Ha azt gondoljátok, hogy a Peugeot 206CC volt a franciák első kupé-kabriója, akkor tévedtek. Ugyanis az oroszlános márka már az 1930-as években készített ilyen járgányokat. A Peugeot 402 még a két világháború közti béke időkben született. A számtalan karosszériaváltozatban készült típus legkülönlegesebb és egyik legszebb változata az Éclipse, amelynek kicsit körbejártuk a történetét.
A Peugeot az 1935-ös Mondial de l’Automobile-én, azaz a Párizsi Autószalonon mutatta be a 401-es utódját, ami érthető módon 402 névre kereszteltek, illetve számoztak. Az autóval a Peugeot a már piacon lévő Citroën Traction Avant-nak kívánt konkurenciát állítani, ez volt az akkori kínálat csúcsa.
A 402 rendkívül áramvonalas karosszériával lett megáldva, leginkább szintén korabeli Chrylser Airflow-ra emlékeztet, de attól finomabb kiadásban. Az áramvonalasságát elősegítette, hogy a fényszórókat a hűtőrács mögött helyezték el, ez egyébként is a korabeli Peugeot jellegzetessége volt.
A lemezek alatt azonban már nem volt annyira előremutató autó a 402-es, főleg a Traction Avant-hoz képest. A Peugeot hátsókerék meghajtású volt, szemben a konkurens úttörő elsőkerekes megoldásához képest. A négy dobfékje huzalos működtetésű volt, szemben a Citroën hidraulikus megoldásával. A géptető alatt kezdetben egy kétliteres sornégyes motor kapott helyet, amely 55 lóerejével 120 km/h tempóig tudta repíteni a standard acélkarosszériás nagy Peugeot. 1938-ban a motor hengerűrtartalmát 2,1 literre növelték, és a teljesítménye is 60 lóerőre növekedett. A legerősebb változat a 70 lóerős Darl’mat kupé volt. A Peugeot 402 további érdekessége, hogy ez volt a márka első olyan autója, amelybe dízel motort szereltek, ebből nem sok készült, és állítólag ma már csak egyetlen példány létezik.
Háromféle tengelytávú padlólemezre építették a különféle karosszériaváltozatokat, amelyekből összesen 16 variáció létezett. A rövid (légére) 2,88 m hosszú tengelytávolságot jelentett, a normál 3,15 m, a hosszított kivitel 3,3 m volt. Cikkünk szempontjából az utóbbi kettő a lényeges, illetve konkrétan az 402 Éclipse vonatkozásában a normál tengelytávú műszaki alapok.
1936 októberében, a Párizsi Autószalonon újabb változatokat mutattak be a típusból, köztük az első gyárilag szériában gyártott acéltetős kupé-kabriót, amelyet Éclipse-nek neveztek, miután megszerezték a Georges Paulin szabadalmát.
Éclipse Décapotable A nyitható acéltető szabadalma Georges Paulin (1902-1942) nevéhez fűződik. Az eredetileg fogorvos Paulin egy viharos napnak köszönhetően keveredett az autóiparba. Valamikor a '20-as évek közepén egy nap a rendelőjének ablakából nézte, ahogy a felhőszakadásban a szomszédja a Delage kabriójának vászontetejével küzd, hogy ne ázzon el a drága beltér. Ekkor fogant meg a mozgatható keménytető gondolata. A megvalósításban egy mérnök barátja volt a segítségére, majd 1932-ben be is jegyezték a szabadalmát.Paulin a forradalmi tetőmozgató mechanikáját először a neves francia karosszériaépítőnek, Marcel Pourtout-nak mutatta meg, akinek azonnal megtetszett az elegáns, aerodinamikus és egyedi megoldás. Pourtout 1933-ban kapott egy megbízást, hogy alakítson ki egy egyedi Hotchkiss Coupé-t, amelyhez kapóra jött az Éclipse szabadalom. Nem sokkal később Georges Paulin elszegődött Pourtout-hoz vezető formatervezőként. A két férfi olyan márkáknak tervezett egyedi autókosztümöket, mint a Bentley, a Delage, a Talbot-Lago, vagy a Lancia.
