A Zagato mindig úgy építette az autóit, hogy az esztétikus megjelenés mellett az áramlástani tapasztalatokat is komolyan vették. Ezt a két fő szempontot szem előtt tartva igen szép gépek születtek a kezeik között. Ma egy Lancia Flaminiát mutatunk be közelebbről, az 50-es évek végéről.
Betonkemény alapok
Az alapító Vincenzo fia, Gianni Lancia 1955-ben eladta a családi autógyárat az Italocementi cementgyártó- és építőipari vállalat tulajdonosának és vezérigazgatójának, Carlo Pesentinek. Pesenti teljesen átszervezte a gyárat, valamint az elavult Aurelia (valójában kortalan szépség, ami soha nem lesz elavult) helyébe új modellt terveztetett. A karosszéria formáját a Pininfarina stúdióra bízták: az 1955-ben készült Florida I után, 1956-ban bemutatkozott a Flaminia előtanulmánya, a Florida II. Az egyetlen példányban elkészült autó annyira tetszett Battista Farinának, hogy a bemutatót követően évekig használta. A Mercedes híres tervezője, Bruno Sacco is csak úgy nyilatkozott róla, hogy szerette volna ő megtervezni.
A szériaéretté varázsolt modell 1957 márciusában, Torinóban mutatkozott be. Később érkezett a kétajtós GT változat is, ennek alapjaira épült mai főszereplőnk.
Forma és teljesítmény
A képeken szereplő modell a közelmúltban lelt új tulajdonosra egy aukció keretein belül. A burkolt fényszórós (mindössze 99 darabot gyártottak ilyen lámpákkal), kétbuborékos tetővel készült alumínium karosszériás szépség motorterében egy – akkoriban kuriózumnak számító – V6-os szív lakik. Lökettérfogata 2458 ccm, amiből 102 lóerőt csalogattak elő az olasz mérnökök.
Van ennél Zagatóbb Zagato?
Érdekes előélettel rendelkezik ez a piros Flaminia Sport Zagato. 1959 áprilisában helyezték forgalomba, első tulajdonosa pedig maga a gyártó cég, a Zagato volt. 1960-ban vásárolta meg tőlük Giovanni Rota, a lelkes autóversenyző, aki mindjárt el is indult vele egy hegyiversenyen.
1960 augusztusában aztán Cantanzaro város nagydíjára nevezett be vele egy bizonyos Conte Scanza fedőnevű úr. Hogy ki volt ő? Nem más, mint a Zagato-alapító nagyobbik fia, Elio Zagato! Az eredmény: kategória-győzelem.
Ezután Elio és Giovanni rajthoz állt Monzában egy 1000 kilométeres versenyen (Coppa Inter-Europa), ahol 157 km/h-s átlagsebességgel megdöntötték kategóriájuk körrekordját, majd 79 kör után győztesként futottak célba.
Az eseménydús év végén Szicíliába, majd 1966-ban Rómába került a csodaszép gép, innen pedig egy gyűjteménybe vezetett az útja, 1968-ban. Azóta még kétszer cserélt gazdát, 63 év alatt nem sok az a 7 tulajdonos… Nemrég teljesen restaurálták, visszakapta azt a megjelenését, ahogyan megnyerte az említett Inter-Europa kupát Monzában.
Képek, információk: Girardo & Co.; Secret Classics; Fondazione Pesenti
