Kincsek a garázsból: Ghia 450 SS – 2. rész

Amikor legutóbb írtunk a híres-neves De Tomaso-féle Ghia 450 SS-ről, akkor a soproni fiúk még csak az út legelején jártak a felújításban. Azóta eltelt több, mint egy év, és sok minden történt az autóval. A restaurálás soha nem volt egy könnyű műfaj, főleg nem egy olyan autó esetében, amiből a világon már csak alig két tucat létezik, ez az egy ráadásul egykoron még híres tulajhoz is köthető volt. Wachtel Tamás, a ReCar vezetője mesélt nekünk a karosszéria helyreállításának és a fényezésnek a megterhelő procedúrájáról.

2014-10-06-5217.jpg

Itt még látszólag nem volt nagy baj.

 A homokfúvás felfedte a titkokat

De Tomaso autója a műhelybe kerüléskor még piros színben pompázott. Az eredeti tervek szerint ez az autó mintának szolgált az elsőként felújított zöld példány karosszériamunkáihoz, majd egy tetőfedél legyártása és a hardtop javítása után fényezésre került volna. Miután mintafunkcióját betöltötte és a softtop fedele is elkészült, a karosszériát elvittük homokfújásra külön azzal a kéréssel, hogy a nem túl merev külső borítólemezeket az esetleges sérülések elkerülése végett ne tisztítsák meg. Ez érthető is volt, mondván úgyis csak kisebb javításokra lett volna szükség. Tévedtünk, meséli Tamás. Egy autó felújításánál az ilyen tévedések általában nagyobb munkát, több időt és pénzt emésztenek fel. Nem beszélve a számtalan menet közben előjövő újabb hibákról és bosszúságokról.

2015-03-26-7018.jpg

De valójában súlyos gondok rejtőztek a lemezek alatt.

Amikor a karosszéria visszatért a műhelybe, a homok által éppen elért peremeken komoly mennyiségű gittet, és a vázszerkezet megtisztított részein egy vagy több egykori baleset nyomait is felfedeztük. A külső lecsiszolása után elég gyászos kép tárult a szemünk elé. Az időközben lemaratott lökhárító most már köszönő viszonyban sem volt a fészkével, mindkét első sárvédőcsúcs rongálódott, a doblemezek csak oda voltak pöttyözve a károsodott alvázcsövekhez, az ajtóknak még a váza is szita volt, és így tovább… 

A lemezek alatt a helyzet tovább fokozódik 

A siralmas állapotokról természetesen a tulajt is tájékoztatták, így az egyébként apró javításnak induló dologból teljes restauráció kerekedett ki. nekiálltak a karosszériaelemek lebontásának és a kalapálásnak. Az időközben elkészült zöld Ghia 450 SS formáit alapul véve a csapat elkezdte újragyártani a sérült külső burkolatokat. Sajnos az igazi meglepetés csak ezután jött. A sérült sárvédő lebontása felfedte az A-oszlop és a tűzfal felső borításának valódi állapotát. Annak ellenére, hogy kívülről alig utalt bármi is komolyabb problémára, a külső lemezek alatt gyakorlatilag minden el volt rozsdásodva – a felső vízszintes csatorna alsó lemeze egy konstrukciós hibának köszönhetően gyakorlatilag megszűnt létezni.

Az első futómű bekötési pontjai több darabra voltak repedve. Mindezen hibák eredményeképp az autó elejét gyakorlatilag újra kellett építeni. Természetesen a küszöbök sem tudták meghazudtolni a korukat, így új borítások és kicsit átgondoltabb és erősebb középső küszöbök készültek. Sajnos az ajtók sem maradhattak érintetlenek. Több helyen kellett javítani és cserélni még a váz elemeit is, a külső borításokat pedig újra kellett gyártanunk.

Nem volt olyan eleme az autónak, amihez nem kellett hozzányúlni.

Az aprólékos karosszériamunka és a számtalan próba és beállítás legnagyobb szemmel látható hozadéka,  hogy az egykori olasz mesterek finoman szólva is trehány illesztéseit sikerült mai szemmel nézve is elfogadhatóra alakítani. A legkomolyabb feladatot talán az első lökhárító illesztése jelentette. Körülbelül ezerszer kellett felpróbálni az időközben készülő lökhárítót, hogy mindkét határoló éle teljes hosszban tökéletesen fusson a karosszéria vonalaival.

