Biztosan a hőség, Vancello napszúrást kaphatott. Esetleg szimplán elment az esze, hogy keveri a franciát az olasszal. Vagy talán tényleg voltak ilyen Alfa Romeók? Alább kiderül!
Előzmények
1955 novemberében a Renault bemutatta új, Dauphine nevű modelljét. Eredetileg Corvette lett volna a neve a szerény teljesítményű farmotoros franciának, de a GM megvétózta a dolgot. Hogy tovább bonyolítsam ezt a szálat, az első bemutatón még 5CV néven szerepelt.
A Dauphine közismerten gyenge minősége ellenére több millió vevőt hódított meg. Valószínűleg a barátságos ár és a kellemes forma tette (KÉNE!), de tény, hogy még a „Minden idők 50 legrosszabb autója” című listán is szerepel. A kis Renault-ot gyártották Argentínában, Brazíliában, Spanyolországban, Izraelben, Japánban(!), az Egyesült Államokban pedig egy elektromos változata is készült.
Politika
1957. március 25-én aláírták az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződést. A lényege röviden annyi volt, hogy megszüntetik az egymással szembeni vámokat, valamint lehetőséget biztosítanak a tőke és a munkaerő szabad mozgásának.
A Renault úgy gondolta, hogy a nagy összeborulást azzal a gesztussal toldja meg, hogy a Dauphine nevű modelljét egy olasz gyárban szerelteti össze. Ekkor került képbe az Alfa Romeo, aminek nem volt kis tömegmodellje.
Az üzlet beindul
A két gyár között 1958-ban született megegyezés a gyártás beindításáról. A Dauphine főbb alkatrészei Franciaországból érkeztek, de apróbb módosításokat elvégeztek az olasz mérnökök. Az elektromos rendszer Magneti Marelli gyártmányú és 12 V-os lett, a lámpákat pedig a Carello biztosította. A kárpitok anyaga is változott, a Giuliettáéval lett azonos.
Portello, Alfa Romeo gyár. Készülnek a Dauphine-ok.
Ezeken kívül lényegében az autó elején és az első sárvédőn látható márkajelekben különbözött a francia modelltől az olasz Dauphine, ezekben ugyanis megjelent az Alfa Romeo neve. 1959. július 4-én gördült le a portelloi gyárban a Giulietta gyártósora mellé telepített szalagról az első Dauphine Alfa Romeo.
A Giulietta gyártósora mellett készültek.
Atya ég, francia és olasz technika egyben? – tehetik fel a kérdést most a németautó-rajongók.
Úristen, a hanyag olaszok kezére adni egy Renault gyártását? – fanyaloghatnak a franciaautó-rajongók.
Jézusom, egy farmotoros francia lélekvesztőt gyártott az Alfa Romeo? – gondolhatják az olaszautó-rajongók.
Mi sült ki ebből? – kérdezem én.
Nem ez volt az első
Az Alfa Romeo valószínűleg nem is létezne, ha 1906-ban a francia Darracq autógyár nem alapít Milánóban saját üzemet. A vállalkozás nem volt sikeres, ezért kihátráltak belőle és Anonima Lombardo Fabbrica Automobili (A.L.F.A.) néven olasz kézre került. Ezt vásárolta meg később Nicola Romeo.
Darracq autó 1901-ből.
A gyártási adatokból ítélve nem volt olyan hamvába holt ötlet kezdetben, mint elsőre gondolnánk. 1959-ben még csak 6452 db-ot gyártottak, de 1960-ban már 20.047 Dauphine Alfa Romeo készült. A kezdeti ár mérséklése is biztosan szerepet játszott ebben: eleinte még 950.000 lírát kóstált egy példány, míg 1960-ra már csak 795.000 lírát kellett leszurkolni érte.
Tipo 103, a mellékszál
Miközben a francia farosok potyogtak a gyártósorról, az Alfa Romeo is kísérletezett a kisautó-fejlesztéssel. 1960-ban elő is álltak a Tipo 103 nevű géppel, ami egy 720 kg-os, elsőkerék-hajtású, 1000 ccm-es, dupla vezérműtengelyes motorral szerelt kisautó volt.
Később a Renault 8-ason köszönt vissza ez a forma.
Sajnos azonban a tömeggyártásra már nem kerülhetett sor, mert túl gazdaságtalan lett volna, így az egyetlen példány a múzeumba került. Ismerős valahonnan a kis kékség formája? Igen, az 1962-ben bemutatkozott Renault 8-ra hasonlít, a franciák nem is tagadják a formaterv származását. Milyen virágzó kapcsolat lehetett, gondolhatnánk naivan.
Idilli dili: Alfa-Renault reklám.
R4 – a második nekifutás, és a vég
1962-ben újabb modell érkezett a Renault-tól, ugyanis a Dauphine eladásai kétségbeejtően csökkentek. A legendás R4 költözött be a Pomigliano d’Arcoban található egykori Alfa Romeo repülőgépmotor-gyárba (később itt készült az Alfasud, majd a 33-as), hogy 1964-ig, a gyártás befejezéséig összesen 41.809 darab készülhessen a „Bakancs” becenevű autóból.
A sárvédőn lévő felirat árulja csak el, hogy egy Alfa Romeót látunk.
A korszerű, könnyű és stílusos modellnek sikerült lendítenie az eladásokon, és az itt élők északra vándorlását is mérsékelte, hiszen munkát biztosított a helyiek számára. Ekkorra azonban már meglehetősen megromlott a viszony a két gyár között. Ennek egyik oka az volt, hogy a francia fél többször nem megfelelő alkatrészeket küldött, vagy nem értesítette az Alfát, hogy módosított valamin, 1963-ban az ebből fakadó konfliktusok már mindennaposak voltak. A politikai helyzet is kedvezőtlenül változott, valamint a Fiat is igyekezett keresztbe tenni a két vállalatnak, hiszen ez a kooperáció sértette az érdekeit. Az Alfa Romeo 1962-től már a kisebb Giuliát is gyártotta, így igény sem mutatkozott már a francia technikára.
1964-ben végül befejeződött az Alfa Romeo-Renault együttműködés. A Dauphine és az R4 gyártása is leállt, a raktáron lévő autókat 1966-ra sikerült értékesíteni. 1959 és 1964 között összesen 93.000 Renault-eredetű Alfa Romeo készült.
Dauphine márkajel Alfa Romeo felirattal.
Forrás és képek: flickr.com; dauphinomaniac.org; wikipedia.org; alfabb.com; alfaromeomuseum.com; Gazoline
Szia Vancello! Papámnak volt Renault Dauphine! Egy kép maradt róla, előkeresem! Üdv!
azért az olaszok véleményét asszem jól jellemzi, hogy az ‘all the alfa romeos” c. bibliában (amiben az összes versenyautó, s még a 103-as protó is benne van) a Dauphine egyáltalán nem szerepel 🙂
@Spica: valahogy én magam sem hiányolnám belőle. 🙂
jézusmária B+…. Abban az időben, amikor a Giulia (Tipo 105) futott, akkor gyártották ezt a fost dauphine-t? aclassblog.files.wordpress.com/2014/01/alfa_giulia_01.jpg?w=940