“Tulajdonképpen Makó nem esik messze Székesfehérvártól.” – ezekkel a gondolatokkal csuktam be magam mögött vasárnap reggel, fél tízkor az autóm ajtaját egy igencsak illusztris épület szomszédságában, melynek homlokzatán ódon stílusú betűk hirdetik: Galamb Ferenc Műszaki Vállalata Lincoln Ford Fordson Autorizált Képviselet. Ez a hely mai utazásom célja, hiszen ebben a történelmi jelentőségű épületben található a néhány hete megnyitott Galamb József Veteránjármű Kiállító Központ. Odabent varázslatos, régi járműveket és páratlan életutakat ismerhettem meg.
A gyönyörűen felújított épületben, a recepciónál már várnak rám. Kísérőm végigvezet a termeken, és miközben sorolja, hogy melyik teremben mit fogok látni, én igyekszem szemellenzős lóként, majdhogynem lehajtott fejjel átmenni az épületen, mert tutti ott ragadok valahol már az elején. A szemem sarkában gyorsan azért még így is leltározok: előbb retro berendezési tárgyakat látok, majd egy másik helységben egy Corvette és egy Mustang társaságában díszeleg egy világháborús Jeep, amott egy épített motorkerékpár. Egy teremmel beljebb már totális motorkerékpár-dömping uralkodik, húzzák a krómozott elemek a tekintetem, de nem engedek nekik: a kellemes időutazás ígéretével, fekete sárvédők előtt haladva eljutunk a leghátsó épületrészbe, ahol aztán már alaposan körülnézek. Egy Fordson traktor mellett körbefordulva satupadot, esztergát látok, mellettük egy T-modell. Végre nekiláthatok a kikapcsolódással egybekötött tudósításnak, fényképezésnek.
Az esztergát szíjhajtással látták el, a szomszédos kis helységben van az a MIA stabilmotor, ami a hajtásáról gondoskodik. Amott, a satupad felett Ford szerszámok sorakoznak, az egyik ablak alatt egy T-modell blokkja és hengerfeje, valamint egy bolygómű-ház látható.
Nem véletlenül vannak itt ezek a tárgyak. Ebben az épületben működött 1922 és 1944 között a Ford egyik főkonstruktőrének, Galamb József testvéreinek hivatalos Ford és Fordson márkakereskedése és javítóműhelye. A homlokzaton található, helyreállított felirat tehát nem holmi kópia: valóban így nézett ki azokban az időkben. Rég tudtam a létezéséről, de soha nem jutottam el odáig, hogy elzarándokoljak személyesen is megtekinteni. Egy véletlenszerű keresés után derült ki, hogy nemcsak a homlokzatot és az épületet újították fel, de már a kiállítás is megnyitott. Így kerültem Makóra.
A leszerelhető hengerfej megtervezése egyébként Galamb József nevéhez köthető, a műszaki érdeklődésű ember pedig szívesen hümmög percekig a kiállított vasdarabok felett, magam is így voltam vele.
A satupad feletti szerszámok között egy nívópálcára lettem figyelmes, ami aztán az egyik kedvencem is lett az régi szerszámok és kellékek közül. Ezen a tank formájának megfelelő osztáson olvashatjuk le, mennyi üzemanyag van még a tankban.
A Fordson traktorból összesen 750 ezer darabot gyárottak jórészt abban a csarnokban, ahol később a Ford Mustangok készültek (River Rouge, „B” csarnok).
Nem tudom, a Tisztelt Olvasó hogy van vele, de én imádom a régi traktorokat. Nem keresem őket direkt, de ha az utamba akad egy, az rögvest elrabolja a szívemet. A Fordsont is legszívesebben beállítanám a hálószobámba, hogy a vaskerekét átölelve szenderedjek el esténként. Alaposan megnéztem a hatalmas lámpáját, a cirkalmas betűkkel írt feliratokat, minden apró részletét. Annak idején munkaeszköznek készült, ma már műtárgyként is megállja a helyét. Az egykori kereskedés is jórészt ezekre a gépekre és a hozzájuk tartozó eszközökre alapozta a működését. Bemutató munkákat is végeztek velük a gépesített földművelés népszerűsítésére, sikerrel. Rengeteg Fordson Model F traktort adtak el itthon, jópár sikerrel vészelte túl a közel egy évszázadot.
