A koncepcióautók az autós világ diplomatái, akiknek az a szerepe, hogy a jövő elképzeléseit közvetítsék az autósvilág, valamint a nagyközönség felé. Ezeket a modelleket tekinthetjük akár úgyis, mint az autóipar formatervezési attaséi, az Álmok a múltból rovatunkban eddig is ezen design diplomaták múltbeli tevékenységét mutattuk be, a legújabb fejezetben a ’60-as évek Németországba tekintünk vissza, méghozzá az egykor patinás márkaként ragyogó Opel formatervezési nagykövetségére, ahol az első titkár szerepét mindenképpen az Opel CD, vagy más néven a Coupé Diplomat töltötte be.
Diplomatához méltóan elegáns
Az 1960-as években az Opelt még egy lapon említették a Mercedes-Benzzel, ma már sajnos ez nem mondható el a márkáról, sőt az utóbbi 20 év autóit áttekintve csak igazán kevés említésre méltó modell született, hirtelen talán csak a G Astra olaszok által rajzolt (Bertone) kupé és kabrió változata ugrik be, már ami önmagában csak a szépséget tekinti. A General Motors volt az, akinek a rüsselsheimi autógyártó a felemelkedését köszönheti, a ’60-as évek Opel autóit leginkább az amerikai cirkálók stílusában megalkotott, de Európára szabott méretű autók jellemezték, gondoljunk csak a híres KAD típusokra, a Kapitän, az Admiral és a Diplomat, amelyekben akár 5,4 literes Chevrolet-féle V8-as motor is megtalálható volt (Diplomat). Mind közül a legnagyobb és legjobban felszerelt a Diplomat volt, amelynek két generációjából 1964 és 1977 mindösszesen csupán 32 652 példány készült.
Te visszamennél érte az időben?
A ’60-as évek azonban nem csak ezen típusok miatt volt fontos az Opelnak, hanem azért is, mert a GM úgy döntött, hogy a Michigenben található design centerének mintájára Rüsselsheimben is létrehoznak egy új formatervezési központot George Gallion vezetésével, akinek az lesz a feladata, hogy az Opel számára olyan formanyelvet alkosson, amely által az autóik egyből felismerhetőek lesznek. Első munkájuk az Experimental GT volt, amelyet bemutatóján már akkora siker övezett, hogy nem sokkal később ebből született meg a baby Corvetteként is emlegetett Opel GT.
Már az első skicceken is különlegesnek tűnt
A ’60-as évek végén a német autóiparban még nem volt annyira jellemző a koncepcióautók készítése, azonban az Opel anyavállalatánál az USA-ban ennek már nagy hagyománya volt, gondoljunk csak a Motorama korszakra. A németeknél ekkoriban leginkább csak a Mercedes volt az, aki ezen a területen is nagyot alkotott, 1969-ben mutatták be a C111 koncepciójukat, és talán erre volt egyfajta válasza az Opelnak a Coupé Diplomat, amelyet egy elegánsan sportos túra kupénak szántak.
Charles M. Jordan
Az ismert amerikai autódesigner nemrégiben ünnepelte volna 90. születésnapját (1927. október 21 – 2010. december 9.). Charles Morelli Jordan, vagy ahogy sokan hívták „Chuck” tanulmányait az MIT-n végezte. Tanulmányai idején a háborút követően elsőként nyerte meg a Fisher Body Craftsman’s Guild formatervezési versenyét, és ezzel együtt egy 4 000 dolláros ösztöndíjat is. Amerika legnagyobb autógyártójának akkori vezető formatervezőjének, Harley Earlnek az asszisztense, Howard O’Leary figyelt fel az ifjú tehetségre, aki meghívta őt, hogy tanulmányainak gyakorlati idejét töltse el a GM-nél. 1949-ben kezdte meg ott a munkát, az első projektje az Aerotrain vonat megtervezése volt, amelyet 28 éves korában hozott össze. Később a Caddilac vezető formatervezőjévé nevezték ki, részt vett a korszakot meghatározó „fintail” hátsó megalkotásában. A ’60-as és ’70-es években jelentős időt töltött el a GM Europe-nál, azon belül is az Opelnél, ahol számos típus megalkotásában részt vett, mint pl. a Manta, az Omega A, és az F Astra. 1986 és 1992 között ő volt a General Motors negyedik designért felelős alelnöke. Szinte az egész életét a formatervezésnek szentelte, Dél-Kaliforniában még ifjú képzőművész diákoknak is oktatott autóipari formatervezést.
