Mi, benzingőztől megszédült férfiak élünk-halunk a járművekért. Ki az autókat szereti, ki a motorokat, van, aki mindkettőt. Szerencsére azonban nem csak egypólusú ez a világ, így olykor az emberfia megismerkedhet nagyszerű hölgyekkel is, akik ugyanúgy bolondulnak a klasszikus járművekért. Az alábbi interjúban egy ifjú lány, Kun Adrienn történetét ismerhetjük meg, akinek a hobbija, hogy öreg motorokkal foglalkozik. De nem csupán motorozik velük, hanem a felújítás munkálataiból is kiveszi a részét.
Mikor kábított el először a benzingőz illata?
Először akkor kábított el a benzingőz illata, amikor nagyapám beültetett az IFA vezető ülésébe. Emlékszem, ahogy előre húzta az ülést, majd elmagyarázta, hogy mit kell csinálnom. A feladat az volt, hogy lassan vezessek előre, majd álljak meg minden bálánál, hogy azt feltehessék a platóra. Annyira tetszett, hogy utána könyörögtem nagyapámnak, hogy vigyen ki megint „ifázni”. Bár megjegyzem nem nagyon kellett könyörögnöm, nagyapám szívesen vitt ki magával. Nem tudom pontosan hány éves lehettem, de általános iskola alsó tagozatos voltam.
Hogyan keveredtél bele az autók és motorok világába?
Emlékszem már jóval előbb érdekeltek az autók és motorok, minthogy valósan tapasztalhattam volna. Egészen kicsi korom óta érdekelnek a járművek. Mindig nagyon örültem, amikor játszhattam édesapám gyerekkori Matchbox-aival, vagy amikor édesanyám a Shell kútról hazahozott egy játékautót. Az első ilyen kisautóm egy Ferrari F40 volt. Teljesen a bűvkörükbe kerítettek a kisautók. Persze akkor még azt játszottuk, hogy karamboloztunk és roncsderbiket rendeztünk, így utólag megbánva, hiszen ma már régi és ritka Matchbox-okról van szó. Sajnos látszanak rajta a frontális ütközéseink nyomai, de hát fiatalság bolondság…
Ami a motorozást illeti, édesanyám és édesapám is motorozott és motoroznak is. Szóval szinte sorsszerű volt, hogy egyszer én is sajátot fogok hajtani, viszont kisgyerekként csak az autók érdekeltek. Amint lehetett, azonnal elkezdtem a B kategóriás jogosítványt és azt először egy Volkswagen Vento-n avathattam fel. Majd megszereztem az első motorom, ez egy Simson S51 volt. A legnagyobb benyomást még is az ezerkettes Zsiguli tette rám. Szerintem ott kerített hatalmába a retro.
Ha jól tudom, klasszikus járművek felújításával foglalkozol, pontosan mivel?
Csak veteránnak számító kétütemű motorokkal foglalkozok. Nemrég csinosítottam ki egy Jawa Mustangot. Jelenleg van egy egész jó állapotú Jawa Babettám, illetve egy 125-ös D-Csepelem. Ez utóbbi a nagy projektem. Már átesett a motorikus felújításon, csak az esztétikai munkálatok vannak hátra, viszont ez a neheze és a legjava.
Továbbá megörököltem édesapám pedálos Moszkvicsát. Szeretném ezt eredeti állapotában megtartani. Terveim szerint a hiányait pótolnám, a horpadásait kiegyengetném és a használhatatlan alkatrészeit pedig megpróbálnám gyári jobb állapotúra cserélni. Bár azt tudni kell, hogy a jó gyári pedálos Moszkvics alkatrész ritka, mint a fehér holló. A teljes felújítás vagy úgymond originál állapotába hozás elvenné az eszmei értékét. Ezért döntöttem úgy, hogy „konzerválom”, mint egy emléket.
Az autók, vagy inkább a motorok érdekelnek jobban?
Ez egy nagyon nehéz kérdés. Teljesen más érzést ad mindkettő. Nem tudnám leírni, de szerintem azok, akik mindkettőt élvezik, azok tudják, hogy mennyire leírhatatlan ez. Szerintem, ha választanom kellene, akkor nem tudnék.
Mi volt az első jármű, amit felújítottál?