Galamb József egykori meseszép otthonát jelenleg 1.950.000 dollárért hirdetik. Az épület belesejében Magyarországon készült fa és kovácsoltvas díszítések és burkolatok találhatók.
A Fordson mellett egy 103 éves Ford T-modell várt rám, amit magyar gyökerekkel rendelkező, második tulajdonosától vásároltak meg, Kaliforniából. Már itt érdemes kitérni egy kicsit a műszaki részletekre. A 15 millió példányban eladott autó 2789 ccm lökettérfogattal, 20 lóerővel, 15 literes fogyasztással rendelkezett, lassítását pedig szalagos kardánfék biztosította. Kezelőszervei csak hasonlítanak a mai autókéhoz, de kezelése merőben más, így valószínűleg gyakorlott pilótáknak is izzasztó pillanatokat okozna a vezetése. Akkoriban viszont annyira népszerű volt az ára és az egyszerűsége miatt a típus, hogy egy időben a bolygón minden második autó ilyen T-modell volt.
Kezdetben 17 havi, a gyártás vége felé pedig már 5 havi átlagbérből megvásárolható volt a folyamatos egyszerűsítésnek, és a gyártósori összeszerelésnek köszönhetően egyre olcsóbbá váló Ford.
Szóval ott álltam a matuzsálem géppel szemben, és bámultam a szép kerek lámpaszemeibe. Letérdeltem elé, hogy a nagyon egyszerű első futóművet megnézhessem. Benéztem az utastérbe, amibe csak jobb oldalról lehetett a legtöbb esetben beszállni. A lovas hintók üléseihez hasonló alkalmatosság egy csekély szél- és esővédelmet biztosító utastérben terpeszkedik. Hűvös időben biztosan jó alaposan be kellett öltözni az utazáshoz, de a kor emberét ez nem annyira zavarta, mint minket: a lovaskocsin sem volt több komfort, no meg az apostolok lován sem…
Cím, nyitvatartás, parkolás
A Maros-parti Veteránjárműveket Kedvelők Sportegyesülete gondozásában álló központ Makón, a Deák Ferenc utca 61. Alatt található.
Nyitvatartás:
Szombaton és vasárnap, délelőtt 9-12-ig, délután pedig 14-17 óra között. Nyitvatartási időn kívüli csoportos bejelentkezés a +36305728877 telefonszámon.
Belépőjegy árak
Felnőtt: 2000 Ft
Diák, nyugdíjas: 1000 Ft
Csoportos (10 fő felett): 1000 Ft
Családi: 4000 Ft
Parkolni a Vásárhelyi utcában, a már említett restaurált fal szomszédságában érdemes, a Kozmutza Flóra Általános Iskola parkolójában.
Aki nem jár az M5-ös autópályán, azt megnyugtatom: hétvégén kifejezetten nyugodt, normális tempóban lehet haladni Szegedig, majd az M43-ason Makóig úgyszintén.
A háttérben közben látogatók csodálkoztak rá azokra a dolgokra, amikre az előbb én is. Nem voltak sokan – a kiállításnak csak most kezd híre menni – de mindig jöttek. Míg ott voltam, láthatóan mindenki jól érezte magát. Érzékelhetően van egyfajta sajátos hangulata a kiállításnak.
Csak azért tudom magam mögött hagyni az öreg Fordot, mert a következő teremben is vár rám még néhány. Így aztán átlépek oda, ahol a falon elhelyezett információs táblákon végre megismerheti a látogató Galamb József életét.
A szorgalmas és tehetséges Galamb harmadmagával érkezett az Amerikai Egyesült Államokba. Eredetileg csak a világkiállítást szerették volna megtekinteni, végül mind ottragadtak. Ő 1905. December 11-én lépett be Henry Ford vállalatához. A rendkívül érdekes ismertető összes titkát nem szeretném elárulni, de hihetetlen, hogy hármójuknak összesen 27 dollárjuk volt, amikor megérkeztek és miután egyre jobb lett az angolja, valamint meglátták tehetségét, gyorsan ívelt felfelé a pályája.
