750 lóerővel jön az új McLaren

McLaren 750S

Hat éve már annak, hogy a brit sportautómárka Super Series sorozatában megjelent a második szupersportautó, a 720S, amely anno a 650S-t váltotta. A McLarens szuper járgányainak világába a belépőszintet jelentő típus elérkezett az utódláshoz, a 750S több ponton is fejlődött az elődjéhez képest.

A McLaren 750S külsőleg az előd valamelyest átfazonírozott változata, a front és a hátsó rész is formailag finomodott. Nem tudom, hogy kinek hogy tetszik a McLaren sportuatóinak formaterve, szerintem alapvetően vagány. Az előd formáját a nagy fehér cápa inspirálta, úgy látom ez továbbra is megmarad. A 750S-ben alkalmazott alkatrészek hozzávetőleg 30%-a új, vagy áttervezett. A hátsó szárny 20%-kal nagyobb, illetve újdonság, hogy hátul már csak egy kipufogóvégen keresztül üvölt a világba ez az új járgány. Ezt vélhetően a P1 inspirálta.

A 750S a motor teljesítményére utal. A négyliteres duplaturbós V8-as szív 750 lóerejéhez 800 Nm forgatónyomaték társul, azaz 30 lóval és Nm-rel több, mint az előd, ráadásul 30 kg-mal könnyebb is, mindössze 1389 kg-ot nyom. Úgy tűnik, hogy a 30-as szám körül forogtak a mérnökök a fejlesztés során. A motorhoz továbbra is az olasz Graziano hétfokozatú duplakuplungos váltómű csatlakozik, amelyet némileg áthangoltak.

A menetdinamikai adatokat tekintve a 100-as tempó 2,7 másodperc alatt megvan. A 200 km/h sebességhez 7,2 másodperc szükséges, a spider változatnak egy tizeddel több kell ehhez. A 300-as száguldás 19,8, illetve 20,4 másodpercet veszi igénybe karosszériaváltozattól függően. A végsebesség 332 km/h, ami azért nem akármi. A kerekeken Pirelli P Zero Cors, vagy Trofeo R abroncsok feszülhetnek. A lovak megzabolázásáról pedig továbbfejlesztett fékrendszer gondoskodik, a Sennáról vették át a tárcsákat és a nyergeket.

A beltérben amit csak lehetett Alcantara borít. A vevők azonban két további opció közül is választhatnak, az egyik a TechLux, a másik a Performance. Előbbi esetében Nappa bőrbevonatot használnak, az utóbbi esetében az Alcatarát kombinálják a bőrrel. Természetesen az MSO-nak köszönhetően az egyedi igények kielégítésére is lesz lehetőség, akár a külsőt,akár a belteret illeti.

Már felveszik a rendeléseket az újdonságra, amely egyben a McLaren utolsó olyan sportautója lesz, amelyben csak belsőégésű motor található. A kupé változat 324 ezer dollártól, a keménytetős spider 345 ezer dollártól indul.

Forrás, képek:McLaren

Total
0
Megosztások
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share