A CD megalkotásáért Charles Morell „Chuck” Jordan akkori vezető formatervező felelt, aki csapatával egy letisztult, ugyanakkor csodálatos vonalvezetésű kétüléses kupét álmodott meg az 1969-ben piacra kerülő Diplomat B alapjaira és annak V8-as motorjára. Az elegáns vonalvezetésű Cupé Diplomat mindössze 1,11 m magas volt, a fő cél az volt, hogy a nagyközönség szíve azonnal megdobbanjon az újdonság láttán, ami azt hiszem, hogy sikerült is, főleg a Candy Apple Red fényezéssel megspékelve.
„A” oszlop nélkül
Az autó különlegessége leginkább abban rejlik, hogy nincsenek hagyományos értelemben vett ajtajai, hanem a szélvédő, amely egy egységet alkot az oldalablakokkal, előre bukik, mint egy vadászrepülő pilótafülkéjének a teteje, így téve lehetővé az utastérbe történő be- és kiszállást. Ezen kívül a beltérben is voltak olyan, a korhoz mérten szokatlan és jövőbe mutató megoldások, mint az állítható pedálsor, a kormányoszlop és a műszercsoport. Továbbá a kor legnagyobb luxus extrájának számító autótelefon is bekerült a CD középkonzoljába.
Meztelenül is szép, főleg az amerikai V8
A letisztult vonalvezetést semmi sem töri meg az autón, elől például bukólámpákat kapott a CD, de a hátsó lámpák is teljesen belesimulnak az autó vonalaiba. Trükkös az A oszlop, amely hagyományos értelemben véve nincs az autón, amelynek fő célja az volt, hogy a tető vonalvezetése egységben maradjon az autó orrával, majd ugyanazon vonalban folytatódjon egészén a hátsó végéig.
Korát megelőző beltér, minden amire egy diplomatának szüksége lehet
Bitter Sweet Simphony
A The Verve nagy sikerű száma ugrott be először, amikor meghallottam az Opel CD kapcsán a Bitter nevét, azonban a Coupé Diplomat esetében talán mégsem beszélhetünk teljesen keserédes szimfóniákról. A frankfurti sikert követően a GM megbízta Pietro Frua manufaktúráját, hogy készítsen két majdnem gyártásra kész CD-t, amelyek 1970-re (ezüst színű) és 1974-re (a kék példány) készültek el, és számos nemzetközi autószalont megjártak. Szembetűnő, hogy a szélvédővel egyben lévő ajtómechanizmust hagyományos megoldásra cserélték, továbbá 2+2 üléses kialakításúvá tették a belteret, mindezt továbbra is a Diplomat B alapjain. A ’70-es években regnáló GM vezér Bob Lutz azt ígérte, hogy az autó Opel Strada néven a szalonokba is kerülhet, ez azonban nem valósult meg, amelynek a következő okai voltak. Frua nem rendelkezett elegendő kapacitással a gyártáshoz, egy ilyen imázsmodellt pedig túl költséges lett volna az Opelnek házon belül gyártania, ráadásul a GM tartott attól, hogy a Corvettenek házon belül csinálnak konkurenst, ami rontotta volna az üzletet.