Paulin a forradalmi tetőmozgató mechanikáját először a neves francia karosszériaépítőnek, Marcel Pourtout-nak mutatta meg, akinek azonnal megtetszett az elegáns, aerodinamikus és egyedi megoldás. Pourtout 1933-ban kapott egy megbízást, hogy alakítson ki egy egyedi Hotchkiss Coupé-t, amelyhez kapóra jött az Éclipse szabadalom. Nem sokkal később Georges Paulin elszegődött Pourtout-hoz vezető formatervezőként. A két férfi olyan márkáknak tervezett egyedi autókosztümöket, mint a Bentley, a Delage, a Talbot-Lago, vagy a Lancia. 
Az egyedi tetőmegoldás végül 1934-ben került szélesebb körű felhasználásra, a Darl'mat megbízásából építettek néhány Peugeot 401D és 601C Éclipse Décapotable járgányt, amelyeknél már elektromos tetőmozgatást használtak. Paulin 1935-ben eladta a szabadalmát a Peugot-nak, ráadásul egy módosított megoldást is javasolt a 302-es és a 402-es típusokhoz, amellyel nem vettek el helyet a csomagtérből. A csodaszép “Coupé transformable Éclipse” a kínálat legdrágább változata volt a maga 34.900 frankos árcédulájával. Az Art Deco stílust maximálisan kimerítő formaterv és a relatív hosszú és kecses felépítmény az első változatban mindössze kétüléses/egy üléspados utasteret rejt.
Az akkori szemmel modern, és kissé szokatlan aerodinamikailag kiemelkedő formához remekül illett az új tetőkialakítás. A Peugeot azonban nem készített túl sokat az első saját gyártású CC-jéből. Nyilván költséges volt az egyedi kialakítású karosszéria gyártása, és a magas ára miatt is csak egy szűk réteg engedhette meg magának. Ráadásul már a küszöbön állt a II. világháború, ami egyébként is hazavágta a személyautók gyártását, nem különben az egyedi karosszériaépítők világát. Szóval 1937-ben már fel is hagytak a gyártásával és a fáma szerint összesen kevesebb, mint 500 példányt készítettek.
A gyártási programban összesen három szériát különböztetnek meg. Az első az E4, amely a normál szedán alvázára épült, és csak egy üléssort helyeztek el benne, érdekessége az osztott szélvédő, ebből 80 példányt készítettek. Az E4Y és az E4T volt a második, amelyből a legtöbb, összesen 324 példány készült a hosszú alvázra. Az E4T változat az, amely kívül hordja a pótkerekét. Az utolsó széria már a 402B mechanikájára épült, ezekben a példányokba az erősebb motort építették. Ebből készült a legkevesebb, mindössze 27 darab. Amennyire tudtam a típus története után kutakodni, kiderült, hogy a mára nagyjából 30 példány maradt meg, többségük a négyüléses kivitel.
A képeken is látható példány egy E4Y változat, a 296. karosszériát viseli. Egyedisége abban rejlik, hogy az E4T változatokhoz hasonlóan kapott egy külső pótkereket. A legrégebbi ismert tulaja Henri Mallatre volt, akihez egészen az 1950-es évekig tartozott ez az álomautó. Halála után Monsieur Cornière vásárolta meg, aki egyébként ismert Bugatti-gyűjtő volt.
Ezt követően még kétszer gazdát cserélt, nagyjából 15 évvel ezelőtt az utolsó előtti tulajdonos teljesen felújította. A jelenlegi tulajához már ebben az állapotában került 2017-ben, aki kiállításokra járt vele és olykor esküvőkre adta bérbe. Jelenleg új gazdáját keresi, bő 200 ezer angol fontot kérnek érte.
Forrás, képek: supercars.net, Classic Trader
