Duroplastba öntött álmok

Kicsit korábban érkeztem a volt börgöndi laktanyába, ahova három érdekes autót vártunk fotózásra, így volt időm szétnézni egy kicsit. Az egykor élettel teli falak közt már utat tört a természet, az utakat beszövi az aljnövényzet, fák nőnek az erkélyeken és a betonozott árkokban. Az autó rádióját háttérzajként sistergésre állítva egész hátborzongató a hatás.

A valamikor művelődési házként szolgáló, oszlopos homlokzatú épület falai között bóklászva olyan érzés fogott el, mintha Pripjatyban csavarognék. Szinte vártam, hogy feltűnjön egy kétfejű macska, vagy egy óriási rovar, de nem jött egy sem. Viszont egyszer csak megtört a csend, és Valerie, valamint CaSh – újdonsült szerkesztőtársam – nyomában megérkezett három UFO-szerű látomás: Trabantok voltak, nem is akármilyenek! Egyikük magasabban, a másik kettő az aszfalthoz igen közel siklott, míg meg nem álltak előttem.

Az ajtók kinyíltak, és a három NDK-s pilóta máris előttünk termett, sorrendben Gábor, Csabi, és Ákos.
Köszönés után egyből rámpaépítés kezdődött, hogy Ákos 1982-es gyári állapotú 601-esét a művelődési ház színháztermében fotózhassák.

Valami összefüggésnek kell lennie a volt szovjet épülettervezés és a Trabant méretei között, mert éppen elfért az oszlopok között a kis autó. Csabi a kombival (mit merészelek, Universal az) és Gábor a gyönyörű világoskék kétajtóssal (Limousin, ha már ennyire pontos akarok lenni) a bejárat elé parkolt – gyönyörű volt a kontraszt a hibátlan autók és az omladozó falak között. Amíg bent CaSh, kint pedig Valerie kattogtatta lelkesen a fényképezőgépét, én sorban faggatni kezdtem a tulajdonosokat.

Először Csabit kértem meg, hogy mutassa be az autóját:

-Egy Trabant kombi adta az alapot. Jelenleg egy VW Polo G40 motor és váltó van benne, elöl-hátul tárcsafék, ültetett futómű, egyedi fényezés, Schmidt felnik, bőr belső, hifi, sok króm.

Ha jól tudom, kezdetben Wartburg motorral próbálkoztál erősíteni a járgányt. Miért nem felelt meg?

– Sajnos nem bírta a gyűrődést, átlagosan kétezer kilométerenként kellett javítani. Az ötödik lerobbanásnál feladtam, akkor döntöttem a Polo motor mellett.

Mikor készült el az autó?

-A jelenlegi állapotát 2009-ben érte el, de igazából soha nincs kész.

Csabi autóját még a múlt évtized közepén meg tudtam nézni közelebbről, a lélegzetelállítóan aprólékos, mindenre kiterjedő és igényes építés már akkor is levett a lábamról. Később aztán láttam az autót teljesen csupasz, üres karosszériaként is, akkor volt születőben a jelenleg is látható eredmény. Elképzelhetetlenül sok energiát és időt emészt fel egy Trabantot ilyen minőségben átépíteni, a költségekről már nem is beszélve.

Csabi: – a fényezőnek, a krómozónak mindegy, hogy egy nagy V8-as amerikai, vagy egy Trabant alkatrészt készít, az anyag és munkadíj ugyanannyi, így egyáltalán nem olcsó egy ilyen autót megcsinálni.

Ékes példaként szúrnám ide, hogy a jobb oldali visszapillantó tükör 100 Euroba került, ami a mai árfolyamon számolva nagyjából 29 ezer Forintot kóstál.

CaSh nagyszerű képei nagyban:

Aki ott áll az autó mellett, az még így is azt mondja, hogy minden fillér megérte, amit ráköltöttek.

Miközben ide-oda álltunk, hogy ne lógjunk bele a készülő képekbe, Gáborral folytattam a beszélgetést.

– Az enyém egy 1986-os Trabant, ültetve van, elöl tárcsafékkel, bőr belsővel. A színe azért ez a világoskék, mert pont ugyanilyen színű Trabantunk volt gyerekkoromban. A felnik Mattig márkájúak, a motor és a váltó pedig gyári. Szintén 2009-ben nyerte el a jelenlegi formáját.

A költségekről csak annyit írnék, hogy egy ötös Golfot simán venni lehetne a ráfordított összegből…  

Hogyan ültetitek a Trabantokat? – tettem fel a következő kérdést.

– A laprugókat rugókovács készíti el, és néhányat szembe fordít egymásnak, így a laprugó íve kisimul, amitől csökken a magasság.

