Ferruccio Lamborghini, amikor megalapított a nevét autómárkát, akkor eltökélte, hogy erős és kényelmes gran turismókat fog gyártani. A Lamborghinire ma már sokan úgy gondolnak, mint az extravagáns olasz sportautók gyártójára, pedig anno olyan két- és négyüléses GT-k voltak a kínálatukban, mint a 350 GT, vagy cikkünk rozsdás főszereplője, az Espada.
Az Espada története az 1960-as évekig nyúlik vissza, abban az évtizedben alkotta meg a csodás járgányt a híres sztártervező, Marcello Gandini. A hosszú lapos orr, a tágas utastér teljes más dimenzióba helyezte ezt a valódi túraautót. Sokan talán a Piedone, a zsaru című Bud Spencer filmből ismerik a típust, mint a báró luxusautóját, amit az egyik jelenetben Piedone egy kicsit átrendez.
Gandini a formát a Bertone stúdió berkein belül alkotta meg. Az eredeti formaterv még Jaguar Pirana koncepcióautóként született meg, de ez a hidegvérű angoloknak túl sok volt. A mester ugyanakkor egy másik koncepcióautójából, a Lamborghini Marzal-ból is kellő ihletet merített, vélhetően ezért is alkalmazott olyan sok üvegfelületet. Ugyan a britek dobták az 1967-ben, a Londoni Autószalonon bemutatott Pirana-t, azonban Lamborghini látott benne kellő fantáziát, így egy évvel később a Torinói Autószalonon már a dühöngő bika pajzsos emblémája virított az orrán. A géptető alatt pedig a híres, Bizzarrini-féle V12-es motor kapott helyet.
A típustörténetet most nem ismételném meg, hiszen azt a korábbi cikkünkben elolvashatjátok, mint ahogyan a Marzal is szerepelt már nálunk az Álmok a múltból rovatunkban. Tízéves pályafutása alatt a típus az egyik legsikeresebb Lamborghininek számított, több mint 1200 példány készült belőle.
Őszintén megmondom, hogy még így rozsdás, leharcolt állapotában is egy csodás autó. Mondom ezt úgy, hogy a gyári múzeumban láttam egy szintén kék színű példányt, ami makulátlan volt. Ennek az 1972-es ütött-kopott példánynak a különlegessége, hogy még második szériás, azaz az erősebb, 350 lóerős kiadás. Ehhez a változathoz már a jóval erősebb Girling féktárcsák tartoztak, valamint opcióként szervókormányt is lehetett rendelni hozzá.
Az angol időjárás vélhetően nem kímélte a gépet, a fél-monocoque csővázat és a karosszériaelemeket is alaposan átette a rozsda. Egyedül talán a géptető az egyetlen ép eleme, de ez nem csoda, hiszen az alumíniumból készült. A hajtáslánc egyben van, igaz vélhetően az is teljes felújításra szorul, hiszen ez az Espada vélhetően már évtizedek óta nem mozdult.
A hűtőrács és az első fényszórók, valamint a hátsó lámpák szerencsére megvannak, mint ahogyan az ablaktörlőlapátok is.. A beltér igazi csatatér. Az első üléseket megette az idő, az UV és a pára is adott neki egy pofont. A műszerfal bőrborítása is kuka, a tetőkárpit penészes. De még ilyen elnyúzott állapotában is ez az olasz díva egy aukción megért 27 ezer angol fontot.
A restaurációjához egy nagyon ügyes karosszérialakatos szükséges, aki elbíbelődik a fémmel. A beltérben szinten minden fel kell újítani. Mindezt pedig egy ügyes fényező koronázhatja meg, főleg ha az eredeti kék színét kapja vissza. Persze ez önmagában is egy vagyon, de úgy gondolom, hogy ez az autó minden penny-t megér.
A cikk elkészítése kb.4 órát vett igénybe.
