2013-ban vettem egy Lancia Themát, mert úgy éreztem, napira valami komfortosabb, de azért érdekes autóval szeretnék járni, míg a fehér 2105-ös, családtagként szeretett Ladám elkészül. Eddig bírtam orosz gép nélkül: Lancia ment, Lada jött!
Bemutatom Pirit, a 2105-3-as kocka Ladát!
Kalandos utat jártam be az itthon ritkaságszámba menő Lancia Themával. Megjártam vele a mennyet és a poklot is, utóbbi egy kis hengerfejességgel kezdődött. A garancia már rég lejárt az 1989-es gépről, így nem ért meglepetés, ha valami törődést igényelt rajta. Lett új generátora, megszüntettük a hűtővíz szivárgását, kapott vízpumpát, a hengerfejet meg már rutinból kaptuk le róla, mire a motor gondokat is végleg sikerült megoldani.
Gorsiumban. Szép szögletes, nagy, gyors, kényelmes.
Aztán telt-múlt az idő, és egyre inkább éreztem a 2002 óta tartó, napi Ladázás hiányát. Hiába volt szép a Lancia, hiába repült, mint a szél és állt meg a négy tárcsafékkel, hogy belefeszültem az övbe, hiába tudott a Ladánál kétszer nagyobb tempóval kanyarodni, miközben csendesen szólt a rádióból Ramazzotti, valahogy mindig éreztem, hogy a gördülő nappali nem az én igazi otthonom. Olyan ez, mint amikor valaki megengedhet magának egy luxusvillát, de mindig a régi családi nádfedeles kis házat sírja vissza. Persze ebben az esetben a luxusvilla és a kis ház alig különbözik árban, de ez most mellékes. Engem sosem érdekelt a presztízs, érzelmi alapon döntök, és ebben az ügyben mindenkit erre bátorítok.
Lanciával érkezni Lanciát vásárolni? Jó jel!
Az első lökést a Lada Club Hungary tavaszi találkozója adta meg a csere felé. Még egy jópár hétig próbáltam tartani magam, míg aztán három év szünet után Dávid cimborám 21061-esét vezetve már tudtam, hogy nekem kell egy napi használatú orosz vas, egyszerűen abba hazajárok. Hamar meghirdettem a Themát, és sikerült két hét alatt méltó kezekbe adnom, korrekt áron: egy Integrale, egy HF Turbo, valamint egy Lybra társaságába került az Alföldre. Így a lelkiismeretem is megnyugodott, mert pár érces hang is hívott, hogy a vonóhorog teherbírásáról, fogyasztásról és a betuszkolható kőművesek számáról érdeklődjön. Nekik csak annyit mondtam: ez nem az Ön autója, higgye el nekem!
Az ott egy Integrale. Jó helyre került, megnyugtató.
Szóval Ancsával, a Lanciával elköszöntünk egymástól, búcsúzóul megsimogattam az orrán a jelet, majd elindult új otthona felé. Köszönök neki mindent, amit nyújtani tudott!
Megfordult a fejemben, hogy az árát a felújításra váró kockámra költöm, de beláttam, ilyen kevés pénzből képtelenség kivitelezni azt, ráadásul a mindennapi élethez is elengedhetetlen egy autó, nincs idő megvárni a jó munkát, amihez itt vidéken is idő kell.
Így aztán hamar elvesztem a HaHu és a Jófogás hirdetései között. Oké, beismerem, már az eladás előtt elvesztem bennük. A legjobban egy ezerötös motorral készült példánynak örültem volna, de a megnézett 2107-esek vagy siralmas állapotban voltak, vagy jóval többe kerültek az adott keretnél.
A hirdetés. A valós kilométer 144 ezer természetesen.
Lada-formából számomra a 2105 a kedvenc, de a 2105-3-as, 1500-as motorral készült-tehát számomra a leginkább megfelelő darabok nem nagyon kellették magukat. Végül Jani barátom küldött egy linket egy szép pénteki napon (mert ilyenkor az összes barátot, havert, ismerőst bele kell rántani a keresési lázba), amiben egy kecskeméti, 1994-es 2105-3-as virított a képeken. Friss műszaki, alacsony ár, pár jól látható hiba, idős tulajdonos. Két napig őrlődtem, mire egy vasárnapi napon este 6-kor megindultunk Kecskemét felé, zsebben a pénzzel.
Kicsit kopott, de gyári szín mindenhol. Nem kiállítási darabnak, hanem napi használatra vettem.