A Simsonom volt az első. Számomra tréfás történet fűződik hozzá, ezért érdemes az elejéről kezdenem. Talán 19 éves lehettem, amikor egyik nap úgy döntöttem rendet rakok a ruhás szekrényemben. Ennek eredményeképp megtaláltam a szalagavatóról megmaradt keringő ruhámat. Édesanyám azért tette félre, hátha ebben mennék férjhez, vagy valami ilyesmi. Én úgy éreztem a ruhának más rendeltetése van. Ekkor már gondolkodtam azon, hogy szeretnék elkezdeni motorozni és egy Simson tökéletes kezdet lenne. Hamarosan jött is a lehetőség Győrből egy viszonylag jó állapotú Simson kapcsán. Több sem kellett azonnal eladtam a szalagavatóról megmaradt keringő ruhám, majd megvettem belőle az első motorom és hozzá a mindenképp cserélendő alkatrészeket. Az első javítási munkálatok a kábelek bekötésének rendezése volt, valamint gyújtás csere. Később több mindent megcsináltam rajta. Ismertető jellemzője a kegyetlenül hangos kipufogó volt. Így utólag teljesen indokolatlan volt, de hát akkor éppen ez tetszett. Később elindultam azon az úton, hogy café racerré alakítsam, aztán más lehetőségek jöttek és végül elcseréltem a motort a jelenlegi Csepelemre. Azonban a café racerhez csináltatott alkatrészeket megtartottam (pl. egyedi airbrush mintával ellátott rózsaszín tank és hozzá való szerszámdoboz fedelek, gravírozott deknik, stb.). Nem bántam meg a döntésem, mert a későbbiekben még mindig ott van, hogy megépítem azt, amit elterveztem. Addig a polcon pihennek ennek a tervnek a darabjai. Aztán majd kiderül mi lesz velük.
Mindent magad csinálsz, vagy vannak segítők is?
Természetesen kapok és kérek is segítséget. Egy konkrét személy van, aki inspirál és egyben mentorál. Szokták mondani, nincsenek véletlenek… a Vancello Roncsvadászok csoport által ismertük meg egymást pár éve. Rengeteg közös projekt van tervben, de ezek egyelőre még maradjanak publikálatlanul, egy biztos a roncsvadászat köztük van. (Reméljük a hamarosan induló oldtimer, youngtimer és hobbyjármű hirdetési oldalunk is tetszeni fog. – a szerk.)
Sokszor veszek segítségül korabeli leírásokat, használati utasításokat, műszaki könyveket, alkatrész-katalógusokat és hosszasan sorolhatnám még. Általában, ha jött egy motor, akkor mindig beszereztem mellé a használati utasítását. Ezek mindig elengedhetetlen kellékek, de volt már, hogy YouTube videó alapján cseréltem ki alkatrészt.
Amit még muszáj megemlítenem, hogy a veterános közösség fantasztikus! Mivel nem csak a veterán mozgat meg, hanem például a JDM kategória és az Audik (ebből a 100 S Coupe az abszolút favorit) is, mindezek saját autók és/vagy tapasztalatok lévén, így ezek okán több csoport tagja vagyok, több különböző rendezvényen is részt vettem. Ezek a közösségek is nagyon szuperek. Azonban igazán otthon magamat a veterános közösségben érzem. Az a hihetetlen önzetlenség, ami a veterános közösséget övezi az körülírhatatlan. Nagyon kedves kis emlékeim vannak., például alkatrész vásárláskor ajándékba kapott kiegészítők. Volt, hogy beszélgetés után később csak úgy kaptam alkatrészeket, mondván én jobban hasznát venném, vagy máskor autós-motoros relikviákat kaptam szintén csak úgy, amelyek feleslegessé váltak az akkori tulajnak és eszébe jutottam róluk, így hát nekem adta azokat. Szóval összességében tényleg csak ismételni tudom, a veteránosok között érzem magam igazán otthon.
Milyen motorokat készítettél eddig?
Őszintén megmondom a készítés rám nézve erős túlzás. Inkább csak foglalkoztam velük adott szinten. Volt egy hosszabb kihagyásom magánjellegű okok miatt, ezért még nem volt alkalmam sok motorral foglalkozni és nem is tudok olyan tempóban haladni, mint szeretném, de eddig a Simson, Jawa és Csepel márkákhoz volt szerencsém.
Felújítás, vagy szóba jöhet az átalakítás is, ha igen, akkor milyen formában?
Abszolút mindkettő. Van, aminél úgy gondolom a gyári állapota megnyerőbb és van, aminél mindenképp az átalakítás jöhet csak szóba. Ha már veterán, akkor az átalakításra tökéletes példa az S51. A café racer stílus fog meg nagyon. Egy időben gondolkodtam azon, hogy a Csepelt is át kellene alakítani, de a gyári állapot győzött. Ami az autókat illeti… na hát igen, itt általában sosem jön szóba a „hagyjuk meg gyárira” beszélgetés.
Melyek a saját motorjaid?