Galamb József nem találta fel a gyártósori összeszerelést (húsüzemekből jött az ötlet), ellenben a legendás hot-rod-alap „Model A” Ford karosszériájának tervezésében jelentős szerepet vállalt.
Az információs táblák mellett egy berendezett íróasztal látható, nekem nagyon tetszett. Szívesen írnám hasonlón a vancello.hu cikkeit, csak az írógépet váltaná fel a Dell laptop. De hagyjuk az ábrándokat, lépjünk tovább! A túlsó falon egy másik életútba kapunk bepillantást, szintén információs táblák formájában.
Farkas Jenő is a Fordnál tette le a névjegyét, tudását a Fordson traktorok fejlesztésével kapcsolatban tette hasznossá a vállalat. Szeretném megírni itt a teljes élettörténetét, mert az övé is fantasztikus, de azt ajánlom, inkább ott ismerkedjen meg vele a Tisztelt Olvasó, ABBAN az épületben AZOK között a gépek között!
Egyelőre gondolatban elköszönök Galamb Józseftől, Farkas Jenőtől és Henry Fordtól, de egy ráadás erejéig még visszatérünk hozzájuk, egy különálló garázsban, ahol igazi roncsvadász-csemege vár rám.
A csarnok következő részében a motorkerékpároké a főszerep, melyek mind a MVKSE tulajdonát képezik és mindannyian üzemképesek. Akad itt minden a keleti blokkból, és még azon felül is! Az egyik gyönyörű Csepelnél éppen egy párás tekintetű asszony fényképezkedik.
Mint megtudom, egykor a család tulajdonában állt az öreg kétkerekű. Hihetetlen,milyen érzelmeket ébreszt fel egyetlen régi jármű! De ezen a helyen így van ezzel mindenki. Még én is – aki nem vagyok motoros ember – egyenként végignézem az öreg szépségeket és találok olyat, ami emlékeket csalogat elő. A csarnok végén egy Pannonia T5 pihen, amilyenen engem is vittek gyerekkoromban, emitt meg egy Danuvia, aminek kisgyerekként letekertem a tanksapkáját és szaglásztam a benzin illatát. Talán ott, azon a pontosan ilyen színű motoron szívtam magamba annyit, hogy aztán benzinvérű lettem…
Úgy gondolom, ilyennek kell lennie egy történelmi jelentőségű helyszínen létrejött kiállítóközpontnak. Bemutat egy kivételes történetet a nagyvilágból, majd kicsit közelebb hozza a saját múltunkat is.
És az érdekességeknek még nincs vége!
A következő teremben a már a cikk elején említett amerikai vasak pihennek. Velük szemben egy csodaszép VW Bogár, az a típus, aminek jóval később, mennyiségben sikerült lekörözni a T-modellt. Szinte minden nap USA vasak között forgolódom, így már a C3 Corvette és a Mustang Convertible nem köt le annyira, mint a többi látogatót, de a sarokban álló Jeep már annál inkább! Mint kísérőmtől megtudom, a II. világháborúból maradt meg, és traktorrá alakítva élte túl az évtizedeket, míg meg nem mentették és helyre nem állították az utókornak. Szép, napos idő van odakint, a T-Fordok mellett még ezzel az autóval tekeregnék egyet szívesen a városban.
Mellettük, az ajtó túlsó oldalán egy nem veteránkorú, ámde mégis híres kétkerekű díszeleg. A motorkerékpár-építő vilagbajnokság harmadik helyezettje az, a Marusius R 1700. Mint azt az építőjétől megtudtam, a minden alkatrészében egyedi építésű gép teljesen üzemképes, hiszen ez feltétele volt a versenyen való részvételnek.
Miután itt is végeztem, kísérőmmel kimegyünk az udvarra. Örömmel látom, hogy itt is helyreállították a falon található feliratokat, szinte tökéletes az időutazás illúziója, amibe csak egy Zastava zavar bele. Mondjuk engem nem zavar, hiszen azt is nagyon ritkán látni már. Ahogy telnek az évek, lassan a kiállításon belül lesz majd neki is a helye…
Néhány kép elkészítése után bemegyünk egy különálló garázsba. Itt egy 1926-os T-modell áll, fellelt állapotban, leemelt felépítménnyel.
