Pekingtől Párizsig, Szentgálon át

Péntek reggel tudtam meg a hírt, hogy milyen nemes verseny látogatja meg kis hazánkat, ezen belül is a régi Veszprém rali gyorsasági szakaszát, Kislőd-Szentgált.  Izgatottan vártam a hétfőt. Hozzám közel eső helyszín, ismert számomra, így a maradék napokban az internetet néztem, hogy a „nagy” magyar portálokon milyen hírt hoznak a versenyről. Sajnos nem sok sikerrel, mert alig említették meg bárhol is, ezért tüzetesen megnéztem a hivatalos oldalt, ahol mindent megtudhat az, aki a verseny iránt érdeklődik. 

Ezen a részletes térképen látható, a tizenegy országon átívelő útvonal. Június 12-én, vasárnap rajtoltak el Pekingből, és a tervek szerint július 17-én vasárnap érkezik meg a százkilenc járműből álló mezőny Párizsba. A 13695 kilométeres távot 36 nap alatt teljesítik a  24 országból, 38 különböző típusú autóval versenyző pilóták. Aszfalt, murva, homok, sár ezeken a különböző minőségű  utakon vezet ez az izgalmas verseny.

Képen Gerry Crown 84 éves pilóta, az 1974 Leyland P76 volánja mögött látható. Ő a mezőny legidősebb versenyzője, navigátora Matt Bryson, mindketten Ausztráliából érkeztek. A legöregebb gépkocsi, az 1915-ös American LaFrance, amivel amerikai versenyzőpáros próbál szerencsét. A legfiatalabb négykerekű a mezőnyben, egy 1977-es Mercedes Benz 280E, szintén Ausztráliából. Az első versenyt egy párizsi újság hirdette meg, tízezer frank díjazásban Peking-Párizs között. 1907. június 10-én rajtoltak, és a győztes versenyző az akkori húszezer kilométert, hatvan nap alatt teljesítette nehéz, és veszélyes terepviszonyok között. A második jármű csak huszonegy nappal később érkezett meg Párizsba. A verseny érdekessége, hogy az akkori győztes autó ami egy 7500 ccm Itala volt, 100 kilométerenként 30 liter üzemanyagot, és 16 garnitúra gumit használt el.

Hétfőn kilenc órakor érkeztünk meg Szentgál település központjába. Gondolván, hogy egy ilyen híres, és tiszteletreméltó verseny lesz, időben ott kell lenni. Bizonyára temérdek ember lesz kíváncsi az öreg vasak versenyére, valamint a rali versenyeket ismerve, korán van pályazár, és szerettem volna a lehető legjobb helyről követni az eseményeket. Ez nem így volt.  Amikor megérkeztünk a helyszínre, csak a régi versenyek emlékéből kikövetkeztetve álltunk meg, hogy akkor itt lesz a cél. Egyetlen ember sem volt a helyszínen, pár karó jelezte nekem hogy itt lesz talán a verseny. Kicsit zavartan álltunk meg egy fa alatt. Azt gondoltam rossz helyen járunk. De egyszer csak hirtelen, emberek bukkantak elő a semmiből, sárga, fehér mellényben, és szemlélték a pályát, papírt tartva a kezükben, majd nekiálltak építeni, a versenyhez használt kellékeikkel. Úgy éreztem magam mint Csoki az Üvegtigrisben, amikor ki akarták rabolni a postát; figyeltek. Sehol senki. És egyszercsak egy futóverseny, összes résztvevőivel, nézőkkel, díjátadó ceremónia mesterrel megjelentek. Szóval így jelent meg, és építette fel a célt az MNASZ sportbírói gárdája, meglepetés szerűen. 

A kitűzött rajt Kislődnél a tervek szerint 11:08-kor indulna. Mint azt a barátságos és kedves magyar versenyt biztosító sportbíróktól megtudtam, nekik nincs közük a verseny lebonyolításához, csupán felkérték őket, az angol szervezők, hogy a helyi versenyszokásokhoz híven, lássák el a feladatukat, úgy mint rádiós pontok, rajt, cél, beíró biztosítása, és a verseny gördülékeny lebonyolítása. Az időmérés, járművek mentése a versenyt szervezők feladata volt. Jött két fiatal angol srác, csupa mosollyal arcukon, ők voltak a versenybírók. Szemlét tartottak a helyszínen ahol megállapították, hogy a versenypályán a stoptól 70 méterre egy elhagyott jármű áll, pont egy derékszög kanyar után. Valószínűsíthetően egy helyi lakos, a buszmegállót így közelítette meg, és elment dolgozni. Bizonyára minden nap így tesz ha dolgozik, csak most épp egy nemzetközi verseny közepébe cseppent. Az angol bírók hamar oldották a helyzetet, áthelyezték a célt 100 méterrel feljebb. Nem állhat útjába semmi az időtervnek, versenynek. 

