Hot Rod Húsvét

Mindenki tudja, mi az a Hot Rod, viszont az eredetük már kevésbé ismert. A mai írásban bekukkantunk a rozsdás, vagy éppen hibátlanul fényezett lemezek mögé, és megismerkedünk a Hot Rod-ok történelmével.

Örök klasszikus.

Új stílus születik

Az 1930-as évek Amerikájában már megszokott dolog volt az autó. Henry Ford sikeresen árasztotta el az országot a Tin Lizzykkel (itthon Bádog Böskének hívták), azaz a Ford T-modellel.

Azonban a világválság évei után a kínálat ellenére sok kispénzű kaliforniai fiatal nem tudott magának új autót vásárolni, ezért kénytelenek voltak a régi, leharcolt Fordokból faragni valamit. Az átépítésnek egyetlen célja volt: minél nagyobb sebességgel hasítani egy közeli kiszáradt tómederben, egymás ellen versenyezve.

A sebesség mámora.

Az építéshez szükséges alkatrészeket roncstelepeken szerezték be, miközben minden felesleges súlytól megszabadultak, ami nem kellett az alapvető működéshez. A karosszériáról levágták a tetőt,sokszor a szélvédőt is eltávolították. A belteret kifosztották, csak a csupasz lemezek maradhattak. A sárvédőket, a motorháztetőt, a díszeket leszerelték, a kipufogórendszert hengerenként felszerelt egyszerű vascsövek váltották fel. Az alacsony költségvetés miatt festékre már nem mindig futotta, az eredeti ütött-kopott, rozsdás lemezek esetleg egy kis matt fekete színt kaptak, de legtöbbször még arra sem tellett. Innen ered a mondás: „Real Rods never shine!” – vagyis az igazi Hot Rodok soha nem ragyognak!

Korai 1927-es Ford Gow-Job, azaz ős-Hot Rod.

Kezdetben Hop Up, Gow-Job, Soup-Up, hot roadster néven emlegették ezeket a szerkezeteket, később valószínűleg az utóbbiból született meg a Hot Rod név.

Tökéletes szépség.

Végre megindulhatott a versengés, kiderült, hogy ki a gyorsabb és az ügyesebb a néha tragédiába torkolló összecsapásokon. A biztonság kezdetben sajnos nem tartozott az elvárások közé.

1937-ben megalakult a Southern California Timing Association (SCTA), így már hivatalos időmérés is zajlott a versenyeken. A sebességi rekordokat általában a szivar formájú karosszériával készült autók futották.

Nem sokkal a műfaj születése után kitört a világháború, így egy időre háttérbe szorult a versenyzés.

„Vén szivar”. 

A háború után

1945-ben aztán újra kezdődött minden. A háborúból visszatért katonáknak kellett az adrenalin, így a Hot Rodok rozsdabarna csillaga újfent felragyogott. A helyzet annyiban változott, hogy már nem csak a „T” Fordok, hanem az 1927-től gyártott „A” modellek is rendelkezésre álltak, valamint a Ford első V8-as motorja, a Flathead is. A 40-es évek végén – 50-es évek elején már ez a motor, becenevén a „Flatty” szinte alapkövetelménynek számított, akárcsak a három-, vagy ötablakos Ford karosszéria.

Ford Flathead V8.

1948-ban megjelent az első Hot Rod Magazine, és az első Hot Rod kiállítás is lezajlott, több, mint tízezer látogatóval, 1951-ben pedig megalakult az NHRA, azaz a National Hot Rod Association.

Korai Hot Rod magazinok.

A szervezet igyekezett beterelni a versenyzőket az illegális utcai rendezvényekről az elhagyott katonai repülőterek kifutóin szervezett eseményekre. A korabeli versenyek még egy mérföldes, vagy hosszabb távon zajlottak, négy egymás mellől rajtoló versenyzővel. Később alakult ki a negyed mérföldes táv és a két versenyzős rajtoltatás. Az első NHRA által szervezett országos versenyt 1955-ben tartották meg.

Versenyszellem.

Közben kialakult egy újabb irányzat is, a Street Rod. Ezek az autók már igényesen megépítve, díszes külsővel és belsővel versenyeztek egymás ellen lámpától-lámpáig.

A Speed Shopok is gombamód szaporodtak a Hot Rod kultúra terjedésével. Ma már óriási piaca van az alkatrészgyártásnak. 

