automobil Revue címlapjára is kikerült, annyira népszerűvé vált. Ezt a koncepciót 1955-ben az Alfa Romeo megvásárolta a Bertone stúdiótól, majd az USA-ba küldte, hogy ott a New Yorki-i és a chicagói autószalonokon is bemutassák a gyár saját standján. Ezek után a márka egyik rajongója, a San Fransisco-ban élő Al Williams vásárolta meg az autót az Alfa egyik importőrén, Charles Rezzaghi útján.
A három autó közül talán ennek alakult a legizgalmasabban az életútja. Al Williams ugyanis 1955-ben már az amerikai SCCA széria versenyein állt rajthoz a B.A.T. 7 volánja mögött Palm Springs-ben. A rövid versenykitérő után a tulajdonos utcai forgalomban is használta az autót, de az oldalsó szárnyakat eltávolította, mert azok rontották a kiláthatóságot hátrafelé. Három évvel később újból gazdát cserélt a különleges Alfa Romeo, Ken Shaff-hoz került, aki átfényeztette bézs-fekete színűre és kiállította Pebble Beach-en. Én nehezen tudom elképzelni így ez az ékszerdobozt, szerencsére sehol nem találtam róla fotót.
Az 1960-as évek elején úgy tűnt, hogy újból jó kezekbe került a járgány, James Sorrel ezredes vásárolta meg az autót, aki vissza akarta állítani az eredeti állapotába. A restaurálással Sal di Natale műhelyét, a Van Nuys Shop-ot bízta meg. Akkoriban ez a műhely volt a nyugati part egyik legjobb olasz autókra szakosodott specialistája. A böszme ezredes azonban sohasem fizetett di Natale részére egy centet sem az elvégzett munkákért, sőt az autóért sem jelentkezett. Ezért di Natale jogi úton szerezte meg az autó tulajdonjogát, majd egy privát vevőjének értékesítette. Az új tulaj fejeztette be a felújítási munkálatokat és állíttatta helyre a két hátsó szárnyat is.
B.A.T. 9
1954 végén Franco Scaglione ismét munkához látott, hogy az Alfa Romeo 1900 alapjaira elkészítse az utolsó B.A.T. koncepcióautót. A mester eltökélt szándéka volt a B.A.T. 9 megalkotásakor, hogy a formába beilleszti a tipikus Alfa Romeo jegyeket is. Valamint a márka külön kérése volt, hogy ezúttal olyan autót alkossanak, amely akár hétköznapi használatra is alkalmas.
Ennek eredményeként ez az autó már sokkal inkább tűnik egy vérbeli Alfa Romeónak, mint egy futurisztikus koncepcióautónak. A hűtőpajzs tipikusan a márka mai napig használt stílusjegye, amely feltűnik a harmadik koncepcióautó orrán, illetve a fényszórókat szimplán egy üvegbúra mögé építették be. A forma visszafogottabb és egyszerűbb lett, a hátsó szárnyak mérete is lecsökkent, mint amiket akkoriban a szériaautókon is használtak.
Az 1955-ös Torinói Autószalonon tartották a premiert, ami ismét fényesre sikeredett. A hivatalosan Alfa Romeo B.A.T. 9d-nek nevezett autót ezután az USA-ba szállították, ahol 1955 márciusában egy sebringi autóversenyen állították ki. A parkolóban álló autó annyira megtetszett a chicagói autókereskedő, Harry Woodnorth-nak és barátjának, Tom Barrett-nek, hogy megvárták a tulajdonost, akitől azon nyomban megvették az autót. Később Tom eladta a tulajdoni részét az autóból Harry-nek, aki egy évvel később Ed Beseler-nek adta el az Alfát. A michigani tulaj átfényeztette az ezüst színű autót pirosra. Halála után Arlen Regis vásárolta meg a hagyatékot, amelyet a szintén michigani, Greenville-ben található autószalonjában állított ki.
Bertone így képzelte el a visszafogott, napi használatra is alkalmas Alfa Romeo koncepciót.
1962-ben Gery Kaberle felfedezte az autót a szalonban, amely nagyon megtetszett neki. Kaberle ekkor még csak 16 éves volt. Hosszas győzködés után rávette Arlen Regis-t, hogy adja el neki az autót. A fiú egy táska pénzzel érkezett a szalonba, majd az adásvételt követően napi használatban tartotta a különleges koncepcióautót. Ezzel járt az egyetemre 28 éven keresztül, egészen addig, amíg le nem doktorált. Egyik nap a Meadow Brook-i Concours d’Elegance kiállítás szervezőitől kapott egy meghívót, amelyben felkérték arra, hogy állítsa ki az autót. Ekkor kapta vissza az eredeti ezüst színét ez a csodálatosan szép autó.
Mi történt ezután?
A három Alfa Romeo B.A.T. koncepcióautó az olasz márka és Bertone együttműködésének legszebb, de mindenképpen a legegyedibb autói. Az autótörténelem megismételhetetlen triója, amelyet sem az Alfa Romeo, sem pedig a Bertone együtt soha nem állította ki sehol. Erre egészen 1987 utánig kellett várni, mindhárom modell magántulajdonban volt, a legfőbb amerikai Concours d’Elegance szervezők már régóta arról álmodoztak, hogy a három autót összehozzák egy kiállításon.
1989-ben Nuccio Bertone a Pasadena városában található Kaliforniai Művészeti Főiskolára látogatott, hogy ott átvegye a díszdoktori címét. Ennek apropóján a Pebble Beach-i kiállítás szervezői meghívták őt és a három autó tulajdonosát is a ’89-es rendezvényre. Ekkor jött össze egy helyen mindhárom B.A.T. az öreg Bertone pedig igazi anekdotákkal szórakoztatta a közönséget abból a korból, amikor Franco Scaglione volt a stúdió vezető formatervezője.
Ezen az eseményen egy gyűjtő mindhárom tulajdonosnak ajánlatot tett, így egyesítette egy gyűjteményben a három különlegességet. Ennek köszönhetően az autók 1992-ben visszatérhettek Európába is, a Genova Autostory kiállításon szerepeltek, ahol Nuccio Bertone 80. születésnapját is megünnepelték. Egy évvel később a párizsi Retromobile kiállításon is ott volt a B.A.T. trió, majd a következő évtizedet a Danville-ben található Black Hawk Múzeumban töltötték. 2005-ben ismét kiállították mindhárom autót Pebble Beach-en, majd 2009-ben a Concorso Italiano szépségversenyen. Később feltűntek Goodwoodban és a Villa d’Este-ben rendezett Concorso d’Eleganza pikniken is.
B.A.T. 11 Több mint 50 évvel az eredeti koncepcióautók premierjét követően a Bertone 2008-ban bemutatta a modernkori B.A.T. változatot. Az Alfa Romeo 8C Competizione alapjaira épült autó az elődök designelemeit vegyíti az újkori formatervezés irányvonalaival. A B.A.T. 11 a Genfi Autószalonon debütált, ez volt a stúdió egyik utolsó alkotása.
Az elmúlt hetekben a sajtó ismét felkapta az Alfa Romeo B.A.T. triót. Nem véletlenül, ugyanis az RM Shoteby’s aukciósházon keresztül a három autót árverésre bocsátották. Nem kevesebb, mint 14,8 millió dollárért cserélt gazdát a trió, amelyeket egy gyűjtő vásárolt meg. Szerencsére így a három különlegesség továbbra is egy kollekció részét képezi, és büszkén hirdetik tovább az olasz design és egy letűnt kor nagyságát.
Forrás, képek: Alfa Romeo, carstyling.ru, RM Shoteby’s
