Az Alfa Romeo egyik leghíresebb versenyautója volt a Tipo 33, amely 1966-tól kezdődően egészen tíz éven át gyűjtötte a különféle győzelmeket és nyerte meg a világbajnokságokat. Anno az 1967-es első pályára lépése során már megnyerték vele a márciusi lüttrichi hegyi felfutót. Néhány hónappal később pedig már gyártásban is volt az Alfa Romeo 33 Stradale, azaz a versenyautó alapjaira épült utcai sportgép, amelyből mindössze 12 példányt készítettek, illetve további hat alvázra készültek egyedi koncepcióautók is a Bertone, az Italdesign és a Pininfarina műhelyeiben. Ilyen volt például az Iguana, vagy a Marcello Gandini által megálmodott Carabo, amelyhez anno még Olaszországban volt szerencsém. Az egykori sportautó reinkarnációjaként az Alfa Romeo a napokban mutatta be a modern újraértelmezést.
Monza
Az Autodromo Monza, azaz a híres monzai versenypálya egy fontos helyszín az Alfa Romeo 33 Stradale történetében. Anno, 1967 augusztus 31-én ezen a pályán mutatták be az eredeti utcai sportautót, majd 2022–ben, az Olasz Nagydíjon egy zártkörű rendezvényen pár szerencsés láthatta az autó első vázlatait. Ezt követően pár hét alatt megvolt az összes – nevezetesen 33 – példány gazdája, így az ára már nem is lényeg. Ezen a hétvégén pedig szintén az Olasz Nagydíj helyszínén végre a nagyközönség számára is bemutatták az új Alfa Romeo 33 Stradale-t. Ráadásul erre a versenyhétvégére az Alfa Romeo F1-es versenyautók is egyedi köntöst kaptak. Az olasz trikolór színeiben pompázó karosszéria, az aranyszínű kerékfedlapok, óriási Quadrifoglio logók és a hátsó szárnyon a lényeg, a 33 Stradale felirat. Nem is kell ettől jobb reklám.
Kortalan szépség
Az egykori 33 Stradale vonalait Franco Scaglione álmodta meg, az autókat a Carrozzeria Marazzi műhelyében készítették. Akkoriban ez volt az első olyan sportautó, aminek előrefelé nyíló pillangóajtajai voltak. Az alumínium csővázra készített szintén alumínium kosztüm teljesen kézzel készült, mint ahogy az autó többi eleme is. Két év alatt készült 18 példány, ebből ugye hat a már fentebb is említett koncepcióautó. Anno az első két példány még ikerfényszórókkal gördült ki a műhelyből, majd ezt követően a búra alatt már csak egy-egy lámpatestet helyeztek el. Később az első és a hátsó kerekek mögött is megjelentek a légkilépők. Szóval igazából nincs is két egyforma járgány ebből a típusból.
A kézművesség és az egyediség is az új 33 Stradale fő ismertetőjegyei közé tartozik. Az Alfa Romeo nem régiben alapította meg a Bottega műhelyét, amely részben a régi iskola szerinti autóépítés korszakát idézi meg. Itt alkották meg az újdonságot, amely egyébként az elődhöz hasonlóan középmotor elrendezésű. A gyártást azonban nem házon belül végzik, hanem ezt a feladatot a Carrozzeri Touring Superlegerra végzi.
A formavilág egy az egyben hozza a retro érzést és tényleg nagyban hasonlít az ősi elődre. A hatalmas első fényszórók, de a kör alakú hátsó lámpák is az egykori 33 Stradalét idézik. Még az ajtókialakítás is ugyanaz. A csodás test zömében karbonból készült, a hátsó szélvédő polikarbonát. Mindez alatt pedig nem új technika, hanem a Maserati MC20 műszaki alapjai találhatóak.
Benzines vs. villamos
Az Alfa Romeo új üdvöskéjét a szerencsés vevők benzines motorral, vagy elektromos hajtással választhatták. A hírek szerint a több a benzines verzió mellett tette le a voksát. Ugyan a márka hivatalos weboldalán semmit nem írtak a motor eredetéről, a nagy nemzetközi autós oldalakon pedig azt is lehetett olvasni, hogy a V6-os duplaturbós motor az Alfa Romeo Giulia QV szíve, azonban mivel az MC20 adja a műszaki alapokat, ezért vélhetően a motor is ugyanaz. 620 lóerő, amely a ZF nyolcfokozatú duplakuplungos váltóművén keresztül jut el a hátsó kerekekhez.
Az elektromos változat 750 lóerő rendszerteljesítményt produkál, és mivel itt ebben mindkét tengely elektromos motorok hajtják, ezért ez összkerekes. Egy töltéssel állítólag 450 km-t megy el, nyilván nem nyélgázon. Ugyan ez utóbbi változat a nehezebb (habár a gyártó pontos adatot nem közölt), de mindkét változat végsebessége 333 km/h. Ráadásul mindkettő 3 másodpercen belül ugrik 100 km/h-ra.
Eltérő stílusban
A beltér kialakításánál a szerencsések kétféle opció közül választhattak. A Tributo változat sokkal inkább a klasszikus stílust képviseli. Ebben például alumínium kormány található, míg az Alfa Corse változatban sokkal inkább a karboné a főszerep. A műszerezettség minimális, a sofőr szerencsére két analóg órával szemez, amelyek között egy kisebb digitális kijelzőt helyeztek el. A középkonzolon fémből készült kapcsolótábla található.
Az üzemmódválasztó mindössze kétállású, Strada vagy Pista. Ezzel nem csak a felfüggesztés keménysége, valamint a szervórásegítés és a gázreakció állítható, hanem a fékpedál érzetére is hat. Ugyanis a Brembo by-wire rendszere található az autóban, azaz nincs fizikai kapcsolat a pedál és a főfékhenger között. Ha már fék, elöl hat, hátul négy dugattyús nyergek harapnak a karbon-kerámia féktárcsákra.
Összességében szerintem egy nagyon szép és érdekes autót sikerült alkotniuk az olaszoknak, ráadásul teljes mértékben hűek maradtak az eredeti sportautóhoz. Azt is beszélik, hogy ez az utolsó olyan Alfa Romeo, amelybe még belső égésű motort építenek. Ha ez így van, akkor különösen értékes ez a modell.
Forrás, képek: Alfa Romeo
