Sorozatunkban olyan típusokat mutatunk be, amik egykor az utcakép részei voltak. Általában nem a karakteresebb járművekről van szó, de mindenképpen érdemes feleleveníteni őket, hiszen a történetük is számos érdekességet rejt, valamint sokak számára hoznak elő nosztalgikus emlékeket. Ma a Hyundai Pony kerül terítékre.
Tanu-ló
Mindenki máshol keres ihletet. Van, aki évfordulókat szemlél, van, aki más oldalakat néz. Én jobban szeretem azt, amikor az élet hozza az írnivalót. Ahogy mondogatni szoktam viccesen, az autós újságíró számára a téma az utcán hever. Mai témámat az emlékeimből húztam elő, hiszen nemrég töltötte be huszadik évét a jogosítványom és –bármennyire is szerettem volna Ladán – egy Hyundai Pony „nyergében” végeztem el az úrvezetői tanfolyamot.
2001-ben a Pony nem volt valami elismert gép. Bírta a strapát, a belseje szánalmasan kopogós műanyaghegy volt még a kortársaihoz képest is, nem volt benne szervo sem, viszont egy pisszenés nélkül tette a dolgát T betűs autóként. Állapotra hibátlan volt, mind kívül, mind pedig belül, és egész vállalhatóan szedte a kerekeit.
Pony-ból soha nem volt sok itthon, de a városban még évek múlva is felkaptam rá a fejem, ha megpillantottam egyet. Egyszer aztán sikerült a régi tanuló-autómmal is összefutni, akkor már civil pályán futott. Ekkor készült róla a fent látható fotó.
Először akkor éreztem, hogy a kis Hunyadit (akkoriban így becézték a Koreánkelők márkáját itt, vidéken) is elérte a klasszik-korszak, amikor egy szívfájdítóan szép, piros darabot láttam az út szélén hirdetve. Annyi elismertsége sincs kis hazánkban ennek szedánnak, hogy hetekig gyűjtögette magán az őszi faleveleket, mire végre elkelt. Már-már megfordult a fejemben, hogy tartalék autónak meg kéne venni, pedig aztán egy benzinvérű számára a tisztességes helytálláson kívül tényleg semmit nem képes nyújtani.
Aztán most, hogy utánanéztem a teljes történetének, még egy kis bűntudatot is érzek, hogy nem csaptam le rá. Csak remélni merem, hogy jó kezekbe került. A Pony ugyanis – esküszöm, de tényleg becsszó, hogy tök véletlenül – a kedvenc formatervezőm, Giorgetto Giugiaro munkája. Akárcsak az első generáció, amiből itthon még egyetlen darabbal sem futottam össze. (Európában jobbára a belgáknál és a hollandoknál forgalmazták. Ha valaki tud egyről, legyen kedves és jelezze, köszi!)
Oké, lássuk be, a Maestro nem éppen a legjobb formáját hozta, amikor ceruzát ragadott a Pony Seat Malagára hajazó idomainak megrajzolásához, de előfordult ez vele később is. Mondjuk akkor, amikor a gömbölyű Fiat Cromát vetette papírra. Nem sikerülhet minden lenyűgözőre, még a legjobbaknak sem.
Én kicsi pónim
A Pony története a hetvenes évekre nyúlik vissza. A Hyundai a hatvanas években a Fordtól licencelt autókkal próbálta megvetni a lábát a piacon, és mindenképpen szeretett volna egy vállalható külsejű, használható autót gyártani. 1974-ben Sir George Henry Turnbull-t, a tapasztalt brit mérnököt bízták meg a projekt vezetésével. Motorból és váltóból már az első generációnál is a Mitsubishire esett a választás, míg a formát az Italdesign stúdióra bízták. 1974-ben már egy Giugiaro-féle kupé kivitelű tanulmánnyal hívta fel magára a figyelmet Hyundai, majd 1975-ben megszületett a Hyundai Pony széria változata.
Táblázatkeze-ló
A második széria – a szokásos reálkocka formával -1982-ben jelent meg. Itt viszont jön egy kis csűrcsavar, 1985-ben ugyanis a Hyundai Excel-t mutatták be Európában, Pony néven. Ez a verzió már elsőkerék-meghajtású volt, a Mitsubishi-eredetű motort is keresztben építették be, amivel jócskán javítottak az utastér méretein.
Az amerikai kontinensen már az első szériából is tekintélyes mennyiséget értékesítettek (elsősorban délen), hiszen nagyon olcsón kínálták a típust. A második széria csak rátett egy lapáttal, ehhez jócskán hozzájárult az, hogy ez az Excel-Pony volt az első Hyundai, amit az USA területén is forgalmaztak. Mindemellett az Egyesült Államokban 1987-től Mitsubishi Precis név alatt is megvásárolható volt a típus, míg hazájában a ferdehátú Pony Excelként, a nálunk Pony-ként ismert szedán pedig Hyundai Presto néven került forgalomba. Ígérem, hogy nem bonyolítom tovább. A típust 1994-ig gyártották, 1987-ben, 1989-ben és 1990-ben simítottak a ráncain. Itthon leggyakrabban az 1990 utáni változat fordul elő, megjelenésére olyan sűrűn számíthatunk, mint egy fehér hollóéra. A Pony utóda a Hyundai Accent lett, az már azért jóval gyakoribb.
Ló, halálában
Mára a nagy vízen túl teljesen eltűntek ezek a gépek, itthon viszont még felbukkan néha az utakon egy-egy napi használatban lévő példány. Valószínűleg észre sem veszi senki a forgalomban, pedig szürke eminenciás létére nagy dolgokat vitt véghez – hiszen ezzel a típussal vetette meg a lábát a Hyundai az újvilágban – születésénél pedig a Mitsubishi mellett két autóipari híresség is bábáskodott. Ezentúl talán a Tisztelt Olvasó is más szemmel néz majd rá, akárcsak én. Bár azt gyanítom, hogy soha nem lesz belőle presztízs-veterán…
