Ásítás a végtelenségbe – Toyota Carina teszt

Csipszer Máté újabb teszttel jelentkezett, én pedig örömmel osztom meg veletek ezt, a Toyota Carina E 1.6 XLi-ről szóló írását is. Remélhetőleg az idén megújuló vancello.hu-n a későbbiekben többször is találkozhattok majd a cikkeivel. Kellemes olvasást!
(Az előző, Toyota Corolla AE86-ról szóló cikkét IDE kattintva éritek el.)

Vancello

Ideális bankrablóautó, csak az mondja meg első pillantásra, hogy milyen típus, akinek van.

Kinyitom az idő vasfogaitól megtépázott garázsajtó szárnyait, ami hozzá nem méltó szépséget takar el az utca népétől,  az 1987-es, makula nélküli állapotban lévő Celica 2.0 GT, alias Cecília lapul a félhomályban. A zsanérok kínkeserves nyikorgásának elhaló hangját visszhangozza lelkem búja, amint állok az ajtóban és lehúzom fejemről a csuklyát. Beesek az ülésbe, kulcs be, a motor két hét állás után is olyan lelkesen indul be, mint kamaszlány a boroskólától.
Kigördülök, és a vízcseppek azonnal éles pengékként karcolják végig a 26 éves fémtestet, keserűség ez gépnek, embernek egyaránt. Ülök és hallgatom a kopogást, minden egyes csepp egy óriási ütést jelent Cili koporsójának szögeire, és tulajdonképpen én vagyok az, aki lesújt, hisz én hoztam ki ide, a rozsdagyárba.
Nem, ez így nem mehet tovább. Már csak azért sem, mert két éve mellém szegődött egy hús-vér nőszemély, aki lenyűgöző módon annyira átérzi a szerencsétlen helyzetem, hogy ilyen párbeszédet kezdeményez, amit ráadásul halálosan komolyan gondol:
– Holnap elmehetnénk majd vásárolni a Cilivel? Megnéztem, jó idő lesz.
Én viszont elröhögtem magamat magamon, ez a jelenet végképp eldöntötte, kell egy autó, hogy ne kelljen használni az autót.
Nem tartom magam reménytelenül vaskalapos embernek, a régi technikában hiszek, de ezt figyelembe véve nyitott voltam a márkák-típusok közt. Megkértem másokat is, hogy adjanak tippeket, de egyik sem volt jobb, mint egy már évekkel ezelőtti igásló jelöltem, Toyota Carina E. Egyszerűen nincs ekkora és ilyen jól felszerelt autó a belőtt árkategória környékén, amiben nincs nagy motor és még megbízható is, márpedig különösen az utóbbi elsőrangú szempont nálam. Megnéztem párat élőben, de vagy az autó nem tetszett, vagy a tulaj, aki el akarta adni. Nem sürgős, ráérek, nem kell lecsapni bármire, de azért napi háromszor ránéztem a hirdetési oldalra, mígnem egyszer csak felkerült ez. Nem pont így szólt a szöveg, de lelkesedésem miatt így éltem meg:

Karina vagyok, 19 éves vöröske, sosem hagytam még ott senkit, hosszú távra tervezek, tehát kalandorok kíméljenek! Formás, de átlagosnál molettebb testalkatú vagyok, 5 nyílással, jól meg lehet pakolni, és ha szükségét érzed, akkor hátulról akár be is akaszthatsz, te kis huncut utánfutófiú.

Ki nem hívta volna fel? Ha valamelyik hímtársam nem gondolja magát utánfutónak, nézzen magára, miközben lohol az asszony után a teszkóban. A képekről rögtön látszott, hogy ő az igazi, rá várok már hónapok óta. A hirdetés felkerülése után azonnal tárcsáztam a megadott számot, másnap pedig már egymáséi is lettünk, ezáltal végrehajtva életem leggyorsabb autóvásárlását. Nem véletlenül történt ez így, csápos emelőn alulról is végignézhettem, gyári Toyota kipufogórendszer végig (ezeknél nem ritka 20 évesen sem, még saválló anyagból csinálták, de azért mégiscsak komikus a mai világban…), törésnek semmi nyoma sehol a padlón, sem a kasztnin, ajtók is tompa puffanással csukódnak, ezekhez még nem nyúlt lakatos. Sem Lakatos, ugyanis még soha nem is törték fel, minden ablakon ott virít a Toyota felirat, még az első szélvédőn is. Az 1.6-os 4A-FE motor mind a 116 lova kellemesen nyerít, de ez nem is csoda, hisz még csak 210.000km-t mentek, azt sem vágtában, hisz egy nyugdíjasé volt 19 évig, aki nem csapott oda nekik és az utolsó két hónapban került csak új tulajához, aki most eladja nekem, mert neki ez a guruló bálterem kicsi, vett egy kisbuszt. Nem értek hozzá, nekem nincs gyerekem, ezért nem szóltam be, inkább örültem.

