Három évtizeddel ezelőtt, 1994 szeptemberében egy kisfiút a szülei először kísértek el az általános iskolába, hogy megkezdje komoly tanulmányait. Azért, hogy a tanárok megtanítsák írni, olvasni, számolni, na jó, ez utóbbi már egész jól ment neki. Az addig gondtalan játékot, kisautók tologatását felváltotta a betűk kanyarítása és a szótagolva történő olvasástanulás. Persze az autókat semmiféle tanári szigor, vagy tanulmány nem szoríthatta háttérbe, az érdekes járgányokra mindig felkaptam a fejem. Elég sok márkát ismertem már akkoriban is, az Opeleket mindig megismertem, hiszen nekünk is az volt. Talán el sem hinnénk, talán én sem hiszem, de az egykori kis kupé, az Opel Tigra is már kaphatna OT rendszámot. Harminc év így elröppent, mintha tegnap lett volna, és mintha csak most látnám a házunk előtt elsuhanni az ismerősünket a zöld Tigrájában. Te még emlékszel rá? Akár igen, akár nem, nosztalgiázzunk egy kicsit!
Más volt az élet akkoriban, mint most. Talán nem siettünk úgy sehová, talán tudtunk örülni az élet apró örömeinek is, talán még észrevettük a szépet és érdekeset. Az emberek még újságot olvastak és nem a telefonjukat görgetve ment el mellettük az élet, az internetet esetleg hírből ismertük. Akkoriban még kis üzletekbe jártunk vásárolni és nem gyárméretű plázákban múlattuk az időt, illetve szórtuk a pénzt, főleg így az ünnepekhez közeledve. Játszottunk a cimborákkal, bicikliztünk, a szomszédok összejártak, nem pedig valamelyik streaming platformon lesték a sorozatokat unaloműzőként. Hozzáteszem sorozatokat nem nézek, haszontalan időtöltésnek tartom. Az autókat egy szempillantás alatt felismertük, ha valami kilógott az egyen szürke hétköznapok utcaképét aláfestő kommunizmusból ránk maradt bontószökevényei közül, akkor arra tátott szájjal tekintettünk. Így voltam én anno az Opel Tigrával is. Az egyik jó ismerősünk felesége járt-kelt a városban egy metálzöld példánnyal, látványos volt a kis áramvonalas járgány. Azóta persze megtanultam a dologtalan nő fogalmát is, majd ahogy nagyobb lettem, rádöbbentem, hogy sok Tigra itthon bizony csak a házi kedvencek játékszere volt, hogy utána másod/harmad/sokadéletüket szétfaragva „éljék” a tuningshowk cukormázas világának hamis reflektorfényeiben.
Az Opel akkoriban mondhatni, hogy egy jól szituált autógyártó volt. Mertek némi érdekes fűszert is a főztükbe darálni, és a GM égisze alatt születhettek olyan, a jómódú nyugati polgároknak szánt autók, mint a Calibra, a Bertone F Astra kabrió, vagy a Tigra. Érdekes, némileg sportos beütésű négykerekűekbe csomagolt hétköznapi technika. A Tigra is egy ilyen apróság volt, a B Corsa padlólemezét és hajtásláncát vették alapul, csak azt egy sokkal vagányabb és áramvonalasabb formában kínálták tálcán az akkori Opel szalonok kirakatüvegein keresztül.
A formatervet egy japán úriember, Hideo Kodama rajzolta, aki 1966-ban csatlakozott a GM-hez, méghozzá a német villámos márka tervezőcsapatához. Kodama úr még együtt dolgozott az Opel akkori vezető designerével, Erhard Schnell-el és az ő helyettesével, George Gallion-nal. Az 1980-as években őt nevezték ki az Opel vezetőtervezőjének, ’81 és ’85 között még Chris Bangle is a csapatát erősítette. Az Opel égisze alatt többek között Kodama rajzolta a B Corsa formáját. Igen, azt az autót egy japán formatervező vetette papírra! Majd a C generáció is az ő ceruzájából pattant ki, sőt még az Agila is az ő nevéhez fűződik.
