Vannak típusok, amik árnyékként léteztek az utcákon. Ha egy pillanatra fel is figyeltünk rájuk, a következőben már meg is feledkeztünk róluk. Néhányan közülük még ma is itt vannak közöttünk, sokszor szinte teljesen észrevétlenül. Pedig ezek a típusok is rejthetnek érdekes történeteket, így talán érdemes egy kicsit jobban megismerkedni velük. Új rovatunkban elsőként a Daewoo Espero történetét tekintjük át.
A Daewoo Espero műszaki alapja még 1981-ben, a General Motors J-body nevű platformjaként kezdte pályafutását. Itthon leginkább az Opel Ascona „C” lehet ismerős erről a padlólemezről. A rokonság „legnemesebb” tagja a Cadillac Cimarron, ami akár a világ legszemtelenebb Opel-átcímkézése is lehetne, ha nem csinálták volna meg később az Opel Omegával (Cadillac Catera) is.
Szóval motor keresztben, elsőkerék-meghajtással, viszonylag tágas, középkategóriás utastérrel, óriási méretű csomagtérrel. Nem hangzott rosszul ez a Daewoo mérnökeinek sem, így a J-body-ra kezdték el fejleszteni legújabb modelljüket a 80-as évek végén.
A formatervről több forrás szerint azt állítják, hogy házon belül készült, de az igazság az, hogy a Bertone stúdió munkája. Eredetileg a Citroën Xantiához készültek a tervek, amit aztán a franciák elvetettek, így kerültek a Bertone egyik alsó fiókjából Koreába a rajzok. Nem szokatlan ez az autók világában, Giugiaro alsó fiókos Punto-ja például Daewoo Kalosként lett ismert, hogy csak egy házon belüli példát hozzak.
A bevált GM-technikára, olasz formákkal készített Espero harminc éve(!), 1990 augusztusában mutatkozott be, először csak hazájában. Ezerötszázas és kétezer köbcentis benzinmotorokkal lehetett megvásárolni, később került a palettára egy 1800 cm3-es benzines is.
A típus két ráncfelvarrást ért meg, míg 1995-ben végre Európában is megkezdték a forgalmazását kisebbik testvérével, a Nexiával együtt.
Az Espero-k jól felszerelt autók voltak, így a vásárlók díjazták benne, hogy klímát, elektromos ablakokat, ABS-t és hasonló extrákat kapnak egy kulturált formájú autóban, megfizethető áron. A pénzért még azt is elnézték, hogy egy addig itthon csak videók (ma már VHS, vagy videómagnó), mikrohullámú sütők és ventilátorok gyártójaként ismert vállalat márkajele díszítse autójuk orrát. Presztízse sosem volt a Daewoo-nak, és az az igazság, hogy a szégyenletes Chevrolet-átcímkézés után sem lett.
Aki megvette az Espero-t, nem csalódott benne. A kemény műanyagokkal burkolt, a külsőhöz képest sivár belsőben, viszonylagos kényelemben és komfortban utazhatott. Az Espero megbízható volt, egyedül a rozsdát említik az egykori felhasználók jelentősebb problémaként. Mára alig bukkan belőle fel eladó példány, és az utcán is ritkán jön szembe az egykori koreai „zászlóshajó”.
A később lengyel és román gyárakban készülő típus (Koreában 1997-ben álltak le a gyártásával) 1999-ben köszönt le az európai piacról, utóda a Leganza lett.
Volt a birtokodban Daewoo Espero? Vezettél egyet, vagy utaztál benne? Írd meg nekünk!