Szerencsére még sötétedés előtt odaértünk, így villámgyors bemutatkozás után az autó alá feküdtem, hogy felmérjem, mivel van dolgom. Szerencsére nem találtam semmi szokatlant, így folytatódott a vizit a motortérben, majd körbe az autón. Küszöb-sárvédő találkozás volt javítgatva, baloldalt hátul egy kis karc a sárvédőn, fakó csomagtér fedél, fakó, még talán éppen jó hátsó lámpák. Amúgy gyárinak tűnő szín, és szép, egységes megjelenés. A motortérben egy véres torkú karburátor, némi olajfolyás, de ettől eltekintve meglepően jó állapot mindenütt. Az utastér szép, a csúnya üléshuzatok alatt hibátlan fekete plüss ülések lapultak. Még a motortérben megfogtam a blokk oldalát, hogy bemelegítették-e, de szerencsére ilyesmiről szó sem volt. Mivel eddig mindent megfelelőnek találtam, és a futóművet is megrángattam, így jöhetett a próbakör. Először a tulajdonos vezetett, majd átvettem a volánt. A motor erőtlen volt, érezni lehetett, hogy valami nem gömbölyű, de nem komoly hibára, inkább csak a falsot szívó karburátorra, rosszul belőtt gyújtásra tippeltem. A többi dolog rendben volt, az ötsebességes váltó is tette a dolgát, a féket éreztem borzasztóan gyengének, de a Lancia után ez nem volt meglepő. Nem volt rossz, egyszerűen ez ilyen. Szóval az autó nem húzott semerre, és viszonylag jól lehetett közlekedni vele. Mire visszaértünk, már tudtam, hogy hazaviszem, csak még egy kicsit alkudni kellett. Egy ilyen alacsony árfekvésű autónál már jelentős alkutétel pl. a gumik állapota, de még az is, hogy mennyi benzin van a tankban (fél felett volt), így egy becsületbeli/kötelező tízezrest még lefaragtam az árból, aztán a 75 éves tulajdonossal egymás kezébe csaptunk. Vettem egy Ladát! Már megint!
Az adásvételi szerződés megírása alatt rendesen ránk sötétedett, így indultunk el a 140 km-es, hazafelé vezető úton. A visszaúton igazi Lada-illatban fürdőzve, a motor gyengesége ellenére is rendkívül élvezetes útban volt részünk a barátnőmmel, aki szerencsére szintén szerelmese az orosz márkának.
Másnap délután elszaladtam vele eredetiségvizsgálatra, majd a következő napon, szintén délután kb. 20 perc alatt átírattam a nevemre a piros kockát. Mivel minden autómnak adok nevet, ráadásul női hangzásút, így az ETA rendszám ellenére Pirinek neveztem el.
Telefonos kép a motortérről. Itt már pótoltam néhány dolgot, de még lesz vele munka, ha nem is vészes.
Azóta kiderült, hogy a gyújtás nagyon rossz helyen volt, a karburátor felújítása is hamarosan megtörténik, de egy kis állítgatással, vákuumcső-pótlással már teljesen jól duruzsol az ezerötös a motorháztető alatt. Kaptam vele egy kettős defektet is, mert egy útfelbontásnál későn vettem észre a lépcsőt a felmart aszfaltban. Mindenképpen kap négy másik kereket, így inkább bosszúság volt, mint komoly kár. Alapos takarítást követően került bele másik, jó állapotú hátsó lámpa, középső boksz, gumigyűrű az első lámpák belső fedelére, de már a csomagtartóban várja a beszerelést egy másik zárgarnitúra, és a törött helyére egy jobb hátsó kilincs is. Nem kiállítási darabnak szánom, hiszen a 2003 óta meglévő fehér kockámé lesz az „ünneplős” szerep, de ahogy idő és zsebpénz engedi, egy normál, napi használatú autó lesz belőle, különleges dolgok nélkül. Számomra a legnagyobb tuning az, hogy végre újra szívből mosolygok vezetés közben. Ez hiányzott az életemből.
Zárásképpen még annyit szeretnék elmondani azoknak, akik félnek az olasz autóktól, hogy nem kell megijedni tőlük. Ez a közel harminc éves egykori luxusautó teljesen használható volt a mindennapokban. Rendesen karbantartva mindenhová bátran el lehet velük indulni, és tényleg visznek egy kis pluszt az ember hétköznapjaiba. Biztosan lesz még olasz autóm, de most jobban hiányzott a ruszki gép, mint amennyire őt szeretni tudtam.
Jó utat, öreglány!