Az 1960-as évek végén a Vokswagen és a Porsche kollaborációjából született meg a 914 modellcsalád, amelyek akkoriban az olcsó sportautó szerepét töltötték be a piacon. A Porsche akkoriban a belépőszintű 912-es típusát akarta cserélni, a VW-nek pedig a kissé öregecske és már elavult technikát felvonultató Type 34 Karmann Ghia kupét kívánta felváltani egy modernebb autóval. Így jött létre a 914, amelybe a VW-féle négyhengeres boxer motor került, ez volt a /4 jelzésű típus, míg a Porsche a /6 jelű változatba a saját hathengeresét is beépítette, igaz ebből csak alig több, mint 3 300 darab készült. Ellentétben a négyhengeres változattal, amely meglepő sikereket ért el a piacon, hiszen bő 115 ezer példányt készítettek belőle pályafutása során. A Ferdinand Piëch által felügyelt projekt végeredménye ugyan sem műszakilag, sem pedig a szépség tekintetében nem lett maradandó. Azonban, talán nem meglepő módon, az olaszok a 914 alapjaira is tudtak érdekes autót álmodni, így született meg 1970-ben az Italdesign stúdiónál a Porsche Tapiro.
Az 1970-es Torinói Autószalonon számtalan csoda és későbbi híres, vagy sikeres típus mutatkozott be, mint például a Lamborghini Uracco, vagy a Lancia Startos Zero, amelyeket Bertone neve fémjelzett, Giugiario ezen a szalonon az új Porsche alapú koncepciójával villantott, méghozzá nem is kicsit. A Porsche 914/6 alapjaira épített koncepcióautó volt a mester negyedik munkája az Italdesign stúdió berkein belül, ezen az autón alkalmazta először a híres ék alakú formatervet, amelyet ezt követően számos más munkáján is viszontláthattunk. Giugiaronak egyébként nem volt túl nehéz dolga, egyszerűen a csúnyácska 914-es kasznitól megszabadult és helyette egy sokkal simább vonalvezetésű kupéformát álmodott meg.
Az éppen 111 cm magas sportkupét határozott vonalak határolják, a rendkívül lapos orr szögét szinte követi a szélvédő, amely egyébként hatalmas. Üvegfelületekből nagyon sok jutott a Tapiro karosszériájára, egyrészt ezért is volt akkoriban úttörő a formája, másrészt az ajtónyitás, illetve a géptető megoldása sem volt szokványos. Az ajtók sirályszárnyszerűen nyíltak fölfelé, csakúgy mint a motorháztető két része, amelyekre szintén bőven jutott üveg. Ezek az elemek a De Tomaso Pantera sportautóról köszönnek vissza, amelyet szintén Giugiaro tervezett, de még a Ghia stúdiónál. Az ajtók és a motorháztető a kereszt acélszerkezeten rögzül, amely az egyik fő tartóeleme is a karosszériának.
A Tapiro végzete
Az 1970-es torinói bemutatót követően az Italdesign számos autószalonon bemutatta a Porsche Tapiro koncepciót. Két év múlva a teljesen működőképes autót eladták egy spanyol iparmágnásnak, aki napi szinten használta ezt a különleges autót. Valamikor a '80-as években a tulaj ellen lázadni kezdtek a munkások különféle okok miatt, egy csoport pokolgépet rejtett az autó alá, amely működésbe lépett és a Tapiro nagy része a lángok martalékává vált. A megmaradt torzót az Italdesign visszavásárolta és a Giugiaro Museum-ban állította ki.
A tetővonal enyhén lejt hátrafelé, így adva meg a kupészerű formát, amely a függőleges hátfalban zárul. Minden apró részletében jellegzetesen olasz autó benyomását kelti a Tapiro, még a legkisebb légbeömlő nyílás is, az összkép könnyedén elhiteti velünk, hogy ez akkoriban akár egy széria Porsche is lehetett volna. A beltérben két fő élvezheti az utazást, a műszerfal és az egész beltér nagyon letisztult és egyszerű, semmilyen szokatlan megoldást nem lehet benne találni, mint amilyeneket például a későbbi Giugiario koncepciókban láthattunk.
A Porsche Tapiro mivel egy szériaautó műszaki alapjain nyugszik, ezért teljes mértékben működőképes is volt. A 914/6 típus 2,4 literes hathengeres boxermotorjának 220 lóereje mozgatta ezt a nagyon stílusos kupékoncepciót, amely álom végül egy sajnálatos esemény miatt szertefoszlott. Az viszont máig rejtély, hogy miért kapta az autó a tapírról a nevét.
Forrás, képek: flatsixes.com, italdesign.it
