Valahol Los Angeles déli részén autózol a kora őszi napsütésben, nem sietsz sehová, mert úgyis tudod, hogy hová tartasz, ezért a kissé szemetes és elhanyagolt mellékutakon gurulsz a 80-as évek végéről származó klasszikus Alfa Romeo Spider volánja mögött. Az orrában nyugodtan duruzsol a kétliteres motor, a műanyag lökhárítóit már megette az UV, de mégis csak egy darabka stílus Olaszországból itt a nagy USA-ban, az álmok földjén. Egyszer csak elhagyatott épületek vesznek körbe, jobbra nézel és a kerítésen át megpillantasz egy Lamborghini Miurát. Lelassítasz és félrehúzódsz, nem hiszed el, amit láttál és közben bevillan az elmédbe, ha az ott egy ősi szupersportautó, akkor mi lehet még odabent. Felnézel és a bejárat fölötti táblán azt olvasod, hogy Porsche Foreign Auto Parts. Hallottál már erről a helyről, de még sosem jártál itt korábban. Azt is mondták már neked, hogy egy egykori német fickó nyitotta a Porsche bontót, aztán később más európai modellekkel is elkezdett foglalkozni. A kapun belépve tudatosul benned, hogy ez nem egy szokványos roncstelep, ahol ritka alkatrészeket lehet beszerezni, ez a hely az autótörténelem időkapszulája.
Rudi Klein valamikor az 1960-as években emigrált Németországból az USA-ba. Eredeti szakmáját tekintve hentesként próbált szerencsét Kaliforniában. 1967-ben nyitotta meg a roncstelepét, amely kezdetben Porschékra szakosodott, de később már Mercedesek, Ferrari, Lamborghinik és más egyéb olasz és német autótípusok is bekerültek a telepre, hogy aztán Rudi, immáron autós hentesként boncolja fel és csontozza ki a sérült, vagy teljesen totálkáros autókat. A bontás mellett azonban szépen lassan igen szép gyűjteményt is összerakott a komplett járgányokból. A Klein gyűjtemény legpatinásabb darabjai 40-50 évig maradtak rejtve a kíváncsi szemek elöl. 2001-ben elhunyt, az üzletet a két fia vette át.
Ahogy besétálsz az udvaron, akkor a sok 3000-6000 dolláros Porsche-gyom között fel lehet lelni az igazán különleges vadvirágokat is. Rozsdás, sérült karosszériák, autótorzók és különféle elemek hevernek a telepen, hol a poros földön, hol különféle állványokra felpakolva. Kibelezett, vagy épp bomlófélben lévő W100-as Pullmann Mercedesek, nagyon sok 911-es, néhány értékesebb 356-os. De van itt nagyon sok motor is, Porsche, Maserati, sőt Ferrari és Lamborghini is. Minden járgánynak bizonyára megvan a saját sztorija, valaha Kalifornia útjait rótták, majd egy mámoros este után jött egy elnézett kanyar és itt kötöttek ki, hogy azután szervdonorok legyenek, típustársaik éltek belőlük tovább. Ez alól kivételek a gyűjtemény egyben lévő autói, amelyek között bizony vannak nagyon ritka és különleges darabok.
A telep közepén egy bádogtetős fészerben különféle takarók alá rejtőzve bújnak meg a kincsek. Lássuk csak, mik is rejtőznek itt? Ha hiszed, ha nem, bizony itt van az a Mercedes 500 K ‘Caracciola’ Special Coupe, amelyet anno Sindelfingenben a márka a versenyzője, Rudolf Caracciola részére készített egyedileg. Majd több gyűjteményben is megfordult, végül Rudi autója itt kötött ki a másik Rudinál. Egyedi autótörténeti remekmű, amely értékét 4-6 millióra becsülik, persze dollárban.
De menjünk csak kicsit arrébb, a 300SL önmagában is egy remekmű és különlegesség. Itt akad belőle nem egy, és számos alkatrész is, de van itt egy kupé, ami szintén igazi ritkaság. A ‘Gullwing’ kupé egy ‘Alloy’, azaz egy alumíniumkarosszériás darab, amelyből mindössze 29 példányt készítettek, ez itt a 26. Ráadásul különleges tulaja volt. Az autót anno Luigi Chinetti, a Ferrari amerikai importőre és Le Mans győztes versenyző rendelte. A ‘Caracciola’ Specialhoz hasonlóan ez is a 4-6 milliós ársávban mozog. Hozzáteszem, hogy egy rozsdás, hiányos mezei 300SL is nagyjából 1 millió dollár.
A roncsok között három és fél Lamborghini Miura bújik meg. Az egyik, egy fél darab, egy kék frontrész egy rozsdás VW T2-es platóján, ezt lehet látni a kerítésen át. Vélhetően akkorát csattant az autó, hogy félbeszakadt a pályafutása. A három másik viszont meglehetősen egységes. Egy Giallo fényezésű, amely az 53. legyártott példány, egy Bleu és egy Verde színű Miura. Egyenként megérnek bő fél millió dollárt, és még lehet ugyanennyit rájuk locsolni, hogy újból a régi fényükben ragyogjanak, mondjuk a közeli Pebble Beach-en. A zöld eredetileg Claudio Zampolli tulajdonában volt, ő egykoron a Lamborghini mérnöke és tesztpilótája volt.
De ezeken kívül is van még itt bőven érdekesség. Akad itt néhány Maybach, egy pár Aston Martin V8, egy Maserati Mistral, amivel csúnyán elbántak, és egy Bora, ami viszont egész jól van, már a többi roncshoz képest. A BMW-k közül talán az 502-es ‘Marburg’ kupé a legérdekesebb, és pár kétkerekű bajor. Van itt egy Facel Vega FV2 is, ez volt az első, amit az USA-ba exportáltak. Sajnos az egykoron csodás francia kupét átalakították kabrióvá és valami irtó ronda felniken várja a jobb sorsát. Talán még megvannak hozzá az eredeti drótküllős kerekek is. Egy teljesen roncs Ferrari 330 GTC torzó teste is legalább 50-75 ezer dollárt is megér, mint ahogy az a 365 GTC/4 ‘Daytona’ is, amelynek megsemmisült az orra. Egy Alfa Romeo Montreal néz a négy körlámpáján keresztül, várva jobb sorsát.
Egyszerre különleges és szomorú hangulata van ennek a kaliforniai roncstelepnek, amely történetek gyűjtőhelye is egyben. A sztori azonban itt nem ér véget, a RM Sotheby’s által a telep értékei októberben kalapács alá kerülnek, mi pedig az értékesebb tételekről még külön is beszámolunk, már csak azért is, mert akad itt két régóta elveszettnek hitt prototípus is.
Tartsatok velünk a továbbiakban is!
Forrás, képek: RM Sotheby”s
