A Ford Thunderbid, vagy röviden csak T-Bird kapcsán mindig két generáció ugrik be, a legutolsó, amely még a 2000-es évek elején volt az amerikaiak kínálatában. A másik pedig éppen a legelső generáció az ’50-es évekből, ez ihlette az előbb említett utolsó viharmaradat, amikor még kialakulóban volt a nagy retróláz. Ami leginkább megragadt az autóról, az a nyitott változatok felcsatolható kemény tetején, egészen pontosan a C oszlopon lévő kis kerek lőrés ablakok. Ez egy darabig divatos formajegy volt az amerikai autók világában.
Az 1955-ös modellévre készült el a Thunderbird, amely a II. világháborút követően a Ford első kétüléses nyitott modellje volt. Azonban volt ennek a V8-as vasnak némi előzménye is, az 1953-as Motoroama shown a Chevrolet bemutatta a legújabb sportautóját, a Corvettet, amelyet főleg az európai sportjárgányok inspiráltak, ez ma már legenda. Akkoriban még Henry Ford II irányította a dearborni céget, és az ő kívánságára készült el a Vega nevű roadster koncepció. Az autó ugyan felkeltette a nagyközönség érdeklődését, de túlságosan európainak hatott, ráadásul nem is volt túl erős, és a gyártása sem feltétlenül lett volna kifizetődő, így megmaradt álomnak. Ezzel szemben két évvel később már a piacon volt a hasonló filozófiában tervezett vadonatúj Ford roadster, igaz stílusában sokkal inkább amerikai jegyeket hordott magán, mint a Vega, vagy az első Corvette.
Egy komplett csapat állt a Ford T-Bird kifejlesztése mögött: Lewis Cruso, aki anno még a GM-nél volt vezető, és a nyugdíjból hozta vissza Henry Ford II, George Walker, aki a vezető formatervező és a cég alelnöke volt, Frank Hershey, ő vezette a Ford divízió formatervezési részlegét, Bill Boyer, aki a karosszéria fejlesztési stúdió vezetője volt, majd később a Thunderbird stúdió vezetésével is megbízták, a főmérnök, Bill Burnett, és persze William P. Boyer, aki az első Thunderbird megálmodója volt. Ez a csapat volt az, amelyik nem csak egy új autót, de egy új kategóriát is teremtett az észak-amerikai piacon, ez volt a personal luxury car. Ez az európai gran turismók helyi megfelelője lehetett akkoriban.
Ha a Thunderbirdöt jellemezném, akkor azt mondanám, hogy egy elegáns és erős autó, a hosszú orr a 4,8 literes Y blokkos V8-as motort rejtette, amelyhez az automatikus Fordomatic váltót, vagy manuális egységet társítottak. Ezzel a szívvel 180-190 km/h végsebességre volt képes, amely akkoriban egészen kiemelkedőnek számított. Az 1954-es Detroiti Autószalonon mutatták be az első szériát, amelynek a gyártása ugyanezen év végén kezdődött meg. A viharmadár annyira népszerű volt, hogy az első tíz nap már bő 3000 példányt rendeltek, 1955-ben pedig a tervezett 10 ezer példány helyett bő 16 ezer Thunderbird talált gazdára.
Akkor ennyi történelmi háttér után kanyarodjunk is rá a képeken látható, sajnos eléggé hervadozó példányra. Az autó 1955-ös évjáratú, és az elmúlt 30 évet egy hátsó udvarban töltötte valahol San Fransisco városában. Látható, hogy az üvegszálas keménytetőn nincsenek kis körablakok, ez nem véletlen, ugyanis ez az elem csak az ’56-os modellévben jelent meg a T-Birdökön. Az ’55-ös évjárat további sajátossága, hogy a pótkereket még a csomagtartójában hordta, csak a következő évben került kívülre. Sajnos az autó eredeti hajtáslánca nincs meg, a géptető egy Packard motor-váltó kombinációt rejt. Hiányzik a hátsó kerékjáratok burkolóeleme is, amely szintén üvegszálból készült. Ahogy látható vígan csámcsog rajta a rozsda, a beltér is teljesen le van pusztulva. Nagy kár érte, hiszen egy ritka típusról van szó, ráadásul az első széria csak 1957-ig készült, és minden évben némileg változtattak rajta.
Fotók: barnfinds.com
