vancello.hu – autókról saját szemmel.

Mint látjátok, hosszas tervezgetés után megújult az oldal és egyúttal ezentúl a www.vancello.hu címen is elérhetővé vált.

Az új külsőért köszönetet mondok Paszy barátomnak, aki az ötleteimet formába öntötte, és esztétikussá tette, akárcsak a “subarus” dizájnnál, itt is végtelen türelemről tett tanúbizonyságot.

Köszönet illeti a barátnőmet, a barátaimat, akik őszinte kritikával illették, ezzel is elősegítve, hogy a lehető legszebben valósuljon meg, amit elképzeltem.

A téma az éjszakai autózás volt, amit olyannyira szeretek, remélem sikerült visszaadni a hangulatát. Akik esetleg fanyalognának a fekete háttér miatt, gondoljanak arra, hogy mennyivel energiatakarékosabb. :))) Nyilván mindenkinek nem fog tetszeni, de remélem, a többség örömmel fogadja a változást.

Most már 3 éve, hogy elkezdtem a saját örömömre írogatni ezt az autós blogot. Mint azt sokszor észrevehettétek, én a saját véleményem írom le, ha ez sokaknak nem tetszik, akkor is, hiszen ettől marad őszinte ez az egész.

Így lesz ez a továbbiakban is, remélem ezután is jó szórakozást nyújt nektek, elgondolkodtat, vagy megdöbbent amit mutatok, vagy írok.

Itt szeretném megjegyezni, hogy várom a tanácsokat, témákat, építő jellegű kritikákat a bloggal kapcsolatban a vancello@totalcar.hu e-mail címen, ha van kedvetek, írjatok bátran!

További kellemes olvasgatást, videónézést, kikapcsolódást kívánok mindenkinek!

Total
0
Megosztások
2 hozzászolás
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share