Volvo LCP2000
Talán már a Kedves Olvasóink is elgondolkodtak azon, hogy az egyes autómárkák a raktáraikban, vagy éppen a gyári múzeumok alagsoraiban milyen elfeledett koncepciókat, prototípusokat, meg nem valósult típusváltozatokat őriznek, amelyeket még nem látott eddig a nagyközönség. A napokban egy ilyen elfeledett koncepcióautó került elő a Volvo göteborgi múzeumának egyik rejtett zugából. Mi is az az LCP2000? Ennek jártunk utána.
Az 1970-es évek végén fogalmazódott meg a svéd márka fejlesztőmérnökeiben, hogy egy olyan autót hoznak létre, amely majd évtizedekkel később, egészen pontosan a 2000-es évek elején is modern és fenntartható járgánynak fog számítani. Manapság már ilyenben egyik autógyártó sem gondolkodik – tisztelet a kivételnek -, hogy tartós járművet hozzon létre. De erről a témáról Bene Vancello Viktor nem olyan rég már cikkezett, tehát ebbe a témába külön most nem mennék bele. Szóval 1979-ben megkezdték az LCP prototípus fejlesztését, amellyel az volt a céljuk, hogy a különféle üzemanyaggal működtethető motorokat, illetve a könnyűszerkezetes felépítményt teszteljék. Az LCP elnevezés a Light Component Project, azaz a könnyű komponensekből épülő projekt rövidítése volt. A 2000-es számot pedig ugye a fenti elképzelés miatt dobták mögé.
A könnyűszerkezetes építésmód keretében az akkoriban a tömeggyártásban igencsak egzotikusnak számító magnéziumot, valamint különféle műanyagokat és alumíniumot használtak. A fő cél az volt, hogy az autó száraz tömegét 700 kg alá szorítsák, ami sikerült is. 680 kg-ot nyom a mérleges az LCP2000, folyadékokkal feltöltve is csak 707 kg. Érdekessége az autónak, hogy a padlólemezt műanyagból készítették, amelyhez az alumínium és magnézium elemeket ragasztották.
A formaterv nagyon egyszerű vonalakból és lemezfelületekből épül fel. Az egykori Saab mérnök, Rolf Mellde vezette a projektet. Az ő szeme előtt a praktikusság és a gazdaságosság lebegett, mintsem a szépség. Igazából, ha ránézek a fotókra, akkor azt is hihetném, hogy ez valami francia autó, nem szép, inkább érdekes. De a valódi érdekessége sem a külsejében rejlik, sokkal inkább a lemezek alatt.
A Volvo 1983-ra készült el a működő prototípussal, illetve kapásból négy autót építettek. A motortérbe kétféle turbódízel szívet építettek. Ezek talán műszaki szempontból a járgány legérdekesebb pontjai. Mindkét motor csupán háromhengeres. Az egyik 1,3 literes, a blokkját magnéziumból készítették, ennek a fejlesztésében az angol dízelspecialista, a Ricardo vett részt. Ugyan csak 52 lóerőt produkált, de ha azt nézzük, hogy mindössze hét mázsát kell mozgatni, az már nem olyan rossz.
A másik motor 1,4 literes, ez egy ELKO egység, ami annyit tesz, hogy a közvetlen befecskendezéses motor akár biodízellel is képes üzemelni. Ennek a blokkja öntöttvasból készült, így már 130 kg-ot nyomott, szemben a magnézium blokkal, ami csak 98 kg volt. A 90 lóerős ELKO motorhoz a manuális ötfokozatú váltómű áttételei túl rövidnek bizonyultak, ezért ehhez a szívhez egy CVT váltót társítottak. A CVT a DAF-tól érkezett, ami nem véletlen, hiszen akkoriban a Volvóhoz tartoztak.
Idestova 40 éve annak, hogy a LCP2000 bemutatkozott Stockholmban. Akkoriban túl előremutatónak és high-tech anyagokkal teletömött autónak tűnt, így vélhetően nem lett volna kifizetődő a gyártása. Bezzeg mostanában, amikor az idióta emissziós szabályokkal kinyírják a belsőégésű motort, és gyakorlatilag az egész autóipart kiherélik. A bemutató után gyakorlatilag elzárták a fiókba az egész projektet, talán egyes vonalai visszaköszönnek az 1986-ban bemutatott kompakt, Volvo 480-as típuson.
Forrás, képek: Volvo Cars
