Az Iso egyike azon különleges olasz autómárkáknak, amelyek története kiapadhatatlan forrást jelent a benzinvérűek számára. Gondolom a Lele és a Grifo azon két típus, amelyet talán többen ismerhetnek a márkával összefüggésben. Ha nem is sok, de azért pár érdekes autót készítettek a viharos történelmük során. Azonban koncepcióautóból nem sok készült az Iso berkein belül. Ezért is különleges cikkünk alanya, a Varedo, amely a márka első ilyen járgánya volt.
De még mielőtt egyből belevágnánk az Iso Varedo sztorijába, tekintsük át,hogy miből is született a márka. Az 1930-as években az Isothermos nevű fűtő- és hűtőberendezéseket gyártó céget megvette Renzo Rivolta, majd a Genoa városában bombatalálatot szenvedett üzemet elköltöztette Bresso-ba, ahol a II. világháborút követően elkezdődött a járműgyártás.
Kezdetben motorkerékpárokat készítettek, majd az ’50-es évek elején Renzo kifejlesztette az Isetta nevű aprócska négykerekű gombócot, amely egyfajta átmenet volt a motorok és az autók között. Később ezt licencelte a BMW is. Azután 1957-ben újabb fordulatot vett a cég élete, felhagytak a kétkerekűek és a mikroautók gyártásával. Az Iso Autoveicoli hamvain megalapították az Iso Rivolta céget, amely 1962-től valódi gran tusimókat kezdett el gyártani.
Az autógyártás évei nem voltak túl fényesek, hol pénzügyi nehézségek akadtak, hogy valamelyik olajválság tett keresztbe. Renzo 1966-ban szállt az égi utakra, a cégét fia, Piero Rivolta vette át. Első dolga volt, hogy bemutassa a Grifo új változatát, és egy teljesen új modellt, az S4-et. Azonban egy teljesen új kategóriába, a középmotoros sportautók elit ligájába kívánt bekerülni. A ’60-as évek végén kezdett felpezsdülni ez a klub, Piero pedig összefogott a Zagato stúdióval, és 1972-ben megalkották a márka első középmotoros koncepcióautóját.
Az ékformájú sportgépet Ercole Spada-val közösen tervezték, Piero az autó nevét egyszerűen csak születési helye után nevezte el Varedo-nak. Mivel nem dúskáltak anyagi forrásokban, ezért a lehető legolcsóbb anyagokból építkeztek, 75%-ban üvegszálas anyagból, 25%-ban poliészterből készült a karosszéria. Ez jóval olcsóbb volt, mintha acélt, vagy alumíniumot használtak volna. Azonban ennek köszönhetően rendkívül könnyű járgányt sikerült összehozniuk, nagyjából 1 tonna körül lehet a tömege.
A mozgatásáról meglepő módon nem a GM-től származó Chevrolet V8-as motor, hanem a másik amerikai óriás, a Ford V8-as szíve gondoskodott. Ennek az volt az oka, hogy a GM a motorokért előre kérte a pénzt, abból meg nem volt sok, így muszáj voltak beszállítót váltani. A kékovál 351-es Cleveland motorja a maga 325 lóerejével nyilvánvalóan jól mozgatta az ötfokozatú ZF váltón keresztül a Varedo-t.
Állítólag a nehéz kuplung és a szokatlan fokozatkiosztás kissé megnehezítette a kezelését. Az egyest még a szokott módon balra és fel, de a kettest már jobb és le kellett kapcsolni. A 3.,4.,5. fokozatok is ott voltak, ahol nem kellett volna lenniük, vagy ahol az ember nem várná. Ki érti ezt?
1973-ban Piero eladta a céget Dr. Ivo Pera-nak, majd egy évvel később az olajválság miatt bezárták a céget. A Varedo a gyár egyik csarnokának a sarkában kapott helyet, Piero évekkel később itt találta meg sérülten és darabokban. Megvette, majd telje mértékben felújította, ma is teljes pompájában megtekinthető a Floridában található Klasszikus Autómúzeumban.
Forrás, képek: carstyling.ru, topspeed.com, isorivoltaofficial.com