Eric Bitter 1970-ben sokszor látta David R. „Dave“ Holls-t, aki ’71-ben lett az Opel vezető formatervezője, az egyik Frua CD-vel közlekedni, az autó teljesen megbabonázta. Dave ösztönzésére Bitter 1971-ben alapította meg a saját cégét és megalkotta a Bitter CD-t, mondhatni Fruaval párhuzamosan fejlesztettek szériaautót a Cupé Diplomat koncepcióból, annyi különbséggel, hogy Bitter végül a saját változatát gyártotta is. A Bitter-féle variációt Laut Herbert Killmer tervezte, ám mivel az újdonsült cégnek nem volt szinte semmiféle gyártókapacitása sem, így Eric Bitter megbízta a kisszériás járműgyártásban járatos Baurt, hogy gyártsa le a karosszéria elemeit, majd szerelje is össze az autót a Diplomat B alkatrészeit felhasználva. A ’73-as IAA-n már ott is volt a Bitter CD, amelyre csak a szalonon 176 rendelés futott be. Azonban az olajválság itt is közbeszólt, sok rendelést visszamondtak, végül 1979-ig összesen 395 példány készült el.
Ha jól megnézzük az autót, akár azt is mondhatnánk rá, hogy ennyire szép formákat csak az olaszok tudnak alkotni, talán még egyfajta letisztult Lamborghini Espada koncepció is lehetne a CD, holott az egészet a németek alkották, méghozzá szinte teljes egészében szélcsatornában optimalizálva, amely a ’60-as években szintén egyfajta kuriózumnak számított. Az Opel CD-t az 1969-es Frankfurti Autószalonon mutatták be, az 5,4 literes Chevrolet V8-as motorral ellátott csodaszép gran turismo mondhatni a show sztárja volt, azonnal felhívta a figyelmet az Opel márkára és kijelölte a jövőbeli irányt, az autó azonban ezen formájában csak egy álomkoncepció maradt.
Képek, háttérinfók: GM Heritage Center, Opel, Pietro-Frua.de
Lehet hogy az elmúlt 20 évben kevés „említésre méltó modell” született, de egyrészt ez elmondható az ÖSSZES mai autómárkáról, meg se lehet őket különböztetni, egy kaptafára készülnek. Egyébként aki kicsit otthon van Opel területén és nem csak az Astrát ismeri, megemlítené az Insigniát ami kitűnt a versenytársak közül amikor megjelent, és a Cascadát ami egy szép felsőbb kategóriás Cabrio.
Másrészt, az Opeleket nem azért szeretjük mert dizájnosak, hanem mert hosszú életű, megbízható, igénytelen mint a teve (jó értelemben), én 14 éve nyúzom, és már vételkor sem volt fiatal, sose volt komolyabb baja, na ezért hűek a márkához az opelesek. Astra kupát sem hiába rendeztek kizárólag e típusnak, emellett historic rally mezőnyben nem kevés C Kadett GT/E indul minden alkalommal és jó helyezéseket érnek el. Egy legenda, és nem véletlen hogy sokan választják, még ha 1979-ben is gyártották az utolsót, a mai napig helytáll. Fura módon VW, Peugeot és egyéb tömegautók elvétve fordulnak ott elő. Ez szerintem többet jelent mind egy formatervezett, de hulladék autó az elmúlt 20 évből (nem akarok neveket említeni).
@zsu80: Tudom mire gondolsz. Az Insignia formailag valóban nem volt rossz, főleg mert a Bertone által alkotott koncepcióra erősen épített. Sajnos azonban belül szűknek bizonyult egy Passattal vagy Mondeoval szemben.
Monteverdi, Lamborghini es Rover zagyva keveréke, vagy ahogy a német mondja: foschtalitchka
@degeco: Ohh nem, ez nagyon messze van egy holmi zagyva keverékétől. Bár a Monteverdit 375 típust Frua tervezte, de az nekem inkább erős Maserati utánérzés. Rover ebben aztán végképp nincs egy gramm sem.