Az olasz díva

Úgy tündökölnek, mint egy üstökös a éjfekete égbolton, gyönyörűek és csinosak, igen ők az olasz nők, akik után mindenhol megfordulnak a világban. Az öltözködésük kifogástalan, a farmert ugyanolyan jó ízléssel kombinálják a vörös magassarkúval, mint ahogyan viselik a szűk kis fekete ruhákat, sugárzik róluk az elegancia és a nagybetűs olasz stílus. Claudia Cardinale, Gina Lollobrigida, Sophia Loren, vagy éppen Monica Belucci, hogy a különféle korszakok olasz díváit említsem, akik mindig a legjobb formájukat hozták. De Olaszország nem csak a csinos nőkről híres, hanem a különleges sportautóiról és a dögös gran turismokról is. Ezek az autókülönlegességek az utak négykerekű dívái, amelyek után a férfiak ugyanúgy megfordulnak, mint a csinos olasz nők után. Egy ilyen szívdöglesztő díva a Lamborghini Espada is, amely bár éppen 50 éves, de még mindig sokan megnézik.

Öntött magnézium Campagnolo felniken gurult ki a gyárból

Amikor 55 évvel ezelőtt Feruccio Lamborghini megalapította a nevét viselő sportautógyárat, akkor elhatározta, hogy erős, kényelmes és megbízható autókat fog készíteni, Kezdetben inkább a sportos kupék, mint a 350 GT, vagy a 400 GT, illetve az Islero alkotta a modellpalettát. Azonban 1968-ban a kínálat kibővült és a Sant’ Agataban működő kis manufaktúra elindította az Espada gyártását, amely az első igazi  és máig az egyetlen gran turismo volt a kínálatban tíz hosszú éven keresztül. A csodálatos négyüléses túrakupét a nagy Lamborghini varázsló, Marcello Gandini tervezte a Bertone stúdiónál. Gandinit az Espada megalkotásában két korábbi műve, a Lamborghini Marzal koncepcióautó és a Jaguar Pirana ihlette, amelyet egy évvel korábban mutattak be a Londoni Autószalonon. Az akkori Pirana koncepcióautó még a 4,2 literes Jaguar E-type alapjaira épült, azonban a britek soha nem vitték szériagyártásba. Egy évvel később a Genfi Autószalonon láthatta a nagyközönség ismételten a formás kupét, azonban már a Lamborghini standján, ráadásul szériaváltozatban.

A Jaguar Pirana és a Lamborghini Marzal koncepcióautók ihlették

A hosszú orr a legendás V12-es Bizzarini-féle motort rejti, amelynek teljesítménye szériától függően 325 és 350 lóerő között változik. Ez bőven elegendő a kellemes autózáshoz, de azért senki ne várja tőle azt, hogy olyan dinamikusan lehet vele haladni, mint a Miuraval, hiszen az Espada bő 1 600 kg-ot nyom üresen, amely több mint 300 kilóval haladja meg a neves sportautót. Az autó hátsó része is jellegzetesen „Gandinis”, a mester ügyesen bánt a vonalakkal, úgy alkotta meg az Espada kupé formáját, hogy a tetővonal szinte alig lejt, helyette a hátsó oldalsó üvegeknél kanyarította felfelé a karosszéria vonalait. Az optikai hatás nagyszerű, miközben a hátul utazóknak is maradt elegendő fej és lábtér, nem úgy, mint a legtöbb kupéban. 

Egy igazi olasz díva

Pár évvel ezelőtt ellátogattunk a Lamborghinik szülőföldjére, ahol az Espadat is megcsodáltuk

>>> Látogatás a Lamborghininél <<<

Az Espadaból tíz év alatt három széria is készült, az elsőt 1970-ig készítették, ennek a jellegzetessége a nyolcszögletű keretekbe foglalt műszeregység, amelyet a Marzal koncepcióautó műszerfala ihletett. Ebből az első szériából mindösszesen 186 darab készült alig két év leforgása alatt. 1970-ben a Brüsszeli Autószalonon mutatták be a második felvonást, ez kívülről csupán annyiban változott, hogy a hátsó függőleges üvegfalról levették a rácsozást. A beltérben azonban szinte teljesen kicserélték a műszerfalat és a kormányt is. A kör alakú órákat egy szögletes dobozba csoportosították, a középkonzol is átalakult, a  rádiót kezelőpanelje szinte az első utas elé került. A V12-es motor szimfóniái már 350 lóerőt csaltak elő, ezért erősebb, ventilált Girling féktárcsákkal szerelték az autót, opcióként pedig már lehetett rendelni szervókormányt is. Ez volt egyébként a legkelendőbb széria, 575 példányt adtak el belőle. 

Igazi túraautó, amelyben kényelmesen elfértek négyen és a csomagoknak is jutott hely

1972-ben jelent meg az utolsó széria, amely már kívülről is némileg jobban megkülönböztethető a korábbiaktól; a hűtőmaszk hatszögletű rácsozást kapott, a hátsó lámpákat pedig az Alfa Romeo 2000 típusról kölcsönözték a korábbi Fiat származék helyett. A beltérben ismételten kicserélték a műszerfalat és a középkonzolt, a műszereket és a kezelőszerveket sokkal inkább a sofőr köré szervezték, például a rádiót is jobban el lehetett érni a jobb egyből. 1974-től akár háromfokozatú Borg Warner automatikus váltóművel is meg lehetett rendelni az Espadat, ami mondjuk szerintem egyáltalán nem illik ehhez az autóhoz, ebből vélhetően nem is készült sok, ezek viszont a típus igazán ritka példányai közé tartoznak. 

Három széria, három különböző műszerfal

1978-ig volt a Lamborghini kínálatában az Espada, és összesen 1 217 példányt készítettek belőle, ami Lamborghini mértékkel mérve soknak tűnhet, de mégis egy ritka túraautónak számít, hiszen akinek van egy ilyen olasz dívája, az vélhetően nem szívesen válik meg tőle. Ezt követően az olasz sportautómárka kínálatában az LM002 megjelenéséig nem volt négyüléses típus, ezt a szerepet ma már az Urus tölti be. Igaz, hogy a 2000-es évek végén bemutattak egy újabb négyüléses gran turismot, ez volt az Estoque, ez azonban csak koncepció maradt.

Az első két széria a hátsó lámpákat a Fiat 124 Coupé típusról kölcsönözte

Végezetül következzék egy videó a Lamborghini Espada főszereplésével. Idehaza a típus vélhetően sokaknak a Piedone, a zsaru című filmből lehet ismerős

 Képek, infók: Lamborghini, carstyling.ru