Pár évvel ezelőtt jártam a Lamborghini múzeumában, ahol egy egész napot töltöttem el a kedvenc olasz autómárkám múltját csodálva. A Miura természetesen számomra a világ egyik legszebb autója, a Countach őrült formái rabul ejtenek, az Egoista túltolja mindazt az extrém formavilágot, ami a márkát jellemzi. Volt ott azonban egy autó, ami harsány színével és gömbölyű formavilágával hívta fel magára a figyelmet. A Lamborghini Calá a ’90-es évek kis Lamborghinije lehetett volna, de a gyártását sajnos nem vállalták be.
A sant’ agatai manufaktúra általában mindig kétféle sportautót kínált, a csúcs V12-es járgány mellett általában volt valami kisebb, elérhetőbb autó is a szalonokban. Ez a sor 1988-ban szakadt meg, amikor is a Countach mellől kifutott a Jalpa, majd két évre rá a legendás V12-es bikát felváltotta a Diablo. Ez az autó alkotta a teljes ’90-es években a márka kínálatát.
A Jalpa utódját azonban még a ’80-as években szerette volna a márka elkészíteni, viszont az anyagi nehézségek és a gyakori tulajdonosváltások ezt bő 15 évig nem engedték meg. Marcello Gandini még 1987-ben elkészítette a P140 koncepciót, amelybe a teljesen új fejlesztésű V10-es motort építették. Ezt a projektet azonban az új tulajdonos, a Chrysler kockázatosnak ítélte, és végül elmaradt a szériagyártás.
Azért mégis olyan ízig-vérig Lamborghini.
Az amerikaiak végül 1994-ben adták el a Lamborghinit a Megatech cégnek, akik némileg a fejlesztések terén is szerettek volna változásokat eszközölni. Ekkor bízták meg az Italdesing stúdiót, hogy tervezzék meg az új sportautót, így Giorgetto Giugiaro megrajzolhatta a kissé szokatlan, ám akkoriban mindenképpen nagyon modernnek ható Calá sportautót. A P140 alumínium vázrára készült el az karbonelemekből álló karosszéria. A négyliteres V10-es motor is a korábbi fejlesztés volt, azonban az új koncepcióban már 400 lóerőt teljesített, amely egy hatfokozatú manuális váltóművön keresztül hajtotta a hátsó kerekeket.
Az autó formája egyszerű, folyamatos vonalakból épül fel, a fényszórók nekem kissé Alien-szerűek, bár egyesek azt mondják róla,hogy a Miurát idézi. Én ezt nem láttam bele, pedig amikor a múzeumban jártam a Miura pár lépés távolságban volt. A hátsó traktust a szárny és a két hangsúlyos lámpatest uralja.
A beltér végtelenül egyszerű, mindenféle sallangoktól mentes. A két sportülés, az ajtópanelek és a műszerfal is egy kissé szokatlan bordó bőrburkolatot kapott, ami kellően kontrasztos a citromsárga színnel. A Megatech végül 1998-ban adott túl az olasz sportautógyártón, ekkor került a VW birodalomba az olasz legenda. A Calá projektet azonban félretették, hogy a Murcielago kifejlesztésére koncentráljanak. Később azonban a Calá motorját továbbfejlesztve készítették el az új belépőmodellt, amelyet Gallardo néven ismerhettünk meg.