A fekvőrendőröktől nem kell tartani – teszem hozzá gondolatban, hiszen a kétütemű motornak nincs kartere, amit oly nagyon féltenek a négyütemű autók porba verői. Lám, az előrelátó NDK mérnökök gondoltak a következő generációk hóbortjaira.

Közben CaSh érkezik, behajol az autóba, és csodálkozva megjegyzi, hogy nincs Trabant-szaga.

Az utastérbe beszimatolva valóban egy kellemes, „nyugati autós” illatot érezni, igazán szokatlan a hozzá társított jármű látványának tükrében.

A csomagtartóban nincs pótkerék – a Mattignak szűk is volna a gyári lemezdomborítás, viszont van egy szép szőnyeg, és természetesen belül is az általam csak hibátlan-jajdekéne-kék szín pompázik mindenütt. Nem csak Csabi, Gábor is ad az apró részletekre.

Eközben nyílik a kombi csomagtartója is, a számat pedig elhagyja az a bizonyos „b” betűs szó. A felsorolásban lazán csak hifiként említett szerkezet egyik eleme, a mélyláda (milyen mély? 🙂 ), előtte pedig az erősítők ragadják meg a tekintetem. Csabi csak ennyit mond:

-Mondták, hogy szép autó, de hol a hifi? Így került bele az is.

A két Trabiban egyenként is órákig lehetne gyönyörködni, hosszan beszélgetni az apró részletekről, de bent, a színházteremben még vár rám Ákos gyári állapotú vasa (duroplastja) is.

Vele amúgy nehezebben tudtam szóba elegyedni, mert fényképezőgépet hozott magával, és hol az épület erkélyén – amiből már tekintélyes méretű bokor nőtt ki -, hol a hátunk mögött, hol pedig a falak között láttuk kattintgatni. Persze nem menekült, következzék ő, és az általam csak kontrollpéldánynak nevezett jármű.

– Egy internetes aukciós oldalon vásároltam olcsón ezt az 1982-es Trabantot. Persze az állapota nem volt ilyen, mint most, de a fényezése még mindig az eredeti. Rengeteg munkával lett letakarítva, és rendbe téve, a cél a gyári állapot volt. Így gyári a magasság, a gumik is diagonálok.

Közben már kezében a telefon és peregnek előttünk a felújítás képei. A mohás, szürkére porosodott, matt masinából a szemünk előtt változik gyönyörű veteránná a kis Trabi. Mindig öröm a hozzá hasonlóan lelkes tulajdonosokkal beszélgetni.

Ezután az idős embereknél elpusztuló (jó lesz még valamire, nem eladó) üléshuzatokról és egyéb alkatrészekről folyik a beszélgetés a srácokkal, sőt, Csabi épülő Barkasáról is láthatok pár képet – ütős lesz.

Mire felpillantunk a telefonból, CaSh már kapucnit húzva áll a gyári állapotú 601-es előtt, kezében egy zsineg végén izzó vasgyapottal. Hiába, a fotózásban ők vannak otthon, tudják, mi tetszik a kamerának. Látva az eredményt, megérte vizes palackkal a kézben figyelni, hogy felgyújtjuk-e az egyébként éghető, valamint fém alkotóelemeitől totálisan megfosztott épületet.

Valerie gyönyörű fotói nagyban:

Az izgalmas percek után felteszem a kérdést, hogy miért a Trabira esett a választásuk, amire 2:1 arányban az „ez volt a családban gyerekkoromban” válasz érkezik. Egyedül Ákos adja a „csak úgy jött” választ.

A benti fotózás után a gyári állapotú masina is elindul kifelé, némi gumifüstölés – igen, poros kövön ilyet is tud egy Trabant – és egy kis porolás, valamint pár újabb kép elkészültét követően már az épület előtt állnak össze egy közös képre az autók. Ekkor drámai igazán a hatás, amit az épített autók közvetítenek. Jóval alacsonyabbak és széles kerekeikkel jóval mokányabbak a széria példányhoz viszonyítva, bár kétségkívül az eredeti állapotnak is megvan a maga sajátos varázsa.

Lassan kezd sötétedni, a lakatlan épületek kibontott ablakainak helyén a lenyugvó nap átszüremlő aranysárga fénye kísérteties hangulatot áraszt, mintha mégis lakna még ott valaki. Pedig csak a múló idő, és a mindent elnyelő anyatermészet az, aki a falak között jár lassú, de annál határozottabb léptekkel.

Ideje búcsút vennünk egymástól. Még egy utolsó pillantás az álomszép paripákra, egy kézfogás, és már az autómban suhanok a hosszú, nyújtott kanyarokban, magam mögött hagyva ezt a varázslatos laktanya-romot, és a benne vendégeskedő új ismerősöket.

„Kell egy Trabi, egyszer kell egy Trabi!”- morzsolgatom a fogaim között a szavakat, miközben egyre jobban körülvesznek a város fényei.