Amikor a ’80-as évek amerikai sportautói kerülnek szóba, akkor nekem elsőként mindig a Chevrolet Corvette negyedik generációja ugrik be, amely megtestesíti a korszak amerikai álomautóját. A lapos és szögletes vonalak által határolt forma, a propeller szerű felnik, a bukólámpák és természetesen a V8-as motor, amely megadja a C4-es ‘Vette eszenciáját. Nem beszélve a korszakban még ultramodernnek ható digitális műszerfalról, amelyek szinte űrhajóvá tették ezt a típust. Nagy kedvencem még mindig is a Grand Sport változat, a kék fényezésen végigfutó fehér csík és az első sárvédőn lévő kis vörös dekoráció a fekete felnikkel rendkívül sportos megjelenést kölcsönöznek ennek a Corvette generációnak. Sokáig én sem hittem, hogy formailag lehet még fokozni az amerikai autógyártás ezen ikonját, egészen addig, amíg részletesen meg nem ismertem Bertone munkásságát.
Az előrefelé sikló ajtók is érdekessé teszik a Ramarro koncepciót, a rövid farrészen a légbeömlők elektromosan zárhatóak.
Végy egy amerikai autót, adj hozzá egy olasz formatervezőt, így született meg a Chevrolet Corvette Ramarro, amelynek a neve olaszul annyit jelent, hogy zöld gyík. Adott volt tehát a C4-es Corvette műszaki alapja, amelyre a Bertone stúdiónál a saját ízlésviláguknak megfelelő egyedi testet álmodott meg Eugenio Pagliano és Marc Deschamps. Némileg módosítottak bizonyos alkatrészek elhelyezésén, illetve az alvázon is, annak érdekében, hogy a lehető legmagasabb szinten tudják megvalósítani mindazon elképzeléseiket, amelyek már az első skicceken is körvonalazódtak. Ennek érdekében a radiátort és a légkondicionálót az autó hátsó részében helyezték el, miközben 33 cm-rel rövidítettek is a koncepció hosszméretén a széria típushoz képest. Ezeknek a változtatásoknak köszönhetően az orr rész még laposabb és alacsonyabb profilúvá vált, amely könnyedén hozzásegítette az olasz tervezőket az ék alak kialakításához, amely akkoriban Bertone védjegyének számított.
Az emblémákat leszámítva semmi nem utal arra, hogy ez egy Corvette C4.
Kívülről semmi nem árulkodik arról, hogy a Ramarro egy Corvetten alapszik, még a bukólámpákat is fixbeépítésűre cserélték, egyedül a géptetőt felnyitva derül fény az igazságra, hiszen itt a szív változatlanul az L83 típusjelű 5,7 literes V8-as motor, amely a Corvette C4 első modellévében, tehát 1984-ben volt csak elérhető. A koncepció leglátványosabb eleme valószínűleg az ajtajai, amelyek nem a megszokott módon nyílnak, hanem kiemelkedve a karosszériából előrefelé csúsznak, mint egy tolóajtó, így a kupé szintén nem hétköznapi utasterébe történő ki- és beszállás igen könnyű. Ennek a megoldásnak köszönhetően egyébként száműzték a vaskos tetőoszlopokat is, így az utasteret körbeölelik az üvegfelületek.
Egyedül a kerekek árulkodnak, hogy milyen autón is dolgoztak a Bertone stúdiónál.
A beltérben sincs semmi nyoma annak, hogy valójában egy Corvetteben ülünk. A teljes utasteret újratervezték, belül a legérdekesebb elem a két ülés, amelyek valójában egy padnak tekinthetőek, hiszen a kardánbox fölött összeérnek, a huzat színe pedig teljesen harmonizál a koncepció zöld fényezésével, amely szintén utal az autó nevére. Egyedül csak a digitális műszereket hagyták meg az eredeti autóból. Érdekesség, hogy az automatikus váltó előválasztó karját hiába is keresnénk a megszokott helyén, de az nincs ott. Ezt a Bertone mérnökei egy óriási forgókapcsolóval helyettesítették a középkonzolon.
Teljesen egyedi beltér és ülések, az óriási forgókapcsoló az automatikus váltó előválasztója.
Bertone legelőször a ’84-es Torinói Autószalonon akarta bemutatni a Ramarro koncepció autót, ez azonban nem jött össze, ugyanis ebben az évben a Fiat nyomására a szalont novemberre helyezték át, az olasz stúdió ezt természetesen nem várta meg és a Chevrolet által Los Angelesben mutatkozott be legelőször az olaszok által átgondolt Corvette, nem sokkal az nyári olimpiai játékok megnyitója előtt. Később aztán számtalan autószalonon megmutatták az újragondolt Corvettet, amely 1985-ben a Car Design Award-ot is elnyerte, ekkor már a Chevroletnek köszönhetően az újabb V8-as motort is beépítették a régi helyett. Ugyan a Ramarro csupán csak egy álom maradt, de jól példázza az olasz autódesignerek zsenialitását, hogy akár egy masszív amerikai sportautóból is képesek valami igazán egyedit alkotni.
Képek, háttérinfók: carstyling.ru, bertone.it
Fura a cikkíró ízlése, annyi szent. Az eredeti C4 valóban egy gyönyörű autó, de ez….ez egy szörnyeteg. Ilyen csúnya autót ilyen ronda beltérrel rég láttam. Persze a szépség szubjektív, na de ez azért már túlzás.