Manapság ekkora autó már minimum 18 collos szekérkerekeken állna.

Kesztyűtartóban a magyar használati utasítás, csomagtartóban a gyári elsősegélydoboz. Ülések nem szakadtak sehol, még a vezetőülés sem a tipikus ponton a bal vesénél, kormány is csak épp elkezdett kifényesedni. A váltó maga az álom, tipikus Toyota termék azokból az időkből, amikor még főként a hírnév árulta az autókat, nem a gonoszul vigyorgó, mancsait dörzsölő marketinges. Szépen fut, nem húz semerre fékezéskor sem, amely rendszer egyébként ABS-től sem mentes. Előttem a kormányon airbag felirat, klíma A/C kapcsolója ott pislog a műszerfalon, ami hibátlanul működésre is bírja a kompresszort. A műszerfal egyszerű, minden szükséges infó jól látható, a tervezők nem voltak irigyek, gondoltak a benzintolvajokra is, mert a szint a gyújtás levétele után is leolvasható. Minden ablak villanyos, bár az első kettő már szorul kicsit, de ezt meg tudom csinálni, kárpótlásul a bal első még automata is lefelé. Kuplung már kicsit magasan fog, de nem csúszik. Ennyi az összes baja, azaz semmi. Egy 19 éves, újszerű állapotú autó, aminek métere 88.300 Ft-ba került (4530mm). Újautó vásárlók milliókért, szevasztok!

Gyári dísztárcsák, vonóhorgon még rajta a kupak is, úgyhogy valószínűleg nem betonkeverők előtt töltötte életét, kőműves brigáddal a belsejében.

Nagy szerencsémre ez még J-s alvázszámú, tehát Japánban, 1995-ben legyártott autó, még nagyobb szerencsémre 1996-tól átvitték Angliába a gyártást, többek közt ennek is köszönhetem, hogy olcsón elérhető a típus. Állítólag azok is ugyanolyan jók tudnak lenni, mint a távoli keleten gyártott rokonaik, de én valahogy nem hiszek ebben. Másnapos Huligán John ugyanúgy húzná meg a csavarokat egy Chelsea meccs utáni esős hétfőn, mint Hajbókoló Keiko san, akinek a munka az élete? Ráadásul onnantól már olyan alkatrészek is belekerülhettek, amikre az volt ráírva, hogy Valeo. Őrizzük meg a komolyságunkat, az számít Toyotának, amit még a felkelő nap árnyékos gyáraiban raktak össze és japán alkatrészeket tartalmaz, minden más csak egy Toyota feliratot cipelő autó, ami nem kizárt, hogy lehet jó is, de minek kockáztatni. Mint a bor: minél régebbi, annál jobb.
Azóta is nagy a boldogság, első ablakoknak a szerkezetét megzsíroztam, azon kívül csak egy kis szilikont kívántak a gumialkatrészek, azóta siklik az ablak akadálytalanul, mint csiga a taknyon, vagy mint reggeli harmat meghízott vízcseppje a pitymallat napsugaraitól megfestett fa levelén.
Motor és a váltóolajat lecseréltem magam a garázsban, gyertyákkal és mindenféle szűrőkkel egyetemben. Vezérműszíj és feszítőgörgője, vízpumpa és ékszíjak, plusz a kuplung cseréjét rábíztam egy szervizre. Természetesen a régi cuccokat kértem vissza, így derülhetett ki, hogy még a vízpumpa is a gyári 19 éves volt benne, hibátlan mivoltában, el is rakom, hátha még jól jön. Terveim szerint nem mostanában kell meglazítani az autón csavart, már csak azért sem, mert 2015 szeptemberig a hivatalos bizalmat is élvezi.
És hogy milyen együtt élni vele? Hatalmas nyugalom, hatalmas kényelem, ebben minden hatalmas. Szerencsére a fogyasztás nem. Meg az arc sem, hisz senki nem veszi észre az utakon, ez egy lopakodó.

A jobb első ülés így van teljesen hátratolva.

A belső tér szürreálisan nagy, manapság talán luxuskategóriában van ekkora, mivel a mai autók kívülről hiába nagyobbak ennél, belül sokkal kisebbek. Már önmagában a légkondi gombja akkora, hogy még a „Légkondicionáló” szó is kiférne rá, lehet, hogy egyszer ráírom. Konkrétan hasznosnak bizonyul az első alkalmakkor morzsát tartani a farzsebben, beszállásnál elszórni, hogy utána könnyebben kitaláljunk. Az anyósülésen még soha nem ültem, mert ha nem én vezetek, akkor mindig hátra ülök, annyira élvezem a sofőrös autó hangulatot, térdem előtt még van 10-15 cm hely. A kormány is nagy, pedig felesleges lenne ekkora erőkar, a szervo túlzottan is sokat segít, szinte amerikai autósan kisujjal lehet forgatni egyhelyben. Kell is ezt tenni bőven, a Celica után fura, hogy minimum 4 teljes fordulatot kell tenyéréllel nindzsázni kopptól-koppig, ezt megfejelvén külön megszokást igénylő feladat parkolásnál a vonóhoroggal is kalkulálni az irdatlan túlnyúlás mögött. Így tökéletes az összhang, a futómű vízágy, a lágy ringatózáshoz pedig a nagy és könnyű kormány dukál, egy gyors kanyarodás még megzavarna a zen érzésben, ebben ez kizárt, tengeribetegek hátrányban. De ez a fajta kényelem szempont volt nálam, mivel fogantatásomkor fényt kaptam, ráadásul a szél is rossz irányból fújhatott a Vénuszdombon, mert a gerincem szereti megkeseríteni az életem azóta is, úgyhogy kimondottan kellemes a ringatózás a monstrumban, hajóskapitány vagyok. Ha pedig hiányozna, hogy megüljek egy légkalapácsot, csak behuppanok a Cecíliába és máris rázkódhat a gerincvelő.