Sokat mesélnek magukról a helyreállított matuzsálemek is, de a legbeszédesebb ez a 98 éves automobil. Hihetetlen látni, miként rágta meg a könyörtelen idő a felépítményt! Szegény Bádog Böske elég viseltesen festett!
A járóképes alváz viszont még jobban letaglóz. „Ha egy alkatrésszel kevesebből állna, már csak összecsukható esernyő lenne.” -szalad ki a számon.
Itt döbbenek rá igazán a mérnöki zsenialitás jelentőségére, amikor látom ezt a művészi szintű minimalizmust a maga (le)meztelen valóságában.
Úgy gondolom, hogy ezt az autót nem helyreállítani, hanem konzerválni kellne. Kiváló szemléltető eszköz lehetne belőle a nyilvánosságnak, hiszen egyszerre mutatja be az idő múlását és a Ford T-modell utánozhatatlan egyszerűségét.
Sokat időzök a részletekben elmerülve, még fényképet is alig készítek, annyira magával ragad, amit látok. Végül azonban haladnom kell tovább, elérkezek a látogató központ utolsó nagy helységébe, a retro lakberendezési tárgyak gyűjteményéhez. Aki a 80-as években született, annak a falusi nagyszülői házból ismerős tárgyak sokasága lesz az, ami felülteti a képzeletbeli nosztalgiavonatra. Az egyik sarokban, egy szekrénynél konkrétan egy pillanatig én is elhittem, hogy a nagyszüleimnél vagyok, ráadásul egy kedves gyerekkori könyvemet is megleltem a polcon. Igaz, hogy nem kapcsolódik szorosan a járművekhez a kiállítás ezen része, de úgy gondolom, hogy kiváló rábeszélő eszköz lehet anti-autós barátnők, anti-veterános feleségek számára. Míg mi a fekete sárvédőkre és a krómozott kétkerekűekre csorgatjuk a nyálunkat, ők is találnak olyat, amivel leköthetik magukat.
Maros-parti Veteránjárműveket Kedvelők Sportegyesülete
A Galamb József Veteránjármű Kiállító Központ az egyesület gondozásában áll, rengeteg munkával sikerült szó szerint tető alá hozni. Az egyesületet 2007 májusában alapították, tagszámuk közel 40 fő. Az egyesület tagságának közel 200 veterán jármű van a bitrokában, ami tekintélyes mennyiség. Mint azt elnöküktől, Szilágyi Lászlótól megtudtam, a központ nem a végcél, rengeteg tervük van még a jövőt illetően. Rendezvényeiket, munkásságukat érdemes követni a Facebook oldalukon.
A legjobb időutazások is véget érnek egyszer, én is a látogatás végére értem. Köszönettel és a legnagyobb tisztelettel búcsúzom vendéglátóimtól.
Hazafelé aztán van időm elkezdeni átgondolni a látottakat. Hurrikánként tombolnak a fejemben a gondolatok. Galamb Józsefről és családjáról, a T-modellről, a Fordsonról. Azon mélázom az M5-ösön, hogy egy Suzuki Swift 1.0 GA modellről mi mindent kéne leszerelni, hogy annyit tudjon csak, mint a T-modell, miközben az egy híresen fapados autó a köztudatban.
Az oldalablakok előtt elvonuló szántóföldek között a mezőgazdaság gépesítésének hajnalán gondolkodom, amikor még elég volt négy, magától mozgó vaskerék a lovak kiváltására. Mekkora csoda lehetett a traktor a gazdáknak, amikor Galambék forgalmazni kezdték!
Az M7-esen már azon jár a fejem, hogy hogyan jutott el Galamb József Detroitig, hiszen a Székesfehérvárig tartó 2 és fél órás út is eszméletlen hosszú, állandó autópálya-tempóban. Akkoriban gyalog tudott csak utazni, meg gőzhajón, gőzmozdony húzta vonattal, hiszen később ő lett az egyik nagyszerű ember, akinek mérnöki munkája jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy mindenki vehessen autót.
Mindannyian köszönettel tartozunk neki.