Igazából, amiket csinálok, azokat mind saját magamnak csinálom (kivéve a Mustang, mert ezt édesapám születésnapjára csináltam). Családon belül, születésnapra, vagy valamilyen eseményre szívesen vállalom kétütemű veterán motorok helyrepofozását, de csak családon belül. Szóval ezeket mind saját kedvtelésre csinálom, és ez így is marad.
Mire vagy a legbüszkébb?
Ezt nehéz lenne megmondani, mert mindig látom, hogy mit lehetne még javítani, mit módosítani, mit kicserélni, mit fejleszteni. Nekem a járművek, még azok is, amiket már eladtam kis családot alkotnak a szívemben és ez olyan lenne, mintha ki kellene választanom a „gyermekeimből” a kedvencemet. Szóval így nincs konkrétum, ha mindenképp mondanom kellene valamit, inkább azt mondanám, hogy bizonyos folyamatokra vagyok büszke, amikre teljesen egyedül sikerült rájönnöm, vagy megcsinálnom azt.
Nem sok nő foglalkozik motorok felújításával, az ismerősi, baráti, családi körben hogy viszonyulnak ehhez?
Először nem nagyon volt sikerem. Nagyapámnak volt egy Simson S50-je még mielőtt megvettem volna az első motoromat. Minden papírja, kiskönyve megvolt még a kapcsolási rajza is. Nagyon szerettem volna megkapni, de hát nem lehetett. Én pedig a „csak azért is” elven működtem, szóval lett egy S51-em. Mondanom sem kell, nem volt osztatlan siker. Amikor eladtam a szalagavatóról megmaradt keringő ruhám egy motorért, édesanyámnak sem volt őszinte a mosolya. A szomszédoknak sem, amikor megbabráltam a kipufogót és utcákkal arrébb lehetett hallani, ha beindítottam. Vagy amikor kitaláltam még az egyetem előtt, hogy én autószerelő akarok lenni, aztán végül jobb belátásra bírtak és bár műszaki jellegű szakot választottam, nem mentem autószerelőnek. A járműmérnök szak még nincs kizárva, de egyelőre nem prioritás. Szóval a lényeg az, hogy először nem volt sikerem. Azóta mindenki elfogadta a gógyimat, persze azért még vannak féltések. Most például úgy döntöttem, hogy ideje másabb kaliber után nézni, és a következő szezonban átnyergelek egy fiatalabb sportmotorra, a veteránokat pedig megtartom találkozóra vagy dísznek. Tapasztalatból mondom, amúgy sem kellemes hazatolni egy Simsont…
Korábbi beszélgetésünk során említetted az autós/motoros relikviákat. Erről mesélnél nekünk?
Elsősorban Csepel relikviákat gyűjtök, de emellett bármilyen veterán autóval/motorral kapcsolatos relikvia szóba jöhet. Mindegyiknek megvan a saját maga kis története, inkább ezt képekkel szemléltetném. Igazából ezek a relikviák olyan kiegészítők, mint egy autószerelő műhelyben a pucér csajos naptárak és poszterek. Meglehet lenni nélkülük, de azért ellesegeti őket az ember.
Mennyi időd jut erre a hobbira? Hol tárolod a motorokat?
Munkám tekintetében nem ez a fő profilom. IT koordinátor vagyok, így csak munkaidő után és hétvégén van erre időm, mint hobbira. Azon motorok, amiket nem tervezek használni, azok díszként ékesítik a nappalit (természetesen nagyon biztonságos módon).
Milyen gyakran pattansz fel a kétkerekű paripákra?
Régen sokszor volt rá példa. Sajnos volt némi magánjellegű problémám, ami nem kímélt ezügyben sem. Volt idő amikor szerettem egyedül is motorozni, majd felül kerekedett a kialakult helyzet és egy időre elengedtem a motorozás témát. Most viszont úgy érzem már elég jól megtanultam kezelni az új korlátaimat, ezért is döntöttem úgy, hogy átnyergelek másabb kaliberű motorra.
Jelenleg milyen projekten dolgozol?
Több projektem is futóban van, de ami konkrétan az öreg vasakat illeti, a Csepelem van most terítéken. Szeretném a gyári állapotára helyreállítani, de nem lesz egyszerű. Elég hamar szembesültem az alkatrészhiánnyal és az alkatrészkínálat minőségével. Biztossá vált számomra, hogy utángyártott alkatrészekhez kell majd nyúljak, ha a meglévő nem felújítható, vagy éppen hiányzik. Még nehéz lenne megmondani pontosan, hogy milyen végeredmények várhatók és mikorra. Szóval majd a projektek végén tudok nyilatkozni ezekről.
Köszönjük az interjút, igazán érdekes sztorival gazdagodtunk, és remélhetőleg még több ifjú lány kedved kap a veteránozáshoz.