Közelgett a szakasz rajtjának időpontja, de rajtunk kívül (versenybírók, valamint a párom és én) nem volt más a helyszínen. Kisvártatva, pár bennfentes érkezett akik követték a mezőny útját, valamint egy idősebb úr, aki motorral kísérte a versenyzőket. Az angol rendezők prospektussal a kezükben, lejártak mindenkit és mosolyogva minden kézbe nyomtak egy színes anyagot a versenyről. Amit még meglepődve tapasztaltam, hogy semmi különleges időmérő fotocellás berendezésük nem volt. Csupán egy stopper órát használtak. A stopba érkező versenyző megállásakor  nyomódott le a mérőóra gombja. Tehát a két versenybíróból, – egyik a rajtban, másik a célban -, egy felvezető autóból, és egy záró autóból (amelyek mentési feladatot is elláttak) állt az angol szervezői gárda a 109 versenyzőhöz. Egyszerűen fantasztikus számomra, hogy versenyezni, és versenyt szervezni így is lehet.

Két perc késéssel, de elindult a rajt. Szépen érkeztek meg a versenyzők. Azt azért tudni kell, elég rugalmas maga a verseny. Nincsenek túlzó kötelezettségek. Van egy időterv, és az nyeri a versenyt aki a kiírt időkhöz a legközelebb teljesít. Nem kötelező az összes szakaszon végigmenni. Ahogy haladnak, 2-3 szakaszversenyt rendeznek országonként. A fő útvonalon kötelező a részvétel, de ezeken a kisebb helyi versenyeken nem. Nem kötelező a sisak, a bukóketrec, nincs lassító, mindenki úgy megy ahogy a legjobb tudásához mérten tud, és gépjárműve engedi. Nincs rajt sorrend, ahogy érkeznek, úgy rajtolnak. Azt gondolom, hogy az igencsak tekintélyes össztáv, tiszteletet parancsol a verseny iránt, minden résztvevő számára.  Saját maguk oldják meg a szervizeket is, nem követi őket szervizcsapat.

Számomra lenyűgöző volt látni ezt a rengeteg autó csodát. Legfőképp azért, mert csak múzeumban, kifeszített kötél tiltó távolságával csodálhatjuk meg ezeket a matuzsálemeket. Most viszont működés közben láthatóak, méghozzá nem épp a legkíméletesebb versenykörülmények között, és még meg is lehetett érinteni őket. 

Volt akinek nem jött össze egy kanyar, Kislőd-Szentgál murvás pályáján, de ezek az emberek nem a feladásról híresek, kifeszegették a kasznielemeket, majd levontatták őket a célig. Az elhajolt futóműveket visszahúzatták, tetőablakon át szálltak ki, de a versenyt fel nem adták. Tovább már saját erőből mentek.

A tikkasztó hőség, és a hatalmas por ellenére vidám versenyzőpárosok érkeztek a célba, majd kisvártatva folytatták útjukat a régi Nagyvázsony-Vigántpetend murvás gyorsasági szakaszára. Amint azt megtudtuk, az ösküi gyors elmaradt, mivel hadgyakorlatot tartottak, így más pályán kellett a versenyzőknek teljesíteni a Veszprém melletti szakaszokat. 

                                        >>>>>>GALÉRIA ITT NYÍLIK!<<<<<<<<<

Aki bármelyik versenyt is látogatta meg, garantált nagy élménnyel gyarapodott. Volt olyan néző aki a kislődi rajttól nem messze, egy üzembe dolgozik, és meglátta munka közben, hogy mi zajlik tőle pár száz méterre, otthagyta a munkát, és kijött megcsodálni a célba érkező csodákat. Mindenki azt neheztelte, hogy nem hallott róla. Sajnos egyáltalán nem volt hírverés a verseny körül. De azt nem tudhatjuk, hogy a verseny szervezői akarták-e így, vagy a mi autósportunk irányítói. Ez már nem is fog kiderülni. Egy biztos, van mit tanulni azoktól akik ilyen versenyt képesek lebonyolítani. Minden elismerésem azoknak, akik ezt a távot levezetik!