Jöttek az izomautók

Az 1960-as években hirtelen véget ért a Hot Rod-ozás aranykora, megjelentek az izomautók, hogy széles gumicsíkkal égessék be névjegyüket az autótörténelem aszfaltjába. Ezek az autók már széles rétegek számára elérhetők lettek, és gyárilag volt bennük annyi lóerő és nyomaték, hogy versenyezhessenek velük, emellett több utas számára is kényelmesek voltak, és nem kellett őket házilag barkácsolni sem.

Kőkemény pickup. 

Visszatérés

Az újjászületésre egészen a 80-as évek elejéig várni kellett. Az olajválság elvitte az izomautókat, és újból igény mutatkozott az egyedi építésű vasakra. Ezek azonban már inkább Street Rodok voltak telepakolva extrákkal, és ha megfelelő összeg volt a megrendelő bankszámláján, akkor egy erre szakosodott mesterrel megépíttette az álomautóját. Ugyan ma is népszerűek ezek az autók, de voltak, aki visszasírták a régi szép idők sufniban összerakott, cut-weld-drive (vág-hegeszt-vezet, vagyis kb. magad építed azt, amit vezetsz) módszerrel épített autóit, így a hagyományos Hot Rod stílus is újból virágozni kezdett.

Eliminator, a ZZ Top kötelező tartozéka. Boyd Coddington építette. 

Mellékszál: miért Rat Rod?

Biztosan hallottátok már a Rat Rod kifejezést. Ez az elnevezés a hagyományos rodokra egy, a Hot Rod Magazine által publikált 1972-es cikkben jelent meg először, amit Gray Baskerville írt Robert Williams ’32-es Ford Roadsteréről. Az alábbi képen látható is ez első „rat rod”. Ugye Te is kopottabbnak képzelted?

Ez az elnevezés aztán kiverte a biztosítékot a hagyománytisztelők körében, de mára elég rendesen beépült a köztudatba. Williamsnek se nyerte el a tetszését a név, ezért a vörös alapozó helyére rendes szín került, most így néz ki a híressé vált Ford:

A jelen

Ahogy az évek során egyre fogyatkoztak a klasszikus Hot Rod-ok  alapjául szolgáló autók, kezdtek képbe kerülni a Volkswagen Bogarak. Ezek az autók már letették a névjegyüket a gyorsulási versenyek világában, és a Buggy-építési láznak köszönhetően a könnyű átalakíthatóságról is ismertek lettek. Az alkatrészhiánytól sem kellett tartani, hiszen a legtöbb példányban gyártott autóról beszélünk.

A Stinkbug.

A forma tökéletesen megfelel a célnak, hiszen a 30-as években született, akárcsak a Hot Rodok, így a rodderek bátran nyúltak a német géphez. A megszokott eljárás az, hogy eltávolítják a sárvédőket, a tetőt sokszor megvágják, előre többnyire Ford első tengely kerül. Az első ilyen autó Fred Hidalgo 2002-ben bemutatott Stinkbugja volt, amit aztán tanítványa, Martin Smith Rodwagenje követett. A tíz éve kitört építési láznak köszönhetően azóta számtalan emlékezetes Volksrod született.

 Rodwagen. Martin Smith Volksrod-lavinát indított el vele 2003-ban.

Otthon, édes otthon

Hogy miért nem terjedt el itthon ez az autóépítési irányzat?
Begyepesedett vezetőinknek köszönhetően volt időszak, amikor még egy KGST autóra rakott alufelni is elég volt ahhoz, hogy megbüntessék az embert, nem csoda, ha a hazai Hot Rod-ok csak „P” rendszámmal merészkedhetnek ki az utakra, forgalmi engedélyre annyi esélyük sincs, mint a szintén más országokban teljesen elfogadott kitcar-oknak (ezeket házilag építik össze). Egyszer talán változik majd a helyzet, addig kénytelenek vagyunk beérni a kiállításokon és a fantasztikus külföldi oldalakon látott csodálatos Hot Rod-okkal.

Közel a földhöz.

Előzött már meg Hot Rod? Ültél már ilyen autóban? Esetleg láttál valahol? A kommentablakban elmondhatod! 

„Real Rods never shine!”

Források, adatok, képek: autoevolution.com; wikipedia.org; timelesshotrods.hubpages.com; autoculture.org; ford-trucks.com; hotrod.com; vwtrendsweb.com; socalook.com; oldbug.com; hemmings.com; flickr.com