Az Aston Martin rajongóinak az idei év nagyon emlékezetesnek és különlegesnek ígérkezik, amiről még sokat fogunk beszélni évek múltán is. Azokra a beszélgetésekre gondolok, amik úgy fognak kezdődni, hogy emlékeztek-e a még az utolsó DBS-re, amiben V12-es motor volt? Vagy az egykori DB12-re, amelyben még tisztán belsőégésű motor volt? Az idén 110 éves brit sportautómárka egy igazán különleges autóval ünneple a jeles évfordulót. De mi is ez pontosan? Vélhetően ilyesmi a legtöbb autórajongó álma, egy V12-es sportautó manuális kapcsolású váltóművel. Pontosan ez az Aston Martin Valour, amelyet most közelebbről is szemügyre veszünk.
Igazi álomautót alkottak a britek, akiknek az autóiért legalább annyira tudok rajongani, mint a Maserati modelljeiért. Ha szabad ilyen hasonlattal élnem, akkor azt mondanám, hogy az Aston Martin az angolok Maseratija. A Valour az 1970-es és ’80-as évek V8-as Vantage modelljeinek stílusát és formavilágát idézi modern iterációban, de az 1980-as RHAM/1 ‘Muncher’ Le Mans-i versenyautó is itt-ott visszaköszön rajta. A márka nagy hagyományokat ápol az orrmotoros V8-as és V12-es sportautók között, amelyek a tradicionális építési módot követve készültek. Ezt képviseli az Aston Martin Valour, V12-es szív, manuális váltómű és a vezetés tiszta élménye, semmi más. Puristáknak készült, akik imádják szelni a kanyarokat a különleges gran turismókkal és sportautókkal.
A formája valamelyest ismerős, a 2020-ban bemutatott Victor modellt idézi. Ugyanakkor attól némileg visszafogottabb és harmonikusabb a formája. A neláskirácsért plusz pont a tervezőknek, mint ahogyan a kör fényszórók is az egykori Aston Martinokat idézik. A hátsó szárny egyszerűen belesimul a karosszéria vonalaiba, szinte természetes nyúlványa a hátsó traktusnak, ahol vékony LED-sorok alkotják a hátsó lámpákat, a köztük lévő rácsozat folytatásaként. Szerintem nagyon jól eltalált az autó formája, sportos, vagány, hozza a régi idők szellemiségét és ugyanakkor pokolian agresszív is.
Az agresszió természetesen nem csak a külsőségekben mutatkozik meg. A géptető alatt az 5,2 literes V12-es szívet két turbó támogatja. 715 lóerő és 753 Nm forgatónyomaték, úgy gondolom, hogy ez már bőven sok. Mindehhez egy hatfokozatú manuális váltómű és mechanikusan záródó differenciálmű tartozik. Ez egy igazán ritka párosítás, egy műszaki csoda. Az erő teljesen a hátsó kerekekre összpontosul, a 21″ átmérőjű kovácsolt alufelniken feszülő Michelin Pilot Sport S 5 gumiabroncsok legnagyobb örömére. Ezek elöl 275/35, hátul 325/30 méretűek.
A hajtáslánc csak egy része a Valour egyedi képletének. A futómű elöl-hátul teljesen egyedi, semelyik másik Aston Martinéval nem kompatibilis. Az adaptív lengéscsillapítókat és gátlókat teljesen egészében a V12-es motor erejéhez tervezték. A lassulásról karbon-kerámia féktárcsák gondoskodnak, amelyek elöl 16′ átmérőjűek és hat dugattyús nyereg harap rájuk, hátul 14″ méretűek és négy dugattyús nyereg préseli rá a betéteket.
A beltér nemesen egyszerű, a műszerfalat digitális kijelző alkotja. A beltér leglátványosabb eleme a váltókar, sokan már azt sem tudják mi ez. A felületeket zömében durva gyapjúszövet borítja, csak úgy mint anno az 1959-es Le Mans-i győztes DBR1 versenyautó üléseit. Ez olyan tipikus angol textil, a visszafogott zakóik jutnak erről eszembe. Az ajtóbehúzó is csak egy darabka bőr. Karbon és valódi fémfelületek tarkítják az utasteret. Ez tényleg azoknak való, akik élvezik is az autókat.
A 110. évforduló alkalmából az Aston Martin ugyanennyi példányt készít a Valour modellből. Már mindegyiknek van gazdája, így felesleges is volt közölniük az árat. A szerencsés vevők 21 külső színből, illetve a Q by Aston Martin stúdió palettájáról választhatnak. Egy biztos, vélhetően ez az utolsó V12-es Aston Martin, és egy csodálatos darabja a hanyatlóban lévő autóiparnak.
Forrás, képek: Aston Martin
