Háromkerekű izgalom

Morgan Super 3

A brit Morgan manufaktúra a kit-car szerű sportautóiról és a már 113 éve ismert háromkerekű lélekvesztőjéről ismert. Ritkán mutatnak be újdonságot, de ha igen, akkor az általában nagyot szól. 20 évvel ezelőtt prezentálták az Aero 8-at, most pedig itt van a legújabb háromkerekű járgányuk, a Super 3. Járjuk körbe együtt a gépet.

A Morgen Super 3 hosszú évtizedek óta az első olyan háromkerekű gép, ami nem tartalmaz fát. A vázszerkezete ragasztott alumínium monocoque, amely a gyártó állítása szerint sokkal merevebb és biztonságosabb, mint az eddigiek. A 2019-ben bemutatott Plus Six, illetve a 2020-as Plus Four modellekben alkalmazott technológiát alkalmazták a kis háromkerekű veszedelemben is.

A márka háromkerekűi valahol az autók és a motorkerékpárok közötti definíciós anomáliába helyezhetőek el igazán, se nem autó, de mégis több, mint egy kétkerekű. Van némi karosszéria, kényelmes (?) ülés két főnek, mégis a nyitott utastérnek köszönhetően megmarad a motorozás szabad élménye is.

Ezeknek a járgányoknak ezideáig az volt a jellegzetessége, hogy az orrukon hordtak valamilyen V elrendezésű kéthengeres motort, ami itt szemmel láthatóan hiányzik. A Morgen mérnökei úgy döntöttek, hogy e helyett a Ford Focus ST 1,5 literes háromhengeres motorját építik be, de turbó nélkül. Így is 118 lóerő mozgatja ezt az apróságot, ami alig pár száz kg tömegű.

A motorhoz a Mazda MX-5-ből származó ötfokozatú manuális váltóművet társították, persze jelentősen átalakítva. Ehhez egy szénszálas erősítéssel megáldott szíj csatlakozik, amely az egyetlen hátsó kereket hajtja. Azzal, hogy a motor bekerült a lemezek alá, elérték, hogy jóval aerodinamikusabb karosszériát alakítsanak ki.

Az elődjéhez képest azért még van pár változás az újdonságban. Nincsenek drótküllős kerekek, van azonban fűtés, és a teljes beltér vízhatlan. A hagyományos óracsoportot a modern idők hatására felváltotta a digitális, igaz ugyanúgy kör alakú formában.

Az ára 34 958 angol fonttól indul, és már rendelhető. Az új háromkerekű Morgen úgy modernizálódott, hogy közben megmaradt a klasszikus formáknál. Az egyedi kialakításának köszönhetően a vezetés élménye garantált, a számtalan extra és kiegészítőnek köszönhetően pedig mindenki személyre szabhatja a saját kis lélekvesztőjét.

Forrás, képek: Morgan

Total
0
Megosztások
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share