A középkonzol kicsit BMW-sen a vezető felé fordul. És itt véget is értek a hasonlóságok.

A csomagtartó háromhullás. De lehet, hogy négyen is elférnének benne, elképesztően nagy, amikor először kinyitottam, megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy nincs belül nagy por, mert ekkora térben az már összeállhatna egy külön bolygóvá. Mivel kerékbuzi vagyok, négy helyett néha kettővel is beérem, tehát szempont volt, hogy ötajtós legyen a kasztni (ritka, mert főleg négyajtós készült) és ledöntött ülésnél könnyű legyen berakni a bringát. Sikerült túllőnöm a célon, ide nekifutásból is bedobhatom tíz méterről a fémkecskét, ha netán négy körtével többet innék a kispolgárilag elvártnál és azok rávennének erre. A hátsó ülések a csomagtérből is előredönthetőek, bár jó hosszú karok kellenek ahhoz, hogy odáig elérjünk, én még meg sem kíséreltem megtenni.

Intergalaktikus tér, mely fölött a kalaptartónak csak a fele emelkedik meg ajtónyitáskor. A kédergumi gyártósora hosszított műszakban dolgozhatott.

A beltér mementója annak, hogy ekkor még szabadon választható volt, hogy miben akarunk kimúlni, így nemhogy szivargyújtó van (ebben még soha nem volt használva a 19 év alatt), de a hamutartó meg is van világítva!

Tipikus japánzöld derengés a hamutartóban a fedél felnyitása után.

Mindettől függetlenül nem egy Alfa Romeo belső, a dizájn oltárán viszont legalább nem lett feláldozva a minőség, minden kárpit hibátlan és a műszerfal sincs megrepedve sehol, várhatóan nem is lesz egyhamar, de ez majd kiderül, ugyanis csillaggarázsban fog állni ezentúl.
Cél nem az elpusztítás, hanem a minőség szinten tartása, folyamatos használat mellett. Aki engem ismer, az tudja, hogy nehéz lesz nem költenem rá feleslegesen, de megpróbálom megállni.
Elméletileg könnyű, hisz immáron három nővel élek egyszerre: Erika, Cecília, Karina. Ennyi nő egyetlen férfira elméletileg idegőrlő hatással jár és muszájból is van hova rakni a pénzt, hisz valami baja valamelyiknek nyilván mindig lesz, a nagy számok törvénye pedig könnyen rossz hatással tud lenni az én kisszámú bankszámlámra. De nem csüggedek, főként, hogy Karinát nemcsak egyedül vagyok kénytelen nevelni.

Sosem értettem, milyen más infó kell még ezeken kívül.

Nem sport, sem kultuszautó, de mégis könnyű megszeretni rövid idő alatt is. Aki nem ért hozzá, annak csak egy óriási öreg vasdarab és mikócseréledmále, aki viszont tudja, hogy ez a világ egyik legmegbízhatóbb típusa, az elismerően hümmög a látványától is. Sokat emiatt bedarált az emberi hülyeség, mivel megbízható, nem vigyáztak rájuk, hisz úgyis megy. Ennek köszönhetően már nem annyira gyakori jelenség az utakon, de azért még van bőven belőle, kora ellenére meglepően sok szép példány is akad. De ha minden tulajdonos megvolna a tanácsot, amit esetemben a kesztyűtartóban talált magyar használati utasítás rejt, akkor az összes legyártott példány futna a mai napig az utakon, amiket nem törtek rommá, hisz ez nem egy csak úgy tönkre.

„Gépjárművét tartsa jól beállított és kifogástalan állapotban. …A Toyota intenzív kutatással és tervezéssel, a legkorszerűbb technológiát felhasználva járult hozzá a korrózió megelőzéséhez, és a legkiválóbb minőségű gépjárművet biztosította Önnek. Minden további Önön múlik.”

Nos, rajtam aztán nem fog múlni, mutassuk meg egymásnak, mit tudunk, milyen sokáig. Nekem még talán van hátra pár évtized, ennyi egy Carinának sem okozhat gondot.