Autós körökben sokan csak úgy nevezik hogy a mini Corvette, mert úgy néz ki, mint a C3-as ‘Vette, mások csak a kis kólásüvegnek becézik, igen az Opel ősi kis sportkupéjáról, a GT-ről van szó, amely idén már az 50. événél tart. Persze a története már jóval több, mint fél évszázados, hiszen egy kísérleti autóként született. Ráadásul olyan ritka szerencsés konstelláció volt anno a németeknél, hogy az álomból sokak örömére valóság lett, és a kis GT az Opel mai napig íródó történetének egyik legjobb fejezetének számít. Egy kis visszatekintő az Opel GT születésére és múltjára.
Mini Corvette, avagy az Opel GT.
Az 1965-ös Frankfurti Autószalonon mindenki szíve hatalmasat dobbant, amikor is az Opel standját meglátták az Experimental GT tanulmányautót. A kis kompakt méretű kupé rendkívül csinos formát öltött, a lapos géptető és az áramvonalas ívek miatt olyan volt, mint egy kis kólásüveg. Az Opel eredeti célja az volt, hogy az Erhard Schnell által megálmodott sportkupéban fogják tesztelni a különféle alváz és motorkomponenseket, amelyeket esetlegesen a későbbi sportos modelljeikben alkalmazhatnak. Ekkor még eszük ágában nem volt szériában gyártani a GT-t, azonban a frankfurti elsöprő siker meggyőzte az Opel vezetését.
Az Experimental GT eredetileg szögletes fényszórókat kapott.
Három évnyi további fejlesztőmunka kellett ahhoz, hogy 1968-ban végre piacra kerüljön az Opel GT, amely egyben úttörő is volt az európai autós világban, hiszen ez volt az első európai koncepcióautó, amelyből szériagyártmány lett, másrészt akkoriban ez volt az iparág megfizethető álom sportautója, legalábbis itt Európában.
A dudenhofeni tesztpálya rekordere volt a dízel prototípus.
A végleges áramvonalas forma sokaknak az 1967-ben piacra került C3-as Corvettet juttatta az eszébe, innen ered a mini Corvette elnevezés, mint a típus másik beceneve. Ekkoriban ugye már javában a GM-é volt az Opel, hogy mennyire ihlette meg a tervezőket a forma, arról nem szól a fáma, de ha belegondolok az Opel korabeli KAD típuscsaládjába, akkor talán érthető az amerikai hatás.
Sergio Coggiola készítette a GT alapjaira a Sylvia koncepcióautót (1973).
A széria típust az Opel a franciákkal kooperációban gyártotta, a karosszériát Brissonneau et Lotz készítette, ők fényezték is az autót, illetve szerelték a belteret, míg a hajtásláncot az Opelnél kapta meg a kis kupé. A lemezek alatt főként a B Kadett műszaki alapjait használták, innen származott az 1,1 literes 60 lóerős és az 1,9 literes 90 lóerős motor is. A vásárlók körében természetesen ez utóbbi nagyobb és erősebb motor volt a népszerű, az észak-amerikai piacra is ebből került a legtöbb, ráadásul ott még az opcióként rendelhető háromfokozatú automatikus váltómű is népszerű volt.
Még elektromos változatot is készítettek belőle.
1971-ben az 1,9-es motor egy gyengébb, 83 lóerős változatát, amelyet a Junior kivitelbe szereltek. A GT/J változat többek között megszabadult a krómozott díszítőelemektől. Ebből a változatból csak 10 760 példány készült, így a gyűjtők körében igen népszerű, csakúgy, mint az első modellévben készült néhány száz darab még teljesen kézzel készült darab. Ugyanakkor az 1,1 literes motorral csak 3 573 darabot készítettek 1970-ig.
Az Aero GT csupán csak álom maradt.
Az Opel kupéját egészen 1973-ig gyártották, a pályafutása során valamivel több, mint 103 ezer példányt gyártottak, ezek közül elég sok az észak-amerikai piacra került, ott a Buick szalonokban értékesítették a típust. Ma már féltett kincs egy szép állapotban lévő példány, és olykor-olykor még felbukkan néhány pajtalelet, főként az USA-ban.