15090151.jpg

Itt már kezdett hasonlítani egy Ghia 450 SS-re.

A másik időrabló dolog az összes díszléc (kívül-belül), valamint a hűtőrács újragyártása és illesztése volt.  A régi elemek – már ami persze megvolt belőlük – sajnos olyan állapotban voltak, hogy nem volt érdemes a javítással bajlódni.

Az autó újból testet ölt és kissé átalakul

Hiába, hogy az autónak ismert tulajdonosa volt, és gyakorlatilag ez az egyetlen európai kiviteli példány, a tulajnak határozott elképzelései voltak arról, hogy miként szeretné átalakítani az autót. Ez talán eretnekségnek hangzik egy ilyen autó esetében, persze senki ne gondoljon Need for Speed vagy Fast & Furious szintű giccsparádéra és hülyegyerek tuningra. Sokkal inkább az volt a cél, hogy az autó jobbá váljon, amely a mai forgalmi viszonyok között is megállja a helyét. A tulaj ugyanis nem csak egy üvegbúra alá szánt autót szeretne, hanem használni a mindennapok során.

Miután a karosszéria kívülről kezdett ismét egy Ghiára hasonlítani, kezdődött a játék az átalakítások miatt. Ennek legfontosabb lépése egy négysebességes váltó beszerelése volt, ebben az esetben (is) a jól bevált TH-700R4 GM egységre esett a választás. Előnye, hogy a lock-up kivételével teljesen hidraulikus vezérlésű, kiforrott konstrukció, nagy nyomatékkapacitással, és megfelelő bekötés esetén szinte ötsebességesként viselkedik.

15110428.jpg

Az nem úgy van, hogy az egyik bemegy a másik helyére…

A lakatosmunka szempontjából azért is érdekes a dolog, mert Sergio Sartorelli és csapata az eredeti Mopar váltóra szinte pontos illesztéssel rajzolt egy kardánalagutat, aminek a tetején egy díszlécekkel, faberakással, és bőrbevonattal ellátott kardánbox trónol. Mivel a változtatások nem lehettek szembetűnők, így a lényegesen nagyobb egységet úgy kellett befaragnunk az autóba, hogy a munkánk láthatatlan maradjon. Az eredmény egy teljesen új kardánalagút, amihez az eredeti kardánboxot is több ponton módosítottuk. Mivel a motor is kb. 2 cm-rel előrébb került, ezért egyedileg épített tartókonzolokra, és kapcsolórudazatra is szükség volt.

15120352.jpg

…hanem helyet kell neki csinálni.

Az a bizonyos Lancia kék szín

Miután a karosszéria teljes egészében testet öltött és elkészültek a különféle módosítások, jöhetett az egyik leglátványosabb munka, a fényezés. A biztonság kedvéért a lökhárítókat a fényezés befejezéséig csak rézbevonattal láttuk el, és a munka folyamán többször illesztettük. A feladatra jellemző, hogy a galváneljárás során fellépő „kutyacsont-effektus” (ti. a munkadarab végein az erővonalak miatt törvényszerűen nagyobb a lerakott anyagmennyiség, mint a közepe táján) is gondot okozott, és a krómozó még ezt a minimális eltérést is kénytelen volt korrigálni, mert az autóra felszerelve messziről látszott.

16010101.jpg

16060127.jpg

Varázslat, innen folytatjuk a következő részben.

Az eddig felsorolt hatalmas mennyiségű munka akkor nyert igazán értelmet, amikor a festőműhelyből visszaérkezett karosszérián megcsodálhattuk ezt a mély liláskék színt, amelyet Lancia kék színként is emlegetnek. Mikor a tulajdonos – még a munkák kezdetén- megjelent a színmintaként szolgáló spray-vel, már éreztük, hogy ezzel a színnel nehéz lesz dolgozni, és csak reméltük, hogy jól fog állni az autónak. A keményvonalas veteránosok talán megköveznek bennünket az átalakításokért, a nem eredeti színválasztásért, de az biztos, hogy ennek az autónak ennél jobb színt nehéz lett volna választani. Nem is beszélve a hozzá passzoló bordó utastérről, de erről és az autó próbaútjáról majd a következő részben lesz szó.

Kövessetek minket az alábbi felületeken is!

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Total
0
Share