A Tigrát még koncepcióautóként az 1993-as Frankfurti Autószalonon mutatták be. A közönségnek annyira bejött a kis kupé, hogy egy év múlva már az Opel spanyol üzeméből gurultak ki az első példányok. A géptető alatt a Corsában is használt 1,4-es vagy 1,6-os Ecotec benzines motorokat találjuk. Dupla vezérműtengely, 16 szelep, elektronikus befecskendezés. Az előbbi 90 lóerővel, az utóbbi 106 lóerővel mozgatta a tonna körüli tömegű kupét. A nagyobb motor a Corsa GSi (később Sport) változatához volt elérhető. Az ötfokozatú manuális váltóművön keresztül lehetett terelgetni az autót, de a kisebbik motorhoz opcionálisan lehetett rendelni négyfokozatú automatikus váltóművet is. Ilyennel még sosem láttam Tigrát.
A futóműve szintén a Corsából érkezett, a kritikák miatt mindkét típusban a Lotus közreműködésével végezték el az áthangolást. A karosszériamerevítések miatt 150 kg-mal nehezebb volt, mint a Corsa. Az 1,6-os motorral így 10,5 másodperc alatt érte el a 100 km/h tempót, ami kerek egy másodperccel több, mint amit a Corsa GSi tudott. A vége 203 km/h volt, köszönhetően az alacsony, mindössze 0,31 cw légellenállási együtthatónak, ami akkoriban egy ekkora autótól még kiemelkedőnek is számított.
Az ajtót kinyitva úgy tűnhet, mintha ez egy B Corsa lenne, tulajdonképpen az is. A Tigra belseje egy az egyben az alapokat adó kisautóéval egyezett meg. Bent ülve fel sem tűnik, hogy ez egy Corsa, vagy egy Tigra. A 2+2 üléses kialakítás bár praktikusnak tűnhet, de a kupéforma miatt hátul igazából csak gyerekek, vagy kutyák/macskák férnek el. Eredetileg az USA-ban is forgalmazni kívánták a Pontiac szalonokon keresztül, de erről végül a GM letett, mert túl kicsinek találták oda. Viszont Dél-Amerikában pár évig forgalmazták Chevrolet Tigra név alatt.
A Tigra sokáig egyedülálló volt az európai piacon, mondhatni egyfajta kategóriát is teremtett, igazi konkurense is csak a később érkező Ford Puma volt. Az Opelnél a kísérletezőkedvű mérnökök unalmas perceikben úgy gondolták, hogy milyen remek ötlet is lenne az Omega háromliteres V6-os motorját belerakni a kis kupéba. Persze, elöl nem fért el, így fogták és berakták hátra az első ülések mögé, ezzel gyakorlatilag megelőzve a Clio V6-ot. Persze nagyon sokat kellett faragni és alakítani a karosszérián, hogy beférjen a nagy szív, de megoldották. A 211 lóerő és 270 Nm forgatónyomaték ebben a prototípusban a hátsó kerekeket gyötörte. Az üzemanyagtankot az autó orrába helyezték, az első tengelyeket pedig a Vectrából vették át. Ezzel a motorral az óriási Omega 243 km/h tempóra volt képes, a Tigra vonatkozásában sosem közöltek semmiféle menetdinamikai adatot. Ez a hóbortos prototípus megragadt ezen a szinten, hiszen ekkor már fejlesztés alatt állt a középmotoros Speedster.
Talán azt nagyon kevesen tudják, de a Tigra versenyautóként az Andros Trophy-ban is helyt állt. A csővázas gépre ráhúzták a kupé sziluett karosszériáját, amely alatt az összkerékhajtást egy 350 – 400 lóerő közötti teljesítményű V6-os motor gyötörte. Az Opel Tigra V6 Ice Race versenyautóról az alábbi videót érdemes megnézni.
2000 júliusáig tartott az Opel Tigra gyártása, a zaragozai üzemből összesen 256 392 db példány gurult ki a nyugati jobb módú fiatalok legnagyobb örömére. A legtöbbet, közel 60 ezer darabot Németországban értékesítették. Hogy mára mennyi maradhatott, azt nem tudni. Idehaza nagyon ritkán látok 1-2 leharcolt példányt, amelyeken látszik az idő vasfoga és a karbantartás minimalizálása. Neked volt, vagy még van Tigrád? Ha igen, akkor írd meg a sztorid!
