Reggeli rozsda: Pantera

Az itáliai sportautók és gran turismók világának egykoron az egyik legérdekesebb manufaktúrája volt az argentin autóversenyző és üzletember, Alejandro de Tomaso által létrehozott márka, amely nemes egyszerűséggel az alapító nevét viselte. A főként sportautókat készítő apró cég egyik legismertebb járgánya a Pantera volt, amelyből egy példány nem régiben egy amerikai pajta sarkából került elő húsz évnyi álom után.

A De Tomaso Pantera 1971-ben debütált, mint a Mangusta utódja. Az elődjéhez hasonlóan ezt az autót is a Ghia stúdiónál tervezték, azonban a vonalai már nem Giugiaro, hanem Tom Tjaarda nevéhez fűződnek. A Pantera az elődjéhez képest jóval modernebb kialakítású autó volt, karosszériája már önhordó kivitelű volt, amely nagyobb merevséget biztosított. Továbbá emiatt nagyobb darabszámot is tudtak belőle készíteni, hiszen 1992-ig bő 7200 példányt gyártottak.

A De Tomaso azon egzotikus európai autómárkák közé tartozott, amelyek nem fejlesztettek saját motort, hanem amerikai V8-as motorokat használtak. A márka a Ford V8-as szíveit használta, a Pantera a 351-es Cleveland blokkot kapta, amelynek 330 lóereje ötfokozatú ZF váltóművön keresztül jutott el a hátsó kerekekhez. A középmotoros sportgép ezzel a konfigurációval 256 km/h-ig lendült. A Ford motorral egyébként teljesen versenyképes volt a konkurenseihez képest. A Lamborghini Miura 345 lóerőt, a korabeli 911 Turbo szintén 330 lóerőt, a Ferrari 512 BB 355 lóerőt produkált.

A Forddal való együttműködésnek köszönhetően az USA-ban a Lincoln-Mercury szalonokban értékesítették a De Tomaso típusokat. Ráadásul itt vállalták a szervizelésüket és a javításukat is. Akkoriban a Pantera az egyik legelérhetőbb és megfizethetőbb középmotoros sportautónak számított. A standard Ford alkatrészek miatt a mai napig könnyű ezeket az autókat életben tartani, ellentétben egy-két Ferrari vagy Maserati modellel.

A képeken látható példány 1972-es évjáratú, amerikai export. Georgia államban egy erdő mélyén található pajtában bukkantak rá. Csak tudnám, hogy kerülhetett oda… Szóval az idő vasfoga nem kímélte ezt az autót, a rozsda több helyen is csámcsog rajta, valamint a beltere is igen viseltes.

A siralmas állapota ellenére azonban komplett az autó, a motor és a váltó is benne van. A középkonzolban ráadásul egy korhű Alpine kazettás rádió van. Sőt még az eredeti Campagnolo felnik is megvannak, amelyeken ősrégi Goodyear Eagle abroncsok tartják még a levegőt.

A napokban gazdára talált a gép, kicsivel több, mint 33 ezer dollárért. Ha gondos kezekbe került, akkor teljes restauráció után akár bő 100 ezer dollárt is érhet ez a kék Pantera.

Forrás, képek: silodrome.com, bringatrailer.com

Total
10
